artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Az elmúlt huszonhat év legnagyobb honvédelmi és haderő-fejlesztési programjának elindítását jelentette be a közelmúltban dr. Simicskó István honvédelmi miniszter. A haderő társadalmi kapcsolatainak szorosabbra fonása, illetve a tervezett technikai fejlesztések mellett folytatódik a katonák ütemezett illetményemelése is. Ennek kapcsán próbáltunk annak utánajárni, mennyire lehet vonzó a katonai pálya a munkát keresőknek.

A Magyar Honvédség, a sorkatonai évek emlékei valószínűleg a mai napig élénken élnek a katonaviselt férfiak emlékezetében, hiszen a seregben eltöltött évek, az átélt élmények, a megszerzett ismeretek sokuk számára meghatározóak voltak további életük során. Azt azonban talán még ők sem tudják pontosan, hogyan is épül fel jelenleg a magyar haderő. A legfontosabb változás, hogy 2004 óta a kötelező katonai szolgálatot felváltotta az önkéntesség. Ennek következtében a katonáskodás egy önként vállalható hivatássá, a Magyar Honvédség pedig egy professzionális alapokon működő, a munkaerőpiacon is jelentős tényezőként jelen lévő szervezetté alakult át. Ennek megfelelően a katonák mindennapjai, a bejutás feltételei és a szolgálatért kapott juttatások is teljes mértékben átalakultak, melyekről Nagy Zoltán alezredes, a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Debrecenben működő 2. Katonai Igazgatási Központjának parancsnoka adott számunkra tájékoztatást.

- Alezredes Úr, milyen módon lehet csatlakozni a Magyar Honvédséghez?

toborzas2- Ha valaki napjainkban szeretne a honvédség kötelékében katonaként szolgálni, hivatásos, szerződéses vagy tartalékos állományban teheti ezt meg. Azok, akik a hivatásos szolgálat mellett döntenek az MH Altiszti Akadémiára, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karhoz adhatják be jelentkezésüket az érettségi megszerzését követően altiszt, illetve tiszt képzésre. Aki nem kíván a továbbtanulás lehetőségével élni szerződéses vagy önkéntes tartalékos katonaként is csatlakozhat a Magyar Honvédséghez. Szerződéses katonának jelentkező számára végzettségének megfelelően igyekszünk munkakört kínálni a Magyar Honvédség katonai szervezeteinél, ezek lehetnek – a teljesség igénye nélkül – lövész, felderítő, géppuskairányzó, gépkocsivezető, harcjármű-vezető, díszelgő, katonai rendész, szerelő, tűzszerész beosztások. Az önkéntes tartalékos szolgálatvállalás pedig azoknak jelenthet megoldást, akik civil munkájuk, vagy iskolai tanulmányaik mellett szeretnének katonai tapasztalatot szerezni miközben részt vállalnak honvédelmi feladatokban. Ők egyébként a későbbiek folyamán akár szerződéses vagy hivatásos katonák is lehetnek.

- Kik vállalhatják a szolgálatot, mik a bejutás feltételei?

- A Magyar Honvédség sokrétű és szerteágazó feladatrendszerrel rendelkezik, a hazai beosztások mellett a magyar katonák missziós feladatokat is ellátnak a világ számos pontján. Ennek megfelelően a sereg folyamatosan várja azokat, akik szeretnék kipróbálni magukat az egyenruhások világában. A jelentkezését minden nagykorú, magyar állampolgársággal és belföldi lakóhellyel rendelkező személy beadhatja, aki büntetlen előélettel, az előírt iskolai végzettséggel és képesítésekkel rendelkezik. Szerződéses, illetve önkéntes tartalékos szolgálat esetén legalább általános iskolai végzettséggel kell rendelkezni, katonai tanintézetekbe történő jelentkezéskor az érettségi bizonyítvány mellett alap vagy középfokú angol nyelvvizsgát kell felmutatni. Emellett mindenkinek át kell esnie egy egészségügyi, pszichikai és fizikai szűrésen, ahol a jelentkezők katonai alkalmasságát vizsgálják.

- Hogyan telnek a katonák mindennapjai?

- Nem lehet általánosságban beszélni, hiszen a Magyar Honvédség – feladataiból adódóan – sajátos munkakörnyezet, ahol minden alakulatnak, és azon belül minden egyes katonának megvan a maga speciális feladata, szakterülete. Fontos kiemelni, hogy a honvédségi dolgozók is toborzas1egy meghatározott munkarend szerint dolgoznak, mely a legtöbb munkakör esetében heti negyven órát jelent. Természetesen a katonák mindennapjaihoz a gyakorlatok is szorosan kapcsolódnak, csak így garantálható, hogy készségszinten, „álmukból felriasztva” is képesek feladataikat tökéletesen végrehajtani.
Mindemellett mindig készen kell állnunk arra, hogy különleges feladatokban is részt vegyünk. Ilyen lehet például az árvízi védekezés, a határvédelem, vagy egy külföldi missziós szolgálatvállalás.

- Milyen juttatásokra számíthat az, aki magára ölti az egyenruhát? Miért lehet csábító a katonáskodás?

- Az a katona, aki legénységi állományúként csatlakozik a sereghez alapfizetésként bruttó 180.000 forinttal számolhat, de abban az esetben, ha rendelkezik legalább érettségi bizonyítvánnyal, akkor ez a havi összeg bruttó 220.000 forint. Ugyanakkor szeretném hangsúlyozni, hogy a munkavállaláskor többen csupán az illetmény alapján mérlegelnek, holott a honvédségi dolgozók juttatása sok összetevőből áll.
A kedvezményes, vagy térítésmentes étkezés, az utazási és lakhatási, valamint iskolakezdési és nevelési támogatás mind-mind súlyos tízezrekkel növeli a katonák fizetését. A 2015-ben elindított bérfejlesztés tovább folytatódik és 2019. januárjáig évente 5-5 százalékkal garantáltan emelkednek a bérek.
Magasabb iskolai végzettséggel, nyelvtudással további kiegészítésekre számíthat a katona, az évek előrehaladtával pedig elismerjük a seregben eltöltött éveket. Természetesen ellentételezzük a pluszmunkát (túlóra), a gyakorlatokon töltött időt, vagy ha éppen határvédelmi vagy missziós feladat-végrehajtásba vesz részt.
Az sem utolsó szempont véleményem szerint, hogy a honvédségnél mindenki időben, minden hónap második munkanapján megkapja a fizetését, még pár napos csúszás sem fordulhat elő.

- Hol lehet jelentkezni katonának?

- A toborzó irodák országszerte várják azokat, akik már döntöttek, hogy beállnak a seregbe, de azokat is, akik szívesen beszélgetnének a számukra elérhető lehetőségekről. Természetesen igyekszünk mindent a világhálón is elérhetővé tenni. Március 1-jétől a http://iranyasereg.hu weboldalon találhat meg az érdeklődő minden információt, a munkakörülményekről, a katonák életéről, az elérhető juttatásokról, a jelentkezési lehetőségekről, illetve magáról a felvételi eljárás menetéről. Elérhető a regisztrációs lap is, amely az első lépcső a katonai pálya felé.
Akinek a katonáskodás lehetőségének bármely formája felkeltette az érdeklődését, arra ösztönözném, hogy a megyeszékhelyeken lévő toborzó irodák valamelyikében személyesen is tájékozódjon. Debrecenben a Péterfia utca 58/a szám alatt találják a katonai toborzókat, akik minden segítséget megadnak a jelentkezéshez. Sokaknak talán ismerős lehet ez a cím, hiszen itt működött egykor a megyei ”hadkieg”, itt folytak a sorozások, de mint ahogy már említettem, a katonáskodás ma már teljesen más feltételeket és lehetőségeket kínál.

You have no rights to post comments