Fotópályázatot indított „Gyűjtsd a táblát” címmel a Magyar Turizmus Zrt. Az érdeklődőknek egyebek mellett településtáblákat, védett területek tábláit, útjelző, útbaigazító táblákat kell megörökíteniük a képeken.
A „Gyűjtsd a táblát” játék a Magyar Turizmus Zrt. és a nyereményeket biztosító, Felajánlók szervezésében jött létre, és a oldalon zajlik
Játékunk mindenkinek, de kifejezetten a kirándulni, túrázni szerető Játékosoknak szól, akik kedvtelésüknek hódolva rengeteg táblával találkoznak. Kirándulásuk során számtalan útjelző, útbaigazító, védett területeket, világörökségi helyszíneket jelző tábla mellett haladnak el, de útjukba akadhatnak vicces erdei táblák vagy beszédes nevű településtáblák is. (Mint például: Hegyhátsál.)
Kezdés: 2013. április 1-jén, 11 órától
Lezárás: 2013. május 15-én, 12 órakor
Eredmény hirdetés: 2013. május. 29-én, 16 órakor
Heti nyertes kihirdetése: 2013. április 15-én, 22-én, 29-én és május 6-án 14 órakor.
Mire gondolunk a táblagyűjtés alatt?
FOTÓZZ!
Természetesen egyetlen táblát sem kell elmozdítani a helyéről, sőt nem is kell a szokásos táblákra gondolni, hiszen a turistajelzések célja szintén az útbaigazítás, s legtöbbjüket a fa törzsén találjuk meg.
Akkor mit kell lefotózni?
Rengeteg táblát és útjelzőt le lehet fotózni, amivel sikeresen indulhattok a játékon. Ezeket 3 kategória szerint csoportosítottuk:
Településtáblák – feltölthetők ebbe a galériába a települések névtáblái
Védett területek táblái – feltölthetők ebbe a galériába különböző, kulturális vagy természeti örökséget jelző védett területek (nemzeti parkok, természetvédelmi területek, tájvédelmi körzetek, natúrparkok, UNESCO világörökségek stb.) táblái.
Útjelző, útbaigazító táblák – feltölthetők ebbe a galériába tanösvények, erdei utak; kisvasutak táblái; barlanghoz, hegyhez, kilátóhoz, forráshoz, várhoz, valamilyen épített örökséghez – múzeum, tájház, emlékmű - stb. vezető jelzések; turistajelzések; erdei útirányjelző táblák; kerékpárutakat jelző táblák stb.
Hogyan vehetsz részt a játékban?
- Látogass el a oldalra.
- Regisztrálj a neved, e-mail címed megadásával.
- Tölts fel minimum egy, maximum 6 képet. A játék egésze alatt összesen ennyit, azaz 6 képet tölthetsz fel.
- Minden egyes képnek adj címet (minimum 5 karakter).
- Minden képhez adj leírást (hol készült, ki vagy mi látható a képen, miért tetszett).
- Nyomd meg a „Megosztom” gombot, amivel a Facebook ismerőseid is értesülnek arról, hogy részt veszel a játékban és szavazni tudnak a képe(i)dre.
Fontos: a játék ideje alatt folyamatosan lehet szavazni a képekre, egy képre pedig többször is, de egy szavazó naponta csak egy képre adhatja le a voksát.
TIPP! Külön jutalom jár azért, ha a képeidet ötletesen készíted el, például vicces kalapban szerepelsz rajta, vagy mindig egy plüssállatot teszel a táblák közelébe.
Miért jó ez neked?
Jó, mert egy ötletes játékban vehetsz részt, de azért is jó, mert sok-sok ajándékot kaphatsz tőlünk ügyes fotóidért, a legjobbak pedig a két fődíjért - egy szilvásváradi és egy szarvaskői hosszú hétvégéért – is ringbe szállhatnak!
Pontosan ezeket nyerheted meg:
Nyeremények a következők:
Fődíj 1. – melyet a szakmai zsűri ítél oda a legjobb/legkifejezőbb/legeldugottabb táblát ábrázoló fotó/fotók készítőjének:
Szállás egy szilvásváradi hotelben 2 éjszakára a nyertes + 1 fő részére, valamint a következő kiegészítő nyeremények:
- Squashbérlet wellness használattal (3 alkalom)
- Exkluzív, 2 órás szauna szeparé az erdei szaunaházban
- 2 db 60 perces relaxáló masszázs wellness használattal
Fődíj 2. – melyet a közönség szavazata alapján kap a szerencsés játékos:
Egy szarvaskői ökopanzió és kalandpark felajánlásában
szállás 2 éjszakára a nyertes + 1 fő részére félpanzióval, üdvözlőitallal a ház pálinkájából vagy borából, valamint a kalandpark mindhárom moduljának igénybevételére szóló belépővel.
Kalandpark moduljai:
1. Élménypályák
2. Sziklamászás
3. Mászófal
További díjak:
Kategória győztesek nyereményei – mellyel minden (összesen 3) kategória legjobbnak ítélt fotóját díjazza a szakmai zsűri.
1. Családi belépő egy ökocentrumba a Tisza-tónál (nyertes + legfeljebb. 4 fő), mely a látogatóközpont és a hozzá tartozó park teljes körű körbejárását, bemutatását tartalmazza - személyre szabott, szakavatott idegenvezetéssel, 3D-s mozival és a vízi sétány meglátogatásával. A nyeremény tartalmaz továbbá egy 5 órás GPS-es csónaktúrát, valamint egy ajándékcsomagot (ajándéktárggyal).
2. A Tisza-tónál vízi sétány és tanösvény látogatás szakavatott túravezetővel, továbbá egy 4 órás kishajós kirándulás a Tisza-tavon – a nyertes + 9 fő részére
3. Egész napos családi belépő (2 felnőtt + 3 gyerek) a nyertes részére egy ártéri szigeten található kalandparkba, a Tisza-tónál, mely jelenleg az ország legnagyobb és legtöbb játékelemet tartalmazó kalandparkja.
A négy legkreatívabb fotó készítőinek nyereménye – mellyel kategóriától függetlenül a legfrappánsabb fotók még különdíjat is kaphatnak. A szakmai zsűri ítéli oda, de döntésüket nagyban befolyásolja a szavazók véleménye.
-3 órás kenutúra a Tisza-tavon - oktatással, túravezetővel és egy 2 órás GPS-es ügyességi gyalogtúra animátorral ("Ismerd meg Sarud települést!" címmel) a nyertes + 6 fő részére
-3 órás kenutúra a Tisza-tavon - oktatással, túravezetővel és egy 2 órás GPS-es ügyességi gyalogtúra animátorral ("Ismerd meg Sarud települést!" címmel) a nyertes + 7 fő részére,
-3 órás kerékpártúra - túravezetővel és egy 2 órás GPS-es ügyességi gyalogtúra animátorral ("Ismerd meg Sarud települést!" címmel) – a nyertes + 6 fő részére
-3 órás kerékpártúra - túravezetővel és egy 2 órás GPS-es ügyességi gyalogtúra animátorral ("Ismerd meg Sarud települést!" címmel) - a nyertes + 7 fő részére
Heti győztesek nyereményei – a második héttől (az első nyertest 2013. április 15-én hirdetjük) minden héten - az aktuálisan feltöltött képek közül - a szavazók körében a legnagyobb tetszést elért fotó feltöltője kapja. Összesen 4 díjat osztunk ki.
A heti győztesek felhasználónevét a Facebook oldalunkon és az itthon.hu oldalon tesszük közzé.
Tavasbarlang belépő Tapolcán a nyertes + 1 fő részére
Látogatóház belépő Tihanyban a nyertes + 1 fő részére
Kalandpark belépő Zamárdiban a nyertes + 1 fő részére
Balatoni bobozás a nyertes + 1 fő részére 10 csúszást tartalmazó bérlet
Mire ügyelj a kép(ek) feltöltésénél?
Maximum 2MB méretű, csak saját készítésű, Magyarországon készült fotódat töltheted fel. A kép feltöltése akkor érvényes, ha regisztrált felhasználóként töltöd fel, megadod a kép címét, leírását, majd megnyomod a „Megosztom” gombot, mellyel a Facebook hírfolyamában ismerőseidet is értesíted a feltöltésről. Ismerőseid (és mindenki, akinek tetszik) naponta egyszer szavazhatnak a fotó(i)dra: ne hagyd ki a lehetőséget, hogy te kapd a legtöbb szavazatot és lazán elvidd a heti nyereményt. És még mindig nyerhetsz három másik díjat is!
FONTOS: fotóid moderálást követően fognak megjelenni az oldalon, így ne keresd azonnal a közösségi oldaladon se. A nem kategóriába illő, hiányos képeket töröljük, feltöltőjét e-mailben értesítjük.
A játék teljes szabályzatát lásd a alatt.
Forrás: