artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Fotó: H. Szabó Sándor – ORFK

Az ország déli fele még védekezik a levonuló dunai árhullám ellen, északon már a lakosság visszatelepítése is megkezdődött, ahogy a károk felmérése és a helyreállítás munkálataira való felkészülés is. Becslések szerint az árhullám szombaton hagyhatja el Magyarországot.

 

Budapesten további utakat nyitottak meg részben vagy egészben a forgalom előtt szerdán, de még eltart egy ideig, amíg a főváros élete visszatér a megszokott kerékvágásba. Az ÁNTSZ szerint az árvíz sújtotta területeken stabil az egészségügyi helyzet, nincsenek fertőző megbetegedések halmozódására utaló jelek a Duna mentén, de a kedvező helyzet megtartása folyamatos erőfeszítéseket kíván.

Magyarországon összesen 807 kilométernyi folyóhosszon volt árvízvédelmi készültség szerdán. Rendkívüli készültség 539 kilométeren van, a Dunán Rajkától a déli országhatárig az állami védvonalakon. Összesen nyolc megye hatvannégy településén folytatnak árvízi védekezést.

Az árvíz miatt 4 megyében 25 településrész maradt áramszolgáltatás nélkül, ami 1015 fogyasztói helyet érintett, 2 megyében 2 településen 870 fogyasztó maradt áramszolgáltatás nélkül.

Még mindig nyolc megye harminckét településének 1014 lakóját érintik a korábbi kitelepítések, ők önkormányzati befogadóhelyen és lakásokban, valamint rokonoknál várják, hogy hazaköltözhessenek.

Hét megyében ötvenhét út volt lezárva kedden. A Duna teljes magyarországi szakaszára június 7-én elrendelt hajózási tilalom továbbra is érvényben van. Almásfüzitő és Esztergom között a vasúti közlekedés mindkét irányban szünetel.

Bács-Kiskun megye – túl az árhullám nagyján

Bács-Kiskun megye teljes területén az árvízzel érintett Duna-szakaszokon, összesen 134 kilométer hosszon rendkívüli árvízvédelmi készültség van érvényben. A Duna áradása Bajánál befejeződött, a folyó szerdán reggel tetőzött 989 centiméteren. A vízszint napközben stagnált, estére lassú apadás kezdődött, nem sokkal éjfél előtt 987 centimétert mértek Bajánál. Tasson – ahol szerda este 850 centiméteren állt a vízmérce – másodfokú belvízvédelmi készültség van érvényben; a harmadfokú árvízvédekezési készültséget végül még szerdán visszavonták a településen. A tassi zsilip melletti üdülőterület utcáiról napközben a belvizet szivattyúzták ki – a munka éjjelre leállt és ma folytatódik. A Tass-Dunaegyháza közötti védvonalon rendellenességet, veszélyes árvízi jelenségeket nem tapasztaltak az ellenőrök. Solt, Dunapataj, Harta körzetében a megmagasított nyári gáton teljes ellenőrzést tartottak fenn szerdán, az esetleges beavatkozásra az emberek és az erőgépek is készen álltak. Baján a Petőfi-szigeten kiépített védvonal nyúlgátjait erősítették meg szerdán bordás megtámasztással, a védvonalon folyamatos figyelőszolgálatot működtettek. A területen gyors reagálású csoportok szüntetik meg a szivárgásokat, vagy alakítanak ki ellennyomó medencéket. A helyszínen lévő mentőcsoportok búvárai továbbra is a szivárgások megakadályozásában vettek részt, illetve a mentőcsoportok az esetleges menekítésben nyújthatnak segítséget szükség esetén. Napközben a víz meghágta a gátat a Duna Baja feletti szakaszán fekvő, a Gemenchez tartozó Veránka-szigeten, ahol a víz csaknem kétszáz hektár területet árasztott el. Az ár lakott részeket nem fenyegetett, de az erdőállományban kárt okozhat. A vadállomány legnagyobb része a nyolc kilométer hosszú gátrendszerre, valamint a mesterséges vadmentő dombokra menekült a szakemberek szerint.

Baranya megye – minimális problémák mellett felügyelik a gátakat

Baranya megyében szerdán Dunaszekcsőn, Báron és Mohácson folytattak védekezési munkálatokat. A mohácsi árvízvédelmi szakaszon rendkívüli árvízvédelmi készültség van érvényben, akárcsak  Dunaszekcsőn, ahol folyamatosan erősítik és magasítják a védgátat és figyelik annak állapotát. A legtöbb helyen a beszivárgó vizek ellen védekeztek; belső védvonalakat alakítottak ki, folyamatosan szivattyúztak. A földgát megfelelő állapotban van, biztonsági megerősítést végeztek rajta. Az ingatlanok védelmére 18 szivattyút működtettek szerdán, és a helyi lakosok saját eszközeikkel is védték ingatlanjukat. Mohácson húszan figyelték szerdáról csütörtökre virradó éjjel a gátakat. A talajvíz hatására a Szent János utcában az úttest teljes szélességében berogyott. A talajvíz kimosta a talajt és talajmozgást okozott, a vízvezetékre, valamint a gázvezetékre nyomás nehezedik. Az egyik vízvezeték eltörött. A mentesítési munkálatok közben kiderült, hogy az út alatti üreg benyúlik az épület egyik szobája alá. A lakást bezárták, a területet körbekordonozták, csütörtökön statikus vizsgálja majd a helyszínt. Bár településen az éjszaka folyamán öt polgárőr teljesített figyelőszolgálatot. A megyében az árvíz elleni védekezésben 466-an dolgoztak szerdán és csütörtök hajnalban, kitelepíteni négy embert kellett.

Tolna megye – bordás megtámasztás a gátcsúszás ellen

Tolna megyében továbbra is három árvízvédelmi szakaszon volt rendkívüli készültség szerdán. Az áradással érintett települések közül Bátán folyamatosan ellenőrizték a bordás megtámasztásokat, megelőzendő a gát megcsúszását. A gát egy szakaszán szerdán elkészült az ellennyomó medence. Járőrszolgálatot húsz vízügyi szakember adott a településen, ahol nyolc, homokzsákkal megrakott szállító jármű készenlétben áll. Dunaföldváron szerdán nappal és éjszaka is figyelőszolgálat működött a gátakon, akárcsak Pakson. Elzárt település a megyében nincs.

Fejér megyében csak egy helyen védekeznek

Fejér megyében rendkívüli árvízvédelmi készültség volt életben szerdán az Adony-Ercsi árvízvédelmi szakasz gátőrjárásaiban. A megépített védművek állékonyságát folyamatosan ellenőrizték az árvízzel érintett hét érintett településen és az állami fővédvonalon. Tegnap csak Kisapostagon végeztek munkálatokat – jellemzően a védműveket figyelték, valamint a káros árvízi jelenségeket hárítják el. A helyszínen szivattyúznak is. A Duna Fejér megyei szakaszán folyamatos az apadás.

Budapesten takarítanak és felmérik a károkat – csak lassan oldják fel a korlátozásokat

Budapesten tovább folytatták a védekezési munkálatokat szerdán és csütörtökre virradó hajnalon. A védművek ezen a napon is kitartottak, miközben a Duna jelentősen apadt a fővárosban, szerdán nem sokkal éjfél előtt 761 centiméteren állt a vízmérce. A védekezés kritikus pontjai továbbra is a Margitsziget, a Római part, a Dagály Fürdő voltak. A Római parton figyelőszolgálat működött szerdán is. A Margitszigeten a Fővárosi Csatornázási Művek saját gépparkjával szivattyúzta a belvizet. Az átázott talajban sok fa gyökérzete vészesen meglazult, nyolc fa ki is dőlt, és várhatóan még több jut erre a sorsra. A Zsigmond tér irányából a Margit híd irányába megnyitották a közforgalom előtt az utat, akárcsak a Margit hídnál a két busz le- és felszállóhelyét. A Lukács fürdőnél abbahagyták a víz elleni védekezést, szerdán már a területet takarították. A tizenharmadik kerületi Zsinór utcában és a kilencedik kerületi Vágóhíd utcában továbbra is működnek a homokdepók. A Dagály fürdőnél három aktív buzgárt figyeltek még szerdán, amelyeket korábban körbesúlyoztak ellennyomó medencével. A vízszint azonban itt is csökkent. A fővárosi védelmi bizottság elnöke, Pesti Imre, tegnapi helyzetértékelésében kiemelte: a Margitsziget megmenekült, a sziget körül mindenütt jóval a terepszint alá húzódott már a víz. Azt még nem tudni, meddig lesz lezárva a sziget, a károk felméréséhez, elhárításához ugyanis idő kell. Elképzelhető, hogy a sziget pesti oldalán az árvíz miatt károsodott a partfal, illetve a fákat is ellenőrizni kell. Elmondta azt is, hogy a Római-parton a töltést már nem terheli nyomás, a Nánási úton és a Királyok útján a gátat már nem éri el a víz. Pünkösdfürdőnél stabil a gát, a Bem rakparton a szivárgások megszűntek, a rakpartot a tömegközlekedés előtt már megnyitották. A védvonalban keletkezett károk között számolni kell azzal, hogy a víz alámosta a partvonalat, a partfal bedől, és arra, hogy a víz miatt több helyen üregek keletkeztek az úttest alatt, amely így könnyen beszakadhat a víz visszavonultával. Ezért a közlekedési korlátozásokat csak lassan vonják vissza. A fővárosi védekezésben szerdán még 486-an dolgoztak.

Pest megye: sok fontos utat feloldottak, megkezdték a lakosság visszatelepítését

A szerdai nap jó híre volt a Pest megyeiek számára, hogy lassan megkezdődött a lakosság visszatelepítése az árvízzel sújtott területek immár biztonságos és mentesített részeire. A megyében összesen 684 embert telepítettek ki az árvíz kezdete óta. Csütörtök reggelig a Szigetmonostorhoz tartozó Horányba 146-an költözhettek vissza a korábban kitelepített 162 lakó közül. Az apadás ellenére a védműveken dolgoztak még Visegrádon, Leányfalun, Kisorosziban, Dunabogdányban, Szigetmonostoron, Tahitótfaluban, Pócsmegyeren.

Komárom-Esztergom megye – több mint két métert apadt a Duna

Komárom-Esztergom megyében – a Duna jelentős, több mint két méteres apadása ellenére is –  67,5 kilométer töltésen van rendkívüli árvízvédelmi készültség.  Az óvatosságot az indokolja, hogy a csökkenő, de a szokottnál magasabb vízszint még napokkal a tetőzés után is megbonthatja a gátakat, indokolt tehát a készültség fenntartása. A Duna vízállása Komáromnál 603 cm, Esztergomnál 620 cm, folyamatosan apad. A közutakon korábban elrendelt korlátozásokat számos helyen feloldották már – főleg a 10-es és 1-es számú utakon, ám a vasúti vonalak esetében még korántsem ilyen kedvező a helyzet. Az Esztergom-Komárom vonal bizonyos szakaszain a vasúti közlekedés szünetel, ahol nem, ott pedig sebességkorlátozás van érvényben. Almásfüzitő és Esztergom között is szünetel a vasúti forgalom. A Bécs-Budapest vasútvonal Komárom-Almásfüzitő szakaszát lezárták, vonatpótló autóbuszokkal szállítják az utasokat. A megyében továbbra is figyelik az almásfüzítői vörösiszap-tározót, hogy nem okozott-e benne károsodást az ár. Természetesen ugyanígy figyelik a gátak állapotát is a teljes védekezési szakaszon. Folyik a vízmentesítés is: Esztergomban egy, Táton három, Dunaalmáson hat, Pilismaróton egy szivattyúval dolgoznak. Neszmélyen a szivattyúzás befejeződött, a védművek bontását megkezdték. Táton és Dömösön a megtöltött, de végül fel nem használt zsákokat ürítik. Pilismaróton, amely az árhullám által egyik leginkább veszélyeztetett teleülés volt az elmúlt pár napban, a kitelepített 67 főből 65 visszatért otthonába.

Győr-Moson-Sopron megye

Győr-Moson-Sopron megyében tizenhat településen vannak árvízi védekezéssel kapcsolatos beavatkozások, vagy működik figyelőszolgálat. Védekezésben érintett település Győrújfalu és Dunaszentpál.

ÁNTSZ – stabil a helyzet, indokolt az óvatosság 

Stabil a járványügyi helyzet az árvízzel érintett területeken, nincsenek fertőző megbetegedések halmozódására utaló jelek. A kedvező helyzet megőrzése érdekében azonban továbbra is fontos fokozottan betartani az általános higiénés szabályokat – figyelmeztet az ÁNTSZ. Dunaújvárosban visszatérő probléma, hogy az Alsó-Duna-parton a fertőzésveszélyre figyelmeztető feliratok ellenére többen belemennek a vízbe. A fertőtlenítést Komárom-Esztergom megyében is megkezdték. Az ivóvíz Budapesten biztonsággal fogyasztható, a hatósági mintákban eddig nem találtak a hálózatban beszivárgásra utaló jelet. Bács-Kiskun megyében is zavartalan az ivóvízellátás, a szolgáltatást csak egyes üdülőövezetekben kellett felfüggeszteni. Baranya megyében az árvízzel veszélyeztetett területen a szolgáltatók több klórt adnak az ivóvízhez, emellett a hálózatot szigorúan felügyelik. Fejér megyében közegészségügyi, járványügyi szempontokat is mérlegelve eddig hét egység működését függesztette fel az egészségügyi hatóság. Ezek között strand, vendéglátóhely, szálláshely is található. Az ÁNTSZ továbbra is mindenkit kér az általános higiénés szabályok fokozott betartására. A víz fertőző források közvetítője lehet, a kézről szájon át, illetve a nyálkahártyákon keresztül – például a  szemet megdörzsölve – könnyen kerülhetnek olyan kórokozók a szervezetbe, amelyek bél- és gyomorrendszeri panaszokat okozhatnak – figyelmeztet az tisztiorvosi szolgálat.

Akik már visszatelepültek

Az északi megyékben folyamatosan zajlik az árvízi területek fertőtlenítése, és ahol lehet, a lakosság visszaköltöztetése is megkezdődött. Győr-Moson-Sopron megyében Győrújfalu volt az első település, ahová az ár részleges levonulta után visszaköltözhettek a lakók. Pest megye a kitelepítésekkel leginkább érintett terület volt a dunai árvíz kezdete óta  – összesen 684 embernek kellett elhagynia otthonát az elmúlt egy hétben az áradás miatt. Kitelepítések voltak a többi között Dunabogdányban, Tahitótfaluban, Szentendrén, Budakalászon, Szigetmonostoron, Sződligeten, Nagymaroson, Szobon, Halásztelken, Érden. Elsőként a Szigetmonostorhoz tartozó Horány lakóinak többsége, a 162 kitelepített közül 146 térhetett vissza otthonába csütörtök reggelig. A Komárom-Esztergom megyei Pilismaróton – ez a település volt az egyik legkritikusabb pontja az elmúlt hetek védekezésének – szintén kitelepítettek lakókat. Csütörtök reggelig a kitelepített 67 főből 65 költözhetett haza.

Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

You have no rights to post comments