Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére városunkban három helyszínen is ünnepi megemlékezést tartottak március 15-én, mely a berettyószentmártoni református templomban ünnepi istentisztelettel vette kezdetét, ahol dr. Kovács Krisztián református lelkipásztor igehirdetését hallhattuk. KÉPGALÉRIA
Ezt követően az egykori honvéd hadnagy, Osváth Pál szobránál folyatódtak az események. Lisztes Éva köszöntő szavait Bónácz János alpolgármester ünnepi beszéde követte, melyet teljes egészében megosztunk Önökkel:
„Kedves berettyószentmártoniak, berettyóújfaluiak! Hölgyeim és Uraim!
Hogy mint jelent nekünk a haza, pontosabban az otthon, a szülőföld, azt Sajó Sándor igen tömören, de szemléletesen fogalmazza meg:
Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét,
Vérünkbe oltva ősök honszerelmét,
Féltőn borulni minden magyar rögre,
S hozzátapadni örökkön-örökre!
Manapság sok szó esik a fiatalok elvándorlásáról, ezzel párhuzamban pedig falvaink és városaink népességmegtartó erejéről. Mi az, amivel itthon lehet tartani mindazokat, akik ide születtek. Az európai példákat figyelve, illetve a külföldön élő ismerősök beszámolóit hallgatva az tűnik ki, hogy mi, magyarok sokkal helyhez kötöttebbek vagyunk, mint a nemzetközi átlag. Legfontosabb törekvéseink között első helyen van a saját otthon megteremtése. És menni csak addig megyünk, míg ezt el nem érjük. És talán ez a felfogás egy tőről fakad azzal az igénnyel, hogy elődeink dolgaira, példájára talán erősebben figyelünk, mint máshol. Ez sokszor kritikaként is megfogalmazódik velünk szemben, hogy mi, magyarok mindig a múlton kesergünk, vagy éppen a múlt nagy, de már letűnt dolgai után sóvárgunk. Pedig – jó esetben – nem teszünk mást, mint merítünk a példákból, és tovább építkezünk a már lefektetett alapokra. Ragaszkodunk jelképeinkhez, ismerőseinkhez, a minket körülvevő élőkhöz és élettelenekhez, hisz mind meghatározzák azt, hogy mi magunk kik lehetünk.
Mindezeket figyelembe véve a mai nap ismét a törlesztésé, egy régi kötelesség teljesítéséé. Berettyószentmártont tekintve az a felfogásunk, hogy bár a város szerves, megbonthatatlan része, mégis önálló, saját egyéniséggel rendelkező település. Abban, hogy ezt minél inkább kifejezésre juttassuk, több szimbolikus lépést is megtettünk. Ezt szolgálta településnév-táblák elhelyezése 2014-ben. Ugyancsak ezt a szentmártoni nagyvásár elindítása, mely egyszerre törekszik hangsúlyozni a Mátyás királytól kapott vásártartási jog történelmi jelentőségét, és megteremteni a városrész önálló arculattal rendelkező közösségi programját.
Ma pedig, tavaszi nemzeti ünnepünk keretei között először hajtunk fejet közösen Osváth Pál egykori 48-as honvéd hadnagy szobránál. És ehhez még hozzá kell tenni azt is, hogy Szentmárton főutcája eddig a napig nem volt felzászlózva egyik nemzeti ünnepünkön sem. Az való igaz, hogy népességmegtartó erőnek ez még kevés. Mi is tudjuk, és törekszünk is arra, hogy a városrész közösségi terei, utcái – útjai, járdái – minél nagyobb számban megújulhassanak. Hogy a körülöttünk megvalósuló infrastrukturális fejlesztések jótékony hatása itt is érvényesülhessen. Ezért került intézményhálózatunk rekonstrukciójának első szakaszába a Gyermekkert Óvoda és Hunyadi Mátyás Általános Iskola felújítása, bővítése. Így létesült itt, mögöttünk a Netkuckó, majd önkormányzati ügyfélfogadó tér és legutóbb itt kapott otthont a nyugdíjasklub is.
Sok még a teendőnk, de ahogy körültekintünk tereinken és utcáinkon, éppen az elődök példája mutatja az utat. Az elmúlt években a Szentmártonra vonatkozó helytörténeti kutatások is sok új ismeretet tártak fel, melyek erősítik a több évszázados fundamentumot. Osváth Pál személye pedig mindenkor megkerülhetetlenné vált. Jegyzőként és csendbiztosként is maradandót alkotott, feltáró és leíró munkája által pedig nemcsak szülőfaluja, Kismarja, szolgálati helyei Biharkeresztes és Berettyószentmárton múltját örökítették meg, hanem az egész környékét, így segítve egyben látni a bihari-sárréti települések együttélésének módjait. Természetesen ezen ismeretek között ott szerepelnek a falvak 48-as honvédjei, a települések helytállására vonatkozó megállapítások. Mint ahogyan az is, Szentmártont és Újfalut milyen erővel védte a későbbi mártír tábornok, Nagysándor József a betörő orosz hadaktól. Ennek valódi jelentőségét pedig annál is hitelesebben tudta Osváth közvetíteni, mivel ő maga is részt vett a fegyveres harcokban, és hadnagyi rangig vitte.
A késői elődök, az akkori városvezetők megtették az első fontos lépést: 2002-ben elkészülhetett ez a bronzportré, valamint Biharkeresztesen egy egészalakos szobor. A helyi civilek és elsősorban az iskola nem is mulasztotta el egy évben sem, hogy tisztelegjen emléke és nagysága előtt. Úgy gondoljuk, hogy mindazoknak meg kell ezt tenni, akik Berettyószentmártonért, általa pedig az egész városért felelősséget éreznek.
Kívánom, hogy legyünk minden évben egyre többen.
Köszönöm, hogy meghallgattak.”
A Hunyadi Mátyás Tagiskola ünnepi műsora után főhajtással és koszorúzással tisztelegtünk Osváth Pál szobra előtt.
11 órától a népligeti kopjafánál folytatódtak az események, ahol a Himnusz eléneklése, majd városunk polgármesterének, Muraközi Istvánnak az ünnepi beszédét követően - melyet az alábbiakban olvashatnak -, a József Attila Általános Iskola összeállításában, a „Kelj, magyar ifjúság, légy te virág magad”! című ünnepi előadást hallhattunk.
Muraközi István, Berettyóújfalu város polgármesterének ünnepi beszéde:
„Berettyóújfalu ünneplő polgárai! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A márciusi ifjak egyike, Jókai Mór majd 20 évvel az események után emlékezett vissza az 1848–49-es forradalom és szabadságharc legnagyobb fordulópontjára. Arra az eseményre, amikor Kossuth az első felelős magyar kormány tagjaként kért segítséget a haza szabadsága érdekében, mert Jellasics seregei már elindultak dél felől, hogy a bécsi udvar szolgálatba állva hátba támadja a magyar felkelőket. Mint általában, nem tudja előre megítélni a kérést megfogalmazó szónok, hogy milyen válaszra és döntésre számíthat. Csak bizakodik, hogy a teljes nemzet sorsát érintő kérdésben mindenki az előrevivő megoldást keresi. A válaszként elhangzó egyetlen szó akkor azonban nemcsak a további küzdelmek sorsát befolyásolta, hanem – az eredmények ismeretében – Magyarország megítélésében és boldogulásában több évtizedre meghatározó mozzanat maradt. „Önök felálltak mint egyetlen férfiú – és én leborulok a nemzet nagysága előtt.” E szavakat mondta Kossuth megilletődötten, de mégis mérhetetlen büszkeséggel. A magyar döntéshozókba vetett bizalma megalapozottnak bizonyult.
A március 15-i forradalmárok kiáltványából az egyetértés így megszületett. De ez volt a legfontosabb eszköz, hogy a békét és a szabadságot is kivívhassák. Ha ez ebben a szabadságküzdelemben közvetlenül nem is sikerült, a következő évtizedek meghozták a várt eredményeket. Hosszú, rögös út vezetett odáig, de azok a lépések, melyek teljes egyetértésben születtek, máig ható érvényűeké váltak.
Reformkor, szabadságharc, kiegyezés. A három stáció, melyek egymástól elválaszthatatlanok. A reformkor idején számtalan szociális, gazdasági, kulturális vívmány született. Ezek közül legfontosabb a jobbágykérdés rendezése, az önálló, modern ipar megteremtése, valamint a polgári átalakulás útjában álló akadályok elhárítása. Mindezek alapkövei lettek az öntudatra ébredő nemzet újkori történelmének, s elvezettek a modern, polgári Magyarország megteremtéséhez. Ebben a politikai vitáktól hangos korszakban nagy történelmi személyiségek emelkedtek ki, akik irányt szabtak az eseményeknek. De a művészek és tudósok is jelentős szerepet vállaltak a reformtörekvésekben. Ha egyebet nem is említünk: megszületett Kölcsey Ferenc Himnusza, mely nemzeti imánkká vált. A reformkor célkitűzéseinek megvalósítása felvetette az ezekhez vezető út, a módszerek megválasztásának kérdését is. A módszerekben, a bécsi udvarral szemben követett reformpolitika kérdésében természetesen nem volt minden részletben egyetértés a reformok mellett elkötelezett jelentős személyiségek között sem. De ez csak a módszerekre igaz. A cél mindvégig ugyanaz maradt. Végső soron a század 30-as éveiben megteremtett gazdasági erő, nemzeti érdekegyesítés és a jobbágykérdés rendezése nélkül az ország nem vállalkozhatott volna a ’48–49-es szabadságküzdelmére. Különlegesen kiemelkedő jelentőségű a nemességnek a reformok elindításában játszott kezdeményező szerepe, valamint kiváltságaik önkéntes feladása. Ez azzal a különleges eredménnyel járt, hogy a jobbágyság nagy tömegei nálunk nem fordultak fegyveresen szembe földesuraikkal szabadságjogaik kivívására, ellentétben más országokkal, hanem a nemességgel érdekszövetségben kapcsolódtak be a nemzet ügyének szolgálatába. Ennek igazi jelentősége majd a szabadságharc idején mutatkozott meg: a reformkorban létrehozott ipar, gazdaság és a széles jobbágytömegek támogatása miatt volt a magyar az egyetlen nemzet, amely még akkor is képes volt a feudális monarchiákkal szemben támadni és győzedelmeskedni, mikor az 1848-as szabadságküzdelmek többi forradalmi nemzete már régen fegyverletételre kényszerült.
1848 a tudatunkban a magyar szabadság szinonimájaként élt. De ne feledjük, a népek tavaszán Európa-szerte megmozdultak mindazok, akik saját nemzetük szabadságát, függetlenségét kívánták kivívni. Akik a világ új nagyhatalmai mellett leszakadó, saját rögeszméi és az abszolutista dinasztiák béklyójában fuldokló Európát újra a nemzeti tradíciókra építkező, de mégis egységesen kiállni tudó kontinenssé kívánták tenni. Azon a tavaszon Anglia és Oroszország kivételével egész Európában „láncreakcióként”, egymást erősítve robbantak ki a forradalmak. Franciaországban demokratikus alkotmányt, köztársaságot, Németországban alkotmányosan is biztosított nemzeti egységet, Magyarországon polgári alkotmányt, jogkiterjesztést, a feudális rend felszámolását, Itáliában függetlenséget és az olasz egység létrehozását, a Balkánon pedig nemzeti felemelkedést, autonómiát kívántak.
A pesti forradalom elemi erővel rázta meg a kamarillát, ezt követően pedig hatalmas lendületet vett a szabadságvágy kinyilvánítása, a legkülönfélébb területeken. Táncsics és a politikai foglyok kiszabadítása, a társadalom feszültségeit plasztikusan feltáró, tiltólistán lévő Bánk bán bemutatása, a liberális nemesség forradalmi kiállása mind egy jól kivehető irányba mutattak. Ilyen előzmények után már nem is meglepő, hogy a képviselőház is egységesen állt ki a közös ügy mellett, amikor arra szükség volt. Ez az egység pedig nem maradt eredmény nélkül. Az áprilisi törvények szentesítésével Magyarország alkotmányos monarchiává vált. A végrehajtó hatalom a Budapesten működő független, a parlamentnek felelős magyar kormány kezébe került. A kormány hatáskörébe tartozott a belügy, a pénzügy, a közmunka és a közlekedés, a földművelés és az ipar, a vallás és a közoktatás, az igazságszolgáltatás és a honvédelem igazgatása. Külön törvénycikk rendelkezett a Nemzeti Őrsereg felállításáról. Az uralkodó rendeletei csak akkor váltak érvényessé, ha a kormány egyik minisztere azt jóváhagyta.
Az alkotmány kimondta a Partium visszacsatolását, továbbá Magyarország és Erdély unióját. Nem rendezték azonban a törvények egyértelműen Magyarország és a Habsburg tartományok viszonyát, s ebből adódóan az önálló magyar külpolitika lehetőségeit, a magyar hadsereg megszervezésének módját, a pénzkibocsátás, az államadósság megosztását és a nemzetiségi kérdést sem. Így a folyamatos zavargások fenntartották a harcokat.
De az összefogás ekkor sem maradt eredmény nélkül. A dicsőséges tavaszi, illetve a Bem József vezette erdélyi hadjárat megmutatta Bécsnek és egész Európának, hogy fegyvertelenségben és elnyomásban töltött évtizedek után is képes megszervezni magát a nemzet, melynek már közjogi értelemben sem csak a nemesek voltak a tagjai, hanem minden magyar. A végső diadalhoz a nagyhatalmak semlegességére lett volna szükség. Azonban Ferenc József kérésére I. Miklós cár bejelentette hadai megindítását. Görgey 1849. augusztus 13-án előttük volt kénytelen letenni a fegyvert. Az osztrák kormányzat a büntetlenséget biztosító ígérettel szemben pedig a bosszút választotta. De az addig elért eredmények, és az a tény, hogy Bécs nem volt képes győzelmet elérni, felértékelte korábban rögzített reformokat, és a passzív ellenállás időszakában tovább érlelődhetett nemzeti kitartás, mely végül 150 esztendővel ezelőtt a kiegyezésben testesült meg. Bár az ókonzervatív 47-esek, Deák és a 48-asok, valamint a Kossuthot követő, teljes függetlenségre törekvő 49-esek szintén találtak különbséget az új eredmények elérését illetően, a végeredmény valamely részben mindannyiuk szempontjait tartalmazta. A kiegyezés egyértelmű következménye a viszonylagos belpolitikai önállóság mellett egy békés fél évszázad, mely alatt Magyarország jelentős gazdasági fejlődésen ment keresztül.
E folyamatok és a belső vívódások egyaránt leképeződnek az idén 200 éve, itt, Biharországban született Arany János életében. Akiről Szerb Antal a következőket mondta: „Minden szál hozzá vezetett, és minden szál tőle vezet, a magyar szellemi életnek ő a sugárzási központja.” És valóban. Az Elveszett alkotmányban korát megelőzve tárta fel a társadalom visszásságait. Nemzetőrként, a forradalom lelkes híveként és Petőfi barátjaként vett részt az aradi várostromban. Szülővárosa, Szalonta jegyzői hivatala után pedig Szemere Bertalan belügyminisztériumában szolgálta a nemzet ügyét. Nehezen viselte a vereséget, a bécsi udvart sosem ismerte el. De a maga eszközeivel tovább szolgálta nemzetét, és végül a Magyar Tudományos Akadémia főtitkári székéig vezetett útja.
Mai ünnepi eseményeink meghívójára sem véletlenül kerültek sorai. A szabadságharc után a Tisza család geszti birtokán kapott menedéket, és Tisza Domokos tanítója lett. A neki címzett költemény azonban az egész nemzethez szól, örök érvénnyel.
„Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben,
Ember lenni mindég, minden körülményben.
Hass! buzdíts! egyesíts! hogy osztály ne légyen
köztünk, hol magyar szó, honfiérzet – szégyen.”
Két kiragadott sor, melyek minden eddig felidézett eseményt elegyítenek, azok előzményeivel és következményeivel együtt.
Tisztelt Megemlékezők!
A történelem az élet tanítómestere. Ha ismerjük a múltat, jobban megértjük a jelent, és könnyebben tervezhetjük a jövőt. Tanulni kell a múlt hibáiból, el kell kerülni őket. Csak néhány bölcs mondat, melyet a maihoz hasonló alkalommal el szoktunk mondani. Az ehhez hasonlatos szónoklatok elengedhetetlen részletei lettek, hangozzék az el bárki szájából. El kell, hogy hangozzanak, de az még üdvösebb, ha a napi gyakorlatunkban is megjelennek. Amikor egy helyi közösség nagy horderejű döntésekre készül, ugyanúgy visszatekintéssel kezd, mint az országos ügyek döntéshozói. Hisz jártak előttünk többen, ösvényeket tapostak ki, utakat köveztek. Még tart A magyar szabadság éve néven zajló ’56-os emlékévsorozat, melynek keretében itt, Berettyóújfaluban is számos esemény részesei lehettünk. Óhatatlanul összevetjük az akkori forradalmi cselekményeket 1848-cal, sőt Bocskai és Rákóczi szabadságküzdelmeivel, majd megállapítjuk a jogfolytonosságot 1989-cel. De akiket mindig ki kell emelnünk, azok a helyi hősök és résztvevők. Bár a történelmet nem a hősök írják, hanem a győztesek, mégis sokuk emléke fennmaradhatott. Ők a mi helyi példáink. Akik megmutatják, hogy az újítás nem jelenti a hagyományos értékek eldobását. A felkelés nem egyenlő a lázadással. A közös ügyek mentén történő megegyezés pedig nem megalkuvás és nem árulás. Mi, a magunk közegében, városában is csak ezek mentén tudunk folyamatosan előremutató eredményeket elérni. Ahogy Albert Camus fogalmaz: létünk a kölcsönös függésben megvalósuló függetlenség. Így maradhatunk markáns és alkotó egyének, akik egyúttal képesek és hajlandók a közös ügyekért kiállni, és ha kell, tenni is. Ez a legfontosabb tanulsága minden reformtörekvésnek, szabadságharcnak, helyi törekvésnek és megemlékezésnek.
Közös dolgaink rendezésében mutasson utat mindnyájunknak a haza bölcse, Deák Ferenc, aki számára az alapállás ez volt: „Jobban tudom szeretni e hazát, mint gyűlölni ellenségeinket.”
A rendezvény ideje alatt közreműködött az Ifjúsági Fúvószenekar, melyet Hegedűs Imre vezényelt. A megemlékezés koszorúzással és a Szózat eléneklésével ért végett.
Berettyóújfalu Város Önkormányzatának vezetői, a Berettyóújfalui Roma Nemzetiségi Önkormányzat képviselői, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Berettyóújfalui Járási Hivatalának vezetői, a Berettyóújfalui Tankerületi Központ, a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum képviselői, a történelmi egyházak, a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság, a Berettyóújfalui Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság és a Berettyóújfalui Polgárőrség, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség, a Magyar Szocialista Párt, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Demokratikus Koalíció, az Együtt – a Korszakváltók Pártja, a Gróf Tisza István Kórház, a Közintézmények Szolgáltató Irodája, a Vass Jenő Óvoda és Bölcsőde, a Szivárvány Református Óvoda, a József Attila Általános Iskola és a Széchenyi István Tagiskola, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, valamit a Hunyadi Mátyás Tagiskola, a Diószegi Kis István Református Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, az Arany János Gimnázium, Egészségügyi és Közgazdasági Szakgimnázium, a Bessenyei György Szakgimnázium, az Eötvös József Szakgimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola, a Brózik Dezső Mezőgazdasági Szakképző Iskola, az Arany János Kollégium, a Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalui Tagintézményének képviselői, a Berettyó Kulturális Központ vezetői, a BERÉPO Nonprofit Kft., a Berettyóújfalui Civil Udvar, a Kádár Vitéz Városvédő Egyesület, a Nők a XXI. században Egyesület, a Megyei Népfőiskolai Egyesület, valamint az egyéb szervezetek képviselői, városunk polgárai, helyezzék el a megemlékezés koszorúit, virágait a kopjafánál.