Végre itt a nyár, közeledik a várva várt vakáció, és a szép idő megérkeztével fölszabadulunk a tavaszi fáradtság nyomása alól. Gyakran azt hisszük, most már mindent lehet. Sajnos azonban a sok szépség, öröm, nyaralás mellett ez az időszak a gyakoribb sérülések évszaka is.
A másik probléma, hogy a legtöbb családban komoly gondot okoz a gyerekek nyári programjának megszervezése is, így sok tinédzser „lófrál” az utcán és marad otthon egyedül. Másfél millió diák özönlik ki az utakra, a szokásosnál nagyobb szabadság azonban veszélyekkel jár. Miként csökkenthetjük a balesetek kockázatát?
Szünidőben a gyerekek otthon is több időt töltenek, ne felejtsük, hogy itt is leselkedhetnek rájuk veszélyek. A legfőbb otthoni veszélyforrások közé tartoznak a vegyszerek, a tűzhelyek, éles konyhai eszközök, a kerti gépek, medence. Ha a gyerekek például rokonoknál töltenek valamennyi időt a nyáron, ügyeljünk arra, hogy az ottani háztartás is biztonságos legyen a számukra. Fontos, hogy a felnőtt felügyelete nélkül otthontartózkodó gyermekek elől elzárjuk a tűzgyújtásra alkalmas eszközöket, mert előfordulhat, hogy például gyertyát próbálnak gyújtani, aminek sajnos tragikus következményei is lehetnek.
Égési sérülések – e sérülések formája korfüggő. A nagyobb gyermekek általában nyílt lánggal, tűzrakás közben, vagy tűzijátékkal égetik meg magukat, a kisebbek pedig forró ételeket rántanak le a konyhapultról, vagy leforrázzák magukat. Ezek a balesetek is megelőzhetőek, ha szülők felügyelik a tűzrakást, a tűzijátékozást, és nem hagyják a gyerekek számára elérhető helyen a forró ételeket, italokat.
Motorizált járművek – a gyerekek, kicsik és nagyok, egy pillanat alatt felpattannak olyan járművekre, mint a robogó, a golfkocsi, vagy a quad. Felügyeljük mindig ezek használatát!
Fulladás – nagyon sok olyan eset van, amikor a gyermek élete csak egy hajszálon múlik. A legtöbb baleset a családi házak medencéjében történik.
Ne felejtsük el, hogy tíz centiméteres vízben is meg lehet fulladni!
Éberen felügyeljük a gyerekeket, és mindig legyünk olyan távolságra, hogy segíteni tudjunk. A kisgyerekekre adjunk úszómellényt, karúszót vagy úszógumit.
Ha autóval utazunk, ügyeljünk, hogy mindegyik kisgyermek a megfelelő méretű gyermekülésben legyen bekötve! A nagyobb gyerekek és a szülők pedig feltétlenül használják a biztonsági öveket, még rövid távolságokra is! A legkisebbeket menetiránynak háttal kell bekötni, ellenkező esetben a fej előrebillenésekor eltörhet a nyaka.
Csak úgy engedjük a gyerekeket biciklivel közúton közlekedni, ha bukósisakot visel! Ha kisgyermeket szállítunk kerékpáron, feltétlenül ültessük megfelelően rögzített gyerekülésbe, különben leeshet, vagy a lába beakadhat a küllőkbe, és nagyon súlyos sérülést szenvedhet.
Nyáron sokan kerékpárra ülnek, akik egyébként ritkán bicikliznek, és nem rendelkeznek rutinnal a forgalomban. Nagy óvatosságot követel, ha gyerekeket viszünk vagy engedünk biciklizni az utakon. Tanítsuk meg nekik a legfontosabb szabályokat mielőtt elindulnánk, és akár útközben is gyakoroljuk velük a tudnivalókat. Lehetőleg mindig legyen velük felnőtt kísérő. Autóvezetőként pedig legyünk különösen türelmesek és elővigyázatosak, ha kiskorú kerékpárosok mellett haladunk el.
A szabadtéri programok, kirándulások, túrák során sajnos komolyabb balesetek, például kéz- és lábtörések is előfordulhatnak. Különösen a magasból történő esések veszélyesek. Ezért figyeljünk arra, nehogy veszélyes terepre tévedjenek a gyerekek, és például fáramászáskor vagy sziklamászáskor csak felügyelettel próbálgassák képességeiket.
Sportolásnál alapvetően fontos a megfelelő védőfelszerelés használata: például sisak, könyökvédő, térdvédő, hogy elkerüljük a nagyobb sérülés veszélyét.
Vízparton még akkor is legyünk nagyon körültekintőek, ha a gyerekek már tudnak úszni. Soha ne hagyjuk őket felügyelet nélkül! A legkisebbek számára biztosítsunk a méretüknek megfelelő úszógumit, karúszót, de még ezekkel a felszerelésekkel se engedjük őket egyedül a vízbe! Vízibiciklizés, evezés vagy vitorlázás közben a kisgyerekek mindig viseljenek mentőmellényt, mert e nélkül a mély vízben egy pillanat alatt elsüllyednek, ha véletlenül beleesnek a vízbe. Azt se engedjük, hogy felhevült testtel ugorjanak a vízbe, mert ez szívritmuszavart vagy keringésleállást okozhat.
A napsugárzás káros hatásaitól is óvnunk kell a gyerekeket, akik könnyen leéghetnek, napszúrást kaphatnak. Mindig gondoskodjunk megfelelő ruházatról, sapkáról, kendőről és a bőrüknek megfelelő napvédő krémről. A déli órákban pedig lehetőleg tartsuk árnyékban a gyerekeket. Csecsemőket sohase tegyünk ki direkt napfényre, mert az ő esetükben a napszúrás nagyon komoly következményekkel járhat. Utazáskor árnyékoljuk le az autó ablakát és álló gépjárműben még lehúzott ablaknál se hagyjunk benn gyereket!
Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság