Aranyi István, a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság vezetője a helyi és környékbeli oktatási intézmények vezetőinek, képviselőinek felajánlotta, hogy építsenek ki egy közvetlen információs csatornát a rendőrség és az iskolák között. A kapitányságvezető ezzel kapcsolatban tartott megbeszélést és tájékoztatást 2013. április 17-én Berettyóújfaluban, melynek részletei az alábbiakban olvasható.
A rendőr ezredestől megtudtuk, hogy az Oktatási Minisztérium és a Belügyminisztérium országos szintű kezdeményezése alapján az Oktatási Hivatal és az Országos Rendőrfőkapitányság együttműködési megállapodást írt alá egymással, ugyanis sok probléma merül fel, főleg a közép-és általános iskolákba járó tanulók tekintetében.
A megállapodás értelmében két jogi normát (ORFK vezetői utasítás) határoztak meg. Az egyik az iskolakerülő gyermekkorúakkal foglalkozik, a másik a középiskolák rendjének biztosításába való rendőri közreműködést határozza meg.
A rendőrség korábban csak a jogsértő események bekövetkezte után értesült, kapott tájékoztatást az oktatási intézményektől. Ez nem tette lehetővé a megelőzéssel kapcsolatos intézkedéseket, a várható cselekményekre való felkészülést. A jelen együttműködési megállapodás elsősorban ebben nyújt nagy segítséget mind a rendőrség, mind az iskolák számára. – tájékoztatta a megbeszélésen résztvevőket Aranyi István rendőrkapitány.
Továbbá elmondta, hogy helyi, járási, illetve a kapitánysághoz tartozó települések vonatkozásában az együttműködés kialakítása céljából megkereste a tankerületi vezetőket, valamint a biharkeresztesi, derecskei középiskola és a berettyóújfalui közép-és általános iskolák vezetőit. Az intézményvezetők részletesen is megismerhették azokat a jogsértéseket, amelyek jellemzőek a diákok esetében, és hogy ezeknek milyen jeleik lehetnek, valamint tájékoztatást kaptak azokról a megelőző előadásokról, illetve egyéb rendőri segítségnyújtási lehetőségekről, amelyeket igénybe vehetnek. Továbbá felkérték az iskolák képviselőit, hogy az előzetes jelek alapján, még egy korai szakaszban segítsenek kiszűrni az esetleges jogsértéseket.
Két olyan jelentős jogsértő magatartás van, ami bűncselekményi kategóriát is megvalósíthat. A gyermekek egymás közötti erőszak alkalmazása (verekedés), ami a tapasztalatok szerint jelenleg a lányok vonatkozásában nyilvánul meg erőteljesebben. A másik jellemző jogsértés, amikor az erősebbek elveszik a másiktól a tízórait, vagy akár értéktárgyakat (pénz, mobiltelefon…) és valamivel kapcsolatban zsarolják diáktársukat. Itt fontos megjegyezni, hogy 100 forint erőszakkal történő elvétele rablásnak minősül, ami 2 évtől 8 évig terjedő büntetési tételt jelent, ezzel a gyerekek nincsenek tisztában, nem fogják fel – hívta fel a figyelmet kapitányságvezető úr. Alapvető feladat, hogy megelőző jelleggel ezeket az információkat közöljük számukra. A rendőrség által tartott előadások alkalmával többek között erről is tájékoztatást kapnak a tanulók, szemléletes példákkal – mint visszatartó erő – tudatosítva bennük a jogsértő magatartások következményeit. A felvilágosítással így lehetőség nyílik arra, hogy a diákok ne kövessék el ezeket a cselekményeket.
Előfordul, hogy a megzsarolt gyermek évekig nem meri elmondani szüleinek, mi történt az iskolában és próbálja elvinni otthonról a kért pénzösszeget. Ez szintén sok esetben azért történhet meg, mert nem kaptak megfelelő tájékoztatást, hogy ilyen esetben milyen jogaik vannak és kikhez fordulhatnak hathatós segítségért.
Lényeges kiemelni, hogy ezek az esetek nem kimondottan a tanítási idő alatt, iskolán belül történnek, hanem iskolába érkezés, hazafelé menet (helyi szinten például parkok, Népliget, sportcsarnok környéke), vagy szünetekben. Itt sajnos sokszor előfordulnak rongálások is, amit jellemzően szintén a fiatalok követnek el, akik a rendőri jelenléttől nem tartanak. Ezért is fontos a pedagógusok – akik sokkal közvetlenebbül tudnak rájuk figyelni – és a figyelemfelhívó előadások szerepe, hogy iskolai környezetben megértessük velük tetteik súlyosságát.
A tájékoztatásból azt is megtudtuk, hogy az Iskolakerülő Program keretén belül, ha a járőröző rendőr tanítási időben, közterületen gyermekkorúakat észlel, meg kell állapítania, hogy valóban iskolaköteles fiatalról van-e szó, melyik iskolába jár és igazolatlanul van-e távol. Amennyiben ez bizonyítást nyer, be kell kísérni az iskolába és dokumentált módon át kell adni az iskola vezetőjének, vagy ha ez nem lehetséges, akkor a szülőknek. A rendőrség munkáját egy folyamatosan frissülő központi számítógépes rendszer segíti ebben, ahová az iskolák továbbítják a tanulók adatait.
Aranyi István végül reményét fejezte ki, hogy a közös együttműködéssel sokkal közvetlenebb és informatívabb, hatékony kapcsolat alakulhat ki a rendőrség és a pedagógusok, intézményvezetők között, megelőzve a jogsértéseket.