Fotó: Katasztrófavédelem
Április negyedikén megkezdődött a BM OKF Országos Polgári Védelmi Főfelügyelőség toborzó felhívására a HUNOR Mentőszervezetbe jelentkezett hivatásos tűzoltók fizikai és egészségügyi-pszichológiai felmérése a BM OKF Humán Szolgálata Oktatás Igazgatási és Kiképzési Főosztályának szervezésében. Előbbi erőpróbához a Rendészeti Szervek Kiképző Központja biztosított helyszínt.
A szintfelmérők közti szünetekben Ökrös Árpád tű. őrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Országos Polgári Védelmi Főfelügyelőség Műveletirányítási Főosztályának munkatársa a HUNOR mentőcsapat rendeltetéséről, státuszáról és képességeiről tájékoztatta a megjelenteket. A BM OKF felhívására közel százhatvanan jelentkeztek a csapatba. A toborzás célja, hogy a mentőszervezet – három fázisban – elérje az ENSZ INSARAG által előírt kétszáztíz fős létszámot. Ehhez körülbelül hetven leendő speciális mentőt kell a második fázisban a csapatba kiválasztani. A válogatás egyik módja a fizikai felmérés, amit az egészségügyi és pszichikai vizsgálatok követnek. Az alkalmassági vizsgálatok célja, hogy a tapasztalt, speciális végzettségekkel és tudással rendelkező állományból valóban a legjobb fizikai, egészségügyi és pszichikai állapotban lévők kerüljenek az elit csapatba. Ökrös Árpád ismertette, hogy milyen állomásai vannak a szakmai felkészítésnek, addig, míg a kiválasztottak végül be nem kerülnek az ENSZ INSARAG által minősített egységbe, emellett a gyakorlatok szünetében a felmerült kérdésekre válaszolt.
Elsőként a mellső fekvőtámaszban végzett karhajlítás-nyújtás, a hajlított karú függés, a fekvenyomás, és a hanyattfekvésből felülés gyakorlatait hajtották végre az aspiránsok. Ezt követte az úgynevezett négyszer tízméteres ingafutás (az ingafutás során az induló egymástól 10 méterre meghúzott vonaltól fut oda-vissza, természetesen időre) és a helyből távolugrás. A kötelező elem a 2000 méteres síkfutás, ezt salakos futópályán kellett teljesíteni. Utolsó feladatként egy tetszés szerinti úszásnemben kellett 200 métert leúszni a jelölteknek, majd rögtön ezután víz alatt egyetlen levegővétellel még 15 métert. A kiválasztás eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy csak úszásban voltak „gyengélkedők”. A megmérettetésen résztvevő tűzoltók az ügyességi és erőgyakorlatok számától és a felhasznált időtől függően kaptak pontot. A kötelező úszáson és a 2000 méteres futáson kívül hat gyakorlatból választhatták ki azt a négyet, amelyikből úgy érezték, hogy a legügyesebbek és így a legtöbb pontot érhetik el.
A fizikai felmérés követelményrendszere meglehetősen szigorú, hiszen a nemzetközi kötelezettségvállalás alapján történő külszolgálat megkezdése előtt egészségügyi, pszichikai és fizikai vizsgálaton kell részt vennie a hivatásos állomány tagjának. A fizikai alkalmasság bizonyítása tehát csak az első lépés a csapatba kerüléshez. Az elért eredményekről Péter Zsolt tű. alezredes, a humánszolgálat oktatás igazgatási és kiképzési főosztályának munkatársa adott tájékoztatást. A felmérés első napján 31 tűzoltó állt rajthoz, és mindenki elérte a továbblépést jelentő 96 pontot, viszont hárman nem tudtak úszni, így ők nem jutottak tovább. A második napon huszonöten indultak és négy tűzoltó ismét az úszástudás hiánya miatt esett ki, pedig amúgy teljesítették a belépéshez szükséges minimumot. A jelentkezők zöme egyébként túlteljesítette a minimum-követelményt, és többen elérték a 125 pontos maximumot is.
A mostani erőpróbát április 10-én és 12-én újabb követi majd. Az egészségügyi és pszichológiai szűrések minden héten kedden és csütörtökön folynak egészen május 14-ig, a csapatba jelentkezőket Dr. Szomolányi Gábor tű. alezredes, a BM OKF vezető főorvosa és Dr. Kovács Péter vezető pszichológus vizsgálja.
Forrás: