Fotó: Csordás Ádám
Második helyezett lett a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma a Magyar Vöröskereszt 44. Országos elsősegélynyújtó versenyén megőrizve tavaly kivívott eredményét.
Előkelő helyen végzett mindhárom Hajdú-Bihar megyei csapat az Országos elsősegélynyújtó versenyen május utolsó napján Pécsett. Második helyezést ért el középiskolai kategóriában a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma. A gimnázium növendékei tavaly is kivívták ezt az eredményt, melyre tíz évig nem volt példa megyénkben. Lukácsné Kovács Edit védőnő készítette fel őket ebben az évben is a Magyar Vöröskereszt Debrecen területi, Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének fordulójára, majd az országos döntőre.
A Hajdúböszörményi Bocskai István Általános Iskola 6. helyen végzett az általános iskolás mezőnyben. Felnőtt kategóriában a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Biharkeresztesi és Derecskei Rendőrőrsének elsősegélynyújtói 7. helyezettek lettek. Teljesítményüket visszavetette, hogy az egyik csapattag nem tudott részt venni a versenyen, az utolsó pillanatban ugrott be egy új versenyző helyére.
Fotók: Csordás Ádám
Váratlan feladatok
– Az egyik állomáson a védőnői munkáról kellet részletes tesztet kitölteniük a diákoknak, hiszen idén százéves a magyar védőnői szolgálat. Ám ez új és váratlan feladat volt, senki sem tudott rá készülni, mégis remekül megoldották a „kossuthosok” – mondta Lukácsné Kovács Edit. Nagy kihívás volt az az állomás is, amelyen egy – szimulált – tömegbalesetnél kellett együttműködnie a három megyei csapatnak úgy, hogy korábban nem dolgoztak együtt. – Büszke vagyok arra, hogy azokat a feladatokat is jól megoldották a diákok, amelyeket meglepetésnek szántak a szervezők – fűzte hozzá a védőnő. Ez érthető is, mert ezzel a fiatalok bizonyították, hogy váratlan szituációkban is helytállnak.
A Hajdú-Bihar Megyei csapatok és felkészítőik:
Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma (2. helyezett)
Csapattagok:
• Luxeder Ágnes
• Molnár Luca
• Ménes Enikő
• Veres Flóra
• Major Nóra
Felkészítő: Lukácsné Kovács Edit
Fotók: Csordás Ádám / Magánfotó
Hajdúböszörményi Bocskai István Általános Iskola (6. helyezett)
Csapattagok:
• Szanyi Dániel
• Nagy Dóra
• Bujdosó Dorina
• Forgács Enikő
• Uzonyi Anna
Felkészítő: Fehér Imre és Diószeginé Kollár Enikő
Fotók: Gyarmati Gábor
Berettyóújfalui Rendőrkapitányság (7. helyezett)
Csapattagok:
• Dr. Mihályi László
• Szoboszlai József
• Szathmári László
• Kormány Péter helyett Gazsu Csaba
• Hegedűsné Semjéni Csilla
Felkészítő: Dr. Korcsmárosné Melher Erzsébet
MAGYAR VÖRÖSKERESZT
HAJDÚ-BIHAR MEGYEI SZERVEZETE