artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

„Az ifjúság, mint erőforrás” címmel térségi fórumot rendeztek az „Összefogás a jövőért” TÁMOP-os projekt keretén belül 2013. május 31-én, a berettyóújfalui Járási Hivatal Fráter László termében.

 

 

 

A rendezvényt Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő úr nyitotta meg, aki megnyitó beszédében elmondta, hogy Berettyóújfalu város önkormányzata a Toldi utca 3. szám alatt lévő „Kis-ELZETT-et” ingyenesen, a berettyóújfalui civil szervezetek használatába adja, elősegítve ezzel a fiatalok számára a hasznos időtöltés lehetőségét. „Úgy gondolom, hogy mindenki megtalálja a saját maga számára legjobb elfoglaltságot, és a „Kis-ELZETT” megújul.”- mondta a képviselő.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A konferencia folytatásában Giczey Péter, közösségfejlesztő szakértő tartott előadást "A volt ipari területek ifjúsági célú hasznosításának nemzetközi példái" címmel. Az előadó az észak-európai országok hasonló kezdeményezéseit mutatta be a közönségnek, külön kiemelve a Dániában és Németországban létrehozott, fiataloknak szánt központokat, melyekhez hasonlót kívánnak létrehozni járásunkban is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Molnár Tamás közösségfejlesztő "Mit tehetünk az ifjúságért? Az igazságügyben érintett intézmények, szervezetek képviselőivel készített interjúk tapasztalatai" című prezentációját hallgathatták meg a résztvevők, a térségünket érintő helyzetről. Az előadásban szó esett arról, hogy Berettyóújfaluban kevés olyan hely áll rendelkezésre, ahol a fiatalok kikapcsolódhatnak, ezért közterekre vagy kocsmákba szorulnak. Ezen változtatva, a várostól kapott épületet a helyi civil szervezetek a fiatalság igényeit kielégítve igyekeznek kialakítani, hogy a szabadidő eltöltése minél szélesebb körűvé és hasznossá váljon. A műhelymunkák előtt Kolozsvári István kulturális menedzser a "Kis-ELZETT" ifjúsági közösségi térré való alakításának lehetőségeiről beszélt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A konferencián részt vettek városunk egyesületei is, amelyek tevékenysége, eddig elért eredményük egy kiállító stand keretén belül volt megismerhető. Az Arkadas Baranta Sportegyesület és a Bihari Természetbarát Egyesület mellett a BMSE ökölvívó szakosztálya, valamint a Parola Közhasznú Egyesület is bemutatkozott, remélve, hogy felkeltették az fiatalok érdeklődését tevékenységük iránt.

 

 

 

 

 

 

 

 

You have no rights to post comments