Idén 13. alkalommal került megrendezésre az Országos Boncmesteri és Asszisztensi Továbbképzés Berettyóújfaluban, a Gróf Tisza István Kórház Pathológiai osztályának, valamint az Alapítvány a Bihari térség pathologiai diagnosztikájának fejlesztéséért szervezésében. A két napos rendezvénynek a Nadányi Zoltán Művelődési Központ adott helyet.
A rendezvény fővédnöke Dr. Méhes Gábor egyetemi docens, a DEOEC Pathologiai Intézet igazgatója volt.
A rendezvény védnökei Muraközi István, Berettyóújfalu város polgármestere és Dr. Pete László, a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház orvos igazgatója voltak.
A rendezvény évek óta a tudományos képzésen kívül a kollegiális és emberi kapcsolatok építését is szolgálja, valamint kikapcsolódási lehetőségként az évről-évre szépülő városunk megismerését is lehetővé teszi.
2013. május 10-én pénteken, a megnyitó beszédek után az alábbi előadásokat hallgathatták meg a továbbképzésen résztvevők:
Dr. Zacher Gábor osztályvezető főorvos, Péterfy Sándor Kórház Toxikológia, Budapest
Méregtelenítés. Valóság vagy mítosz?
Dr. Francz Mónika osztályvezető pathológus főorvos, Jósa András Kórház Pathológia, Nyíregyháza
Halálesetek – konzultáció és kommunikáció.
Kovács Lajos nyugalmazott rendőrezredes, életvédelmi nyomozó, Budapest
Egyedülálló nők sérelmére elkövetett bűncselekmények.
Dr. Turzó Csaba igazságügyi orvosszakértő, DEOEC Igazságügyi Orvostani Intézet, Debrecen
Haláloki statisztika Magyarországon.
Ezt követően az előadókhoz kérdéseket lehetett feltenni, hozzászólások formájában megbeszélni a hallottakat.
2013. május 11-én szombaton, 8.30 órakor két szekcióban (boncmesteri és asszisztensi) folytatódott a szakmai rendezvény, az alábbi előadókkal és témákkal:
„A” szekció
Fejes Ferenc boncmester, Erzsébet Kórház Pathológia, Hódmezővásárhely
Különleges bonctechnikák és végtisztességre való előkészítés.
Koncz Tamás, MATESZ elnöke
Az új temetkezési törvény hatása a vállalkozókra és a boncmesterekre.
Irinyi Tamás, MESZK Csongrád Megyei Területi elnök, egyetemi okleveles oktató ápoló, SZTE Pszichiátriai Klinika
Gyászreakciók jellemrajza.
„B” szekció
Dr. Veres Imre, bőr-és nemigyógyász, kozmetológus szakorvos, bőrpathológus, Debrecen
A bőr daganatos elváltozásai. Vizsgálatok a dermatoszkóptól a mikroszkópig.
Dr. Vass László, MD PhD FIAC osztályvezető főorvos, Dr. Flór Ferenc Kórház Pathológia, Kistarcsa
Méhnyakrák szűrés a PHV diagnosztika és oltás korában. Új helyzet – új kihívások.
Csegődi Mária, orvosdiagnosztikai laboratóriumi analitikus, Dr. Flór Ferenc Kórház Pathológia, Kistarcsa
Minőségbiztosítás a nőgyógyászati cytológia területén.
Prof. Dr. Nemes Zoltán, pathológus főorvos – Rigó Gyuláné, immunhisztokémiai szakasszisztens – Pál Jánosné, cytológiai szakasszisztens, DEOEC Pathológiai Intézet, Debrecen
Igen kicsiny vizsgálati anyagok szövettani feldolgozási módja.
11 órától az „A” és „B” szekcióban résztvevőknek közös előadásokat tartottak:
Garai András boncmester, Kenézy Gyula Kórház Pathológia, Debrecen
Bonctermi életkép tőlünk nyugatabbra.
Dr. Pete László, Gróf Tisza István Kórház orvos –igazgatója, Berettyóújfalu
Emésztőszervi endoscopia a mindennapokban.