A dohányáruk forgalmazásával kapcsolatos törvény szerint dohánytermék kizárólag dohánytermékek forgalmazására létrehozott dohányboltban lehet árusítani. A törvény azt is megszabja, hogy kétezer fő lakosságszám alatti településeken legfeljebb egy, kétezer fő lakosságszám feletti településeken minden kétezer fő után egy jogosult végezhet cigarettaértékesítést.
A pályázatok elbírálása megtörtén, a nyertesek listája érhető el, városunkban 8 Nemzeti Dohánybolt kezdheti meg működését. A nyertesek 20 évre kapják meg a jogot. Az éves koncessziós díj 2.000 fő alatti település esetén nettó 100.000 Ft, 2.000-10.000 fős településeknél nettó 160.000 Ft, 10.000 fő feletti településnél nettó 200.000 Ft, Budapesten, megyeszékhelyen, valamint megye jogú városok esetén nettó 260.000 Ft.
A Nemzeti fejlesztési Minisztérium az eredménytelenként kihirdetett pályázatokkal érintett települések esetében új pályázati felhívást tesz közzé. Ez 1.400-nál több települést érint, köztük Hajdú-Bihar megyeieket is (például Bedő, Bojt, Hencida, Körösszakál, Magyarhomorog, Told és Vekerd).
A törvény értelmében a nemzeti dohányboltok alkoholt, kávét, üdítőt és újságot, szerencsejáték-termékeket, lottót és sorsjegyeket is árulhatnak.
A dohánytermékek forgalmazásával kapcsolatos MTI hír:
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felhívta a figyelmet, hogy kizárólag vámhatósági engedély birtokában végezhető dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység július 1-je után, nem elég a koncessziós szerződés megkötése.
A hatóság közleménye szerint a trafiktörvény értelmében a vámhatósági engedély megszerzéséig a koncesszió elnyerése esetén sem lehet a tevékenységet megkezdeni, vagyis dohányterméket beszerezni, illetve forgalmazni.
A NAV célja, hogy a július 1-jei határidő közeledtével a trafiktörvény szerinti kötelezettségek teljesítését megkönnyítse, és segítse a vámhatósági engedélyezési eljárással kapcsolatos tájékozódást. A hivatal honlapján folyamatosan bővülő információkat találnak az érdeklődők, illetve a e-mail címen várják a trafiktörvénnyel kapcsolatos tudnivalókra vonatkozó kérdéseket - közölte a NAV.
A honlapon található tájékoztató szerint május 1-je és június 30-a között a kereskedelmi tevékenységre vonatkozó általános szabályok betartása mellett lehetőség van a dohányboltok előzetes üzemeltetésére, ha a kiskereskedő az egyébként július 1-jétől érvényes vámhatósági engedélyét korábban - legkorábban május 1-jén - veszi kézhez. Az előzetes üzemeltetésre azonban vámhatósági engedély birtokában is kizárólag akkor kerülhet sor, ha a kiskereskedő a szándékát az engedélyt kiadó vámhatóságnak bejelenti.
A dohánybolt előzetes üzemeltetéséhez működési engedély nem szükséges.
A koncessziós szerződés által nyújtott dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság megszűnik, ha a jogosult a tevékenységet nem kezdi meg a szerződés aláírását követő hat hónapon belül.