Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási- és igazságügyi miniszter, valamint Rácz Róbert, Hajdú-Bihar megyei kormánymegbízott gyermekbarát meghallgató szobát adtak át 2013. április 3-án Berettyóújfaluban.
Az eseményen részt vett Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere, Bodó Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke és Dr. Gyurosovics József, megyei rendőrfőkapitány.
A miniszterelnök-helyettes beszámolt arról, hogy ez a tizenharmadik gyermekbarát meghallgató szoba az országban, de 2013 decemberére szeretnék elérni, hogy minden megyében legyen legalább egy ilyen helyiség.
Navracsics kiemelte, hogy milyen okok vezettek ezek kialakításához:
„Elsősorban az a cél vezérelt minket, hogy azok a gyerekek, akik bűncselekmény áldozatává váltak, amikor vallomást tesznek, beszámolnak a velük szemben történő sérelemről, egy bűncselekményről, akkor ezt lehetőség szerint egy olyan környezetben tehessék meg, amely oldja a stresszt.”
A meghallgató szobákban lévő játékokat javarészt a rendőrök biztosították, saját, már nagyobb gyerekeik játékait odaajándékozva, de a berettyóújfalui szoba kialakításában nagy szerepe volt az Igazgyöngy Művészeti Iskola művészeinek és tanítványainak, akik szép, meséket idéző rajzokat festettek a szoba falaira, amely így még barátságosabb hangulatban fogadja a gyerekeket.
A meghallgató szoba kialakítása során arra törekedtek, hogy a helyiségbe belépve a gyerekeket biztonságérzet töltse el. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy sajnos sértetti pozíciójuktól nem tudják őket mentesíteni, de a szoba kialakítása miatt jobban megnyílnak, így olyan dolgokat is elmondanak, amelyet más környezetben talán nem tennének meg. A meghallgató szobában kamerák vannak felhelyezve, de nem közvetlenül a gyerekek látóterében, így az eljárás irányítói a szobán kívül is figyelemmel követhetik az eseményeket, valamint az így tett vallomást felhasználhatják a bírósági ügy további folyamataiban.