artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Az országban most sehol nincs érvényben meteorológiai riasztás, de a Nyugat-Dunántúl négy megyéjére jelenleg is fenntartja figyelmeztető előrejelzését az Országos Meteorológiai Szolgálat, azonban már csak talaj menti fagy miatt.

 

 

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2013.04.04. csütörtök éjfélig:

A Nyugat-Dunántúlon fokozatosan gyengül, éjfélre megszűnik a havazás, és ezzel együtt a viharos (60-70 km/) lökésekkel kísért északi szél is mérséklődik. Számottevő megmaradó hó már nem várható. Az esti órákban nyugaton, csütörtök reggel a Dunántúl nagy részén, valamint Pest és Nógrád megyében több helyen valószínű talajmenti fagy.

Várható időjárás az ország területén csütörtök estig:

Reggelig túlnyomóan borult lesz az ég, és főként északon és keleten várható eső, zápor, északnyugaton havas eső, havazás is előfordul. Holnap a Dunántúlon fokozatosan felszakadozik a felhőzet, néhány órára kisüt a nap, keleten azonban erősen felhős marad az ég. Északnyugaton egy-egy zápor, keleten eleinte még több helyen, majd elsősorban északkeleten eső valószínű. Az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik, kezdetben a Nyugat-Dunántúlon helyenként viharossá fokozódik, majd lassan mérséklődik a légmozgás.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és +4 fok között várható, de északkeleten 5, 7 fok is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 7, 11 fok között alakul.

Távolabbi kilátások péntektől hétfőig:

Az időszak első felében túlnyomóan borult lesz az ég, és sokfelé várható eső, zápor. Később változóan felhős időre van kilátás, számottevő csapadék nélkül. Hétfőn az ország északi felén valószínű a legtöbb napsütés.

Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének 40 százalékán lehet.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -2, +4 fok között változik, csak szombaton lesz gyengébb a lehűlés. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7, 13 fok között alakul.

A katasztrófavédelem jelentése:

A Fejér megyei Adonyban az utóbbi napokban felgyülemlett belvíz miatt a polgármester harmadfokú belvízvédelmi készültséget rendelt el a mai napon. A belvíz körülbelül 200 hektáron mezőgazdasági területet öntött el, és telítette a Vetus Salina utca vízelvezető árokrendszerét. A védekezés részeként ezért a város külterületén lévő belvízvédelmi csatornából a vizet az Adonyi főcsatornába emelik át. A Nádor-csatorna Cece és Ősi közötti szakaszán továbbra is másodfokú, Gánton harmadfokú belvízvédelmi, Székesfehérváron elsőfokú árvízvédelmi készültség van.

Fejér megyében az éjszakai heves esőzés következtében délelőtt jelentősen megemelkedett a vízszint a Gaja-patak felső szakaszán és a Mór-Bodajk vízfolyáson, majd a délutáni órákban apadás kezdődött. Bodajkon a vasútállomás melletti lakóház nincs veszélyben, azonban a vasárnap kihelyezett homokzsákokat és nyúlgátat még nem bontják el.

Dunaújvárosban egy Duna-parti hétvégi ház udvarának végében egy beton melléképület sarka alatt csúszott meg kis területen a talaj. A felújítás alatt lévő partfalon legördülő törmelék lezárt területre esett. Ercsiből is partfalcsúszásról érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez. A Szőnyi István utca végén a felújított partfal rézsűzése csúszott meg körülbelül 50 méter hosszan. A partfal aszfaltozott teteje kettévált és alatta a földréteg 20-30 centiméter mélységben szétnyílt. A partfalcsúszás a lakosságra közvetlen veszélyt nem jelent, az érintett területen gépjárműforgalom nincs, a helyreállításról az önkormányzat gondoskodik.

Lepsényben a mai napon két utcában belvízi védekezést végzett az önkormányzat a katasztrófavédelmi megbízott segítségével. A Posta utcában egy családi házzal egybeépített melléképületbe folyt be a csapadékvíz, ezért a további károk megelőzése érdekében a házat homokzsákokkal vették körbe. A Vasút utcában egy családi ház mögötti mezőgazdasági területen megállt a talajvíz, amely beszivárgott az ingatlanon lévő szerelőaknába. Az utcában az árokrendszer lejtését markológépekkel megerősítették, így a szántóföldön felgyülemlett víz már el tud folyni.

Szerda délután három alkalommal kérték vízeltávolítás miatt a katasztrófavédelem segítségét. Móron két családi házba tört be a víz, Polgárdiban a Munkácsy Mihály-lakótelepen a vízgyűjtőaknák telítődtek, ezért a víz a garázsokba folyt. Mindhárom helyszínen az önkormányzati tűzoltók szivattyúkkal távolították el a vizet az épületekből.

A megnövekedett csapadékmennyiség miatt délután négyig összesen 28 beavatkozásra vonultak a katasztrófavédelem Veszprém megyei egységei. Főként pincéből szivattyúztak vizet. A Rába áradása miatt  korábban lezárt utakat, útszakaszokat továbbra sem nyitották meg a forgalom előtt.

A Somogy megye területén az elmúlt 24 órában lehullott csapadék megszűntével a vízfolyások mindenütt tetőztek. A Rinya-patak kritikus szakaszain a homokzsákokból épített gát a reggeli órákban néhány helyen átázott és szivárgott, ezt azonban a helyszínre riasztott tűzoltók megszüntették, az átfolyt vizet pedig átszivattyúzták a védett területről. Összességében az előzetes védelmi intézkedések megfelelőnek bizonyultak.

A megye három településén, Kaposváron, Fonyódon és Cserénfán is földcsúszások történtek a magas partfalak mentén. A katasztrófavédelem soron kívüli helyszíni szemlét kezdeményezett az érintett területeken, amelybe a további intézkedések meghozatala érdekében geológus szakértőt is bevont. A tűzoltók elsődleges beavatkozásaik során eltávolították a veszélyesen megdőlt fákat a felázott és megcsúszott partfalakról, valamint lezárták a veszélyeztetett területeket. Fonóban egy családi ház alatt levő pince beomlott, amelynek következtében ledőlt az épület tűzfala. A területileg illetékes katasztrófavédelmi kirendeltségek közreműködtek a káresetek során lakhatatlanná vált épületekből kiköltözni kényszerülő lakók elhelyezésében.

A megye tűzoltó egységei és önkéntes tűzoltó egyesületei Babócsa, Bábonymegyer, Balatonlelle, Fonó, Nagybajom és Nagyszakácsi településen avatkoztak be pincékben és épületek közelében felgyülemlett belvíz elhárításában.

Alábbhagyott a havazás és a szél Vas megyében, a csapadék megszűnésével egy időben csökken a vízszint a Rábán Szentgotthárdnál, nem emelkedik tovább a Gyöngyösön Kőszegnél, valamint lassú apadást mutatnak a mércék a Répcén is. A mai napon eddig összesen húsz esetben volt szükség az időjárási viszonyok miatt tűzoltói beavatkozásra. Egy helyen a szél megbontotta a tetőt, a beavatkozó egység a veszélyes cserepeket távolította el az épületről, két esetben árokba csúszott gépjármű műszaki mentését kellett végrehajtani, három helyen egy veszélyesen megdőlt fát távolítottak el, a többi esetben vizet szivattyúztak a megye tűzoltó egységei. A vízátfolyások miatt öt útszakaszon van teljes útzár és kilenc útszakaszon félpályás forgalomkorlátozás. 

Zala megyében a Zala folyó az alsó szakaszon tetőzött a mai napon, s már Zalaapátit is elhagyta az árhullám.  A folyó néhány nagyon rövid szakaszán átfolyik a víz a védtöltés fölött, ezeken a helyeken homokzsákokkal magasítják a töltéskoronát. Ebben a munkában a keszthelyi hivatásos tűzoltók is közreműködtek, motoros kishajóval juttatták a homokzsákokat a magasítandó pontokhoz. Összesen ötszáz homokzsákot raktak le, a munkálatok késő délután fejeződtek be. Nagykanizsán, a Principális csatorna gátját háromezer homokzsákkal erősítették meg.

A Nógrád megyei Ludányhalászi településen, ahol harmadfokú belvízvédelmi készültség van érvényben, jelenleg is dolgozik egy nagy teljesítményű átemelő szivattyú. Újabb centimétereket emelkedett az elmúlt órákban az Ipoly Ipolytarnócnál, harmadfokú készültség van érvényben. A folyó nógrádszakáli, balassagyarmati és pösténypusztai szakaszán változatlanul másodfokú az árvízvédelmi készültség. A Zagyva egyes szakaszain apadás, Maconkánál ugyanakkor minimális emelkedés figyelhető meg, és kismértékben ugyan, de nőtt a víz szintje a Maconkai és a Mátraverebélyi tározóban is.

Győr-Sopron megyében jelenleg is másodfokú árvízvédelmi készültség van a Marcal menti belvízvédelmi szakasz Holt-Marcal része öblözeténél, ott négy mobil szivattyú üzemel. Vízátfolyások miatt a megyében két útszakasz továbbra is le van zárva a forgalom elől.

Hajdú-Bihar megyében a Berettyó torkolatánál a Szeghalom-Darvas védelmi szakaszon továbbra is másodfokú árvízvédelmi készültség van érvényben.

Harmadfokú a készültség a Hortobágy-Berettyó Bucsa-Nádudvar védelmi szakaszán. Több védelmi szakaszon elsőfokú a készültség, tíz védelmi szakaszon pedig a belvíz miatt van készenlét.

A belvízzel elöntött terület nagysága megközelíti a 27 ezer hektárt.

Hajdú-Biharban a mai napon eddig három esetben vonultak a debreceni egységek a város valamelyik pontján felgyülemlett csapadékvizet eltávolítani.

Csongrád megyében az elmúlt egy napban jelentős mennyiségű eső esett, a legtöbb Csengele településen. A Maros vízrendszerében nem alakultak ki jelentősebb árhullámok, de a folyó teljes szakaszán árad. A körösi árhullám leérkezése miatt az áradás üteme felgyorsult az Alsó-Tiszán, a folyó egésze azonban csak enyhén árad, így a közeljövőben várhatóan nem lesz indokolt a magasabb készültségi fokozat. Szegeden a folyó magas vízszintje miatt továbbra is zárva van. A megye hivatásos tűzoltói három helyen, Szegeden, Makón és Szentesen avatkoztak be, mindhárom helyen vízszivattyúzás zajlott.

Továbbra is a Fehér-Körösön, a Fekete-Körösön, a Kettős-Körösön és a Sebes-Körösön van harmadfokú árvízvédelmi készültség érvényben. Békés megye hét önkormányzata tart fenn belvízvédelmi készültséget. Két településen – Kötegyán, Körösladány – másodfokú a készültség, további öt településen – Békéscsaba, Sarkadkeresztúr, Köröstarcsa, Kétegyháza, Gyomaendrőd – pedig elsőfokú készültség van érvényben. A hivatásos tűzoltók beavatkozására belterületen továbbra sem volt szükség az ár-és belvízi helyzet kapcsán.

A délután folyamán további tíz helyszínre riasztották a ráckevei, pomázi, szigetszentmiklósi, törökbálinti és dabasi tűzoltókat. Pest megyében is jellemzően a pincékben okoz problémát a talaj- és belvíz. Érd külterületén egy családi házat kellett homokzsákkal körberakni annak érdekében, hogy a kertben nagy mennyiségben felgyűlt víz ne áztassa el a vályogépítésű ház falát, amíg a tűzoltók ki nem szivattyúzzák a telekről a vizet.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében harmadfokon csak egy folyószakaszon védekeznek, a Hortobágy-Berettyón, a Kisújszállás és Karcag közötti szakaszon, 52 kilométeren. A Zagyva apadása miatt  a Szászberek-Jászberény közötti folyószakaszon kettes fokozatra mérsékelték a védekezés szintjét.

Jász-Nagykun-Szolnok megye területén jelenleg több mint 21 ezer hektárt borít belvíz. Kunszentmártonban és Újszászon elsőfokú készültség érvényes, másodfokú készültség Tomajmonostora, Jásztelek, Jászalsószentgyörgy, Szajol, Túrkeve és Alattyán területén van, harmadfok pedig Fegyverneken.

A belvízvédelmi csatornák továbbra is befogadóképesek, vízbeemelési korlátozás nincs.

A nagy mennyiségű hó és az esőzés hatására a Bács-Kiskun megyei Kunszentmiklós Tass felőli részén, valamint a mélyen fekvő részeken jelentősen megnőtt a belvízzel elöntött területek nagysága és ez veszélyezteti a belterületi lakóépületeket. Az érintett körzetekben a magas belvíz a talajvizet is megemelte. A belvízmentesítési munkálatok várhatóan az éjszaka folyamán sem szünetelnek, az önkormányzat munkatársai mellett a helyi önkormányzati tűzoltók dolgoznak majd nyolc szivattyúval. Délután belvízvédekezést kezdtek Mélykúton is.

A megyében huszonötször vonultak a tavasszal szokatlan időjárás miatt kialakult helyzethez a katasztrófavédelem egységei, szinte kivétel nélkül vízszivattyúzásnál volt szükség a segítségükre.

Az aktuális információkról a (az aktuális veszélyjelzésekről a ) és a oldalon tájékozódhatnak. A közlekedéssel kapcsolatban a és a oldalon, a vízügyi helyzetről pedig a oldalon találhatnak információkat.

You have no rights to post comments