artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

A Központi Statisztikai Hivatal több mint két évtizede indította el Magyarország című kiadványsorozatát, melynek célja, hogy a statisztikai törvényben foglaltaknak megfelelően minden évben tájékoztassuk az Országgyűlést, a Kormányt, a döntéshozókat és a szélesebb nyilvánosságot az ország társadalmi, gazdasági és népesedési adatairól.

A kiadványban az elemzések elsősorban a tavalyi évre összpontosítanak. A 2016-os adatok azonban önmagukban nem elegendőek a folyamatok, a társadalmi és a gazdasági jelenségek mélyebb ismertetéséhez, ezért legalább az elmúlt évekre, de a bemutatott folyamatok, jelenségek természetétől függően esetenként hosszabb távra is visszatekintünk. Bizonyos témaköröknél, ahol a 2016. évi adatok még nem álltak elő, a legfrissebb rendelkezésre álló adatok alapján készültek az elemzések. Annak érdekében, hogy minél átfogóbb képet adjunk Magyarország társadalmáról és gazdaságáról, a hazai és nemzetközi statisztikai szolgálatok adatain túlmenően más szervezetekben, kutatói műhelyekben készült szakmai és tudományos elemzések eredményeit is felhasználtuk.

A friss adatok iránt érdeklődők figyelmébe ajánljuk a KSH honlapján található letölthető kiadványokat és táblákat, valamint a felhasználók igényei szerinti letöltéseket lehetővé tevő tájékoztatási adatbázist.

A "Magyarország, 2016" című kiadvány letölthető a KSH honlapjáról.

You have no rights to post comments