Tisztelt berettyóújfalui lakosok. Mint arról már bizonyára értesültek, legkésőbb 2014-ben megszűnik a földi, analóg sugárzású TV műsorszórás, helyébe a digitális műsorterjesztés lép. Az átállás után azok a háztartások, ahol jelenleg un. „hagyományos”, analóg földfelszíni vétellel televízióznak, nem tudnak majd televíziót nézni.
A mintegy 500 ezer érintett háztartás közül azokat, akik szociálisan rászorultak, az állam segíti majd abban, hogy ne maradjanak televízió vételi lehetőség nélkül.
Az állami program keretében 2013 folyamán lesz lehetőség arra, hogy az igénylők támogatást kapjanak, akár a hagyományos TV készülékek dekóderrel történő beszerelésével, akár a támogatási programban regisztrált előfizetéses szolgáltató igénybe vételével.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság megbízásából a szociálisan rászoruló háztartások felkeresését, a támogatási jogosultság megállapítását, a támogatási igénylőlapok helyszíni kitöltését aKSH által megbízott felmérők fogják elvégezni. A felmérés valamennyi településre kiterjed. Amunkát felülvizsgálók, területfelelősök ellenőrzik, koordinálják majd, a megyei felelős irányításával.
A szereplők oktatásáról, segédanyagokkal, eszközökkel való ellátásáról a KSH gondoskodott.
A felmérés terepmunkái 2013. április 15-től kezdődnek, és várhatóan 4 hónapig tartanak. Ebben az időszakban 1–1 felmérő havonta átlagosan 80–100 kijelölt címet keres majd fel és tölti ki a szükséges dokumentumokat. Mivel a felkeresendő címek egymástól távol – esetenként nem is a felmérő lakásával azonos településen – helyezkednek el, előfordulhat, hogy az Önök településén sem helyi lakos végzi a felmérést. A településen lévő címek, (rászorultak) számától függ, hogy a felmérő mennyi ideig végzi a munkáját.
Felmérőink fényképes igazolvánnyal, azonosítószámmal rendelkeznek, így a lakosság számára egy ingyenesen felhívható telefonszámon 06/80/38-39-40 ellenőrizhető a személyazonosságuk, és az, hogy jogosan végzik-e a munkát.
Központi Statisztikai Hivatal
Debreceni főosztály