artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Idén első alkalommal került megrendezésre az a katonai emlékmenet, mely június 7-én, szerdán indult Derecske főteréről, és Konyár, Pocsaj, Nagykereki, Biharkeresztes, Mezőpeterd érintésével érkezett Berettyóújfaluba. A katonák 3 nap alatt 75 kilométert meneteltek a hősökért. Berettyóújfaluban térzenével, koszorúzással és egy rendhagyó történelmi óra keretében fegyvertörténeti bemutatóval emlékeztünk. KÉPGALÉRIA

A katonahősök emlékére szervezett emlékmenet célja az I. és a II. világháború áldozataira való emlékezés és tisztelgés, valamit a Magyar Honvédség civil támogatásának erősítése. Az emlékmenet szervezője és ötletgazdája Fekete András százados volt.

Berettyóújfaluban a főtéren térzenével várták az emlékmenet résztvevőit, melyet a Berettyóújfalui Ifjúsági Fúvószenekar szolgáltatott, Hegedűs Imre vezényletével. A rendezvényen Lisztes Éva, a Nadányi Zoltán Művelődési Ház vezetője külön köszöntötte Berkecz Gábort, a Krachtovil Károly Honvéd Középiskola és Gimnázium igazgatóját, Fekete András századost, a Bihar menet parancsnokát, Halmai Péter hagyományőrző hadnagy urat, Muraközi István polgármestert és minden megjelentett, akik az emlékmenet fogadására eljöttek.

Emlékmenet a katonahősökért 2017 19Emlékmenet a katonahősökért 2017 02

„Egy eddig példátlan rendezvényen vagyunk itt, hisz Berettyóújfalu még nem adott otthont ilyen eseménynek, melyen az I. és II. világháborúban elhunyt katonahősök tiszteletére szervezett emlékmenetet fogadunk” – mondta városunk polgármestere. Majd hozzátette, hogy örömmel csatlakoztunk ehhez a kezdeményezéshez. Tettük mindezt azért, mert sajnos nagyon sok család hozzátartozói nyugszanak itt is, akár jelölt, vagy jelöletlen sírokban. Az ő tiszteletükre is fontos, hogy megemlékezzünk az emlékmenet kapcsán - fejezte be gondolatait Muraközi István.

Emlékmenet a katonahősökért 2017 20Emlékmenet a katonahősökért 2017 23

Berkecz Gábor köszöntőjében az alábbiakat osztotta meg az egybegyűltekkel: „Az emlékmenet célja az emlékezés, a megemlékezés az I. és II. világháború hallottairól. Nem vagyunk abban a szerencsés helyzetben, hogy ne lettek volna áldozataink, mindkét világháború iszonyatos véráldozatokat követelt a Hajdúságtól, Berettyóújfalutól. Hiszen ezek a települések a történelem kora óta mindig is katonavárosok voltak. Innen kerültek ki a magyar honvédség legkiválóbb katonái, akik a mai napig is itt laknak, innen járnak be dolgozni.

Emlékmenet a katonahősökért 2017 11Emlékmenet a katonahősökért 2017 43

Külön kiemelte, hogy a honvéd suli kadét program tanulói és a romániai katonai hagyományőrzök is képviseltették magukat a három napos eseményen. „ A halott katona nem ellensége egymásnak, a halottakról meg kell emlékeznünk, nekünk ez a kötelességünk” – fejezte be gondolatait a gimnázium igazgatója, aki megköszönte valamennyi segítő munkáját is.

Az emlékmenet a katonahősökért berettyóújfalui záróeseménye térzenével, koszorúzással ért végett, majd egy rendhagyó történelmi óra keretében fegyvertörténeti bemutatóra is sor került.

You have no rights to post comments