artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

My message for Day 8

Idén már 8, minden esetben 50 év feletti gyalogos vesztette életét közlekedési balesetben.

A közlekedés leginkább veszélyeztetett résztvevői a gyalogosok. Közlekedésük télen - a rossz látási viszonyok és a hosszabb sötét időszakok miatt - nagyobb kockázatot hordoz magában. Emellett a hideg időben türelmetlenebbek, figyelmetlenebbek, minél előbb szeretnék úti céljukat elérni. Részben emiatt télen sajnos megnövekszik a gyalogosgázolások száma. Az éjszakai balesetek tekintetében jellemző, hogy a gyalogosan közlekedő személy nem visel láthatósági mellényt, illetve sötét árnyalatú ruházatban – ezáltal rosszul vagy nehezen látható módon – vesz részt a közlekedésben. A balesetek bekövetkezésének másik jellemző oka az, hogy a gyalogosok az úttesten szabálytalanul próbálnak átkelni, illetve a járművezetők figyelmetlenül, a nem megfelelő sebesség megválasztásával vesznek részt a közlekedésben. A gyalogos áldozatok életkora idén, ezidáig kivétel nélkül 50 év feletti. Ők adott esetben bizonytalanok, váratlanul lépnek le az úttestre, és nehezebben érzékelik a közeledő veszélyt.

Fontos, hogy a járművezetők a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket, buszmegállókat, illetve azokat a helyeket, ahol gyalogosok jelenlétére számítani lehet, mindig fokozott óvatossággal, a sebesség jelentős csökkentésével közelítsék meg, valamint mindig az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezessék gépjárművüket!

Az idei év első három hetében 24 személy vesztette életét közúti közlekedési balesetben, a 8 gyalogoson túl 8 járművezető, 5 utas, 2 kerékpáros és egy segédmotor-kerékpárral közlekedő személy.

A rendőrség mindent megtesz azért, hogy ez a szám nulla legyen, de ez csak Önökkel, a közlekedés szereplőivel együtt érhető el! Figyeljünk jobban egymásra!

You have no rights to post comments