artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Közép-Európában is egyedülálló baleset-megelőzési program Debrecenben. Az Egyesült Királyság és Németország után Magyarországon Hajdú-Bihar megyében indult el elsőként az az egyedülálló baleset-megelőzési program, amely kifejezetten a középiskolás korosztályt, a 16-17 éves fiatalokat célozza meg.

 

Az eredeti, angliai programot 2006-ban indították el „Crash Course” néven. Lényege, hogy a balesetekkel kapcsolatban érintett szervezetek képviselői személyes élményeikről beszélnek a középiskolás diákoknak. Előzménye az volt, hogy 2004-ben az egy millió lakosú Staffordshire megyében 464 személy vesztette életét közúti balesetben. A halálos balesetek 40%-a 16-25 év közötti fiatalokat érintett. A teátrális elemeket felvonultató Crash Course csapata egy rendőrből, egy tűzoltóból, egy mentősből, egy áldozatvédelmi egyesület képviselőjéből (áldozat vagy áldozat családtagja), illetve egy halottkémből állt. A program elindítása után két évvel Staffordshire megyében 50%-kal csökkent a halálos balesetek száma az érintett korosztály körében, a környező megyékben ugyanakkor csak mérsékelt csökkenést tudtak elérni.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya, az Autópálya-felügyeleti és Balesetmegelőzési Osztály szervezésében tavaly nyáron járt egy delegáció az Észak-Rajna-Vesztfália Tartomány Rendőrségének vendégeként Köln, illetve Neuss városában – itt ismerkedtek meg a résztvevők a program német változatával. Németországban hatalmas szakmai és politikai támogatás övezi a programot: a tartományi belügyminiszter – miután részt vett egy előadáson – elrendelte, hogy az összes iskola 10. és 11. osztályos diákjának látnia kell. A tanulmányúton a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság is képviseltette magát. A németországi tanulmányutat követően az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályát jelölte ki a „Crash Course” program magyarországi megvalósítójának.

A projekt hazai neve: TÖRÉS-PONT, mottója: „A baleseteket emberek okozzák.”

A program a fiatal járművezetők mellett az autóban utazó fiatalokat célozza meg. A projekt törekvése, hogy a fiatalok ismerjék meg a balesetek elkerülésére szolgáló lehetőségeiket; fokozottabban ismerjék fel a kockázatokat; képesek legyenek realisztikusan értékelni a baleseteket; ismerjék fel a korosztályukra jellemző baleseti kockázatokat; tudjanak helyesen reagálni mások veszélyes magatartására; képesek legyenek megállítani azokat, akik kockázatosan viselkednek – és tudjanak tanulni mások hibájából. A módszer lényege, hogy az előadás erős érzelmeket ébresszen a fiatalokban. A diákokat berendezett színpad fogadja a helyszíneléshez kapcsolódó eszközökkel, a vállfákra akasztott egyenruhákkal. Az előadók személyes történeteit baleseti képekkel, videókkal egészítik ki, ezzel is fokozva az érzelmi ráhatást. A történetek debreceni vagy környékbeli balesetekről szólnak, a Törés-Pont filmjéből pedig a tragédiák tizenéves túlélőinek vallomásait ismerhetik meg a tinédzserek. A képekben és videókban rejlő üzenetek gondolkodásra sarkallják a fiatalokat, formálják hozzáállásukat, személyiségüket. Nagyon lenyűgözi őket az előadás, amely még hetekkel később is beszédtéma az iskolai folyosókon.

A „Törés-Pont” program magyarországi csapatát egy rendőr, egy tűzoltó és egy mentős mellett egyedülálló módon egy bíró, egy motoros és egy pszichológus egészíti ki. A csapat tagjai: Dr. Tóth Ildikó, a Debreceni Törvényszék elnökhelyettese; Béres Rita tű. hadnagy, a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság krízis intervencióval foglalkozó pszichológusa; Moldovány Attila tű. főtörzszászlós, a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese; Horváth István bajtárs, az Országos Mentőszolgálat Debreceni Mentőállomás mentő szakápolója; Suba István r. főhadnagy, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának kiemelt főelőadója, a Hajdú-Bihar Megyei Balesetmegelőzési Bizottság titkára valamint a Hajdú-Bihari Motorosok Egyesületének tagjai. A programot a Debreceni Egyetem hallgatói is segítik, közreműködésükkel tudományos kutatás is készül, amely arra mutat rá, hogy milyen hatást sikerült elérni a fiatalok tudatformálása terén.

Debrecenben bő másfél hónappal ezelőtt, 2013. márciusában volt az első előadás. Az elmúlt hetekben már 7 középiskola mintegy 750 diákja vett részt a programon. A Törés-Pontot a közelmúltban megnézték a megyei rendőrkapitányságok vezetői is, akik szeretnék, hogy az előadás valamennyi hajdú-bihari középiskola diákja számára mihamarabb elérhető lenne.

You have no rights to post comments