Gyermekotthonban, hajléktalanszállón, idősotthonban és állatmenhelyen szervezi meg idén is KözJóTett elnevezésű önkéntes programsorozatát a Hallgatók a Közösség Szolgálatában Országos Egyesület (HaKöSz) április 17. és 24. között, az akció keretében a hallgatók önkéntes munkájukkal segíthetik a nehéz helyzetben élőket.
A Corvinus Egyetemen működő diákszervezet 2008 novemberében azzal a céllal alakult, hogy közelebb hozza az egyetemi hallgatóságot a társadalom valós gondjaihoz, és segítsen a közösséggel szolidaritást vállaló állampolgárokat nevelni - olvasható a HaKöSz kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A gyerekbarát önkéntesek a Cseppkő utcai Gyermekotthon lakóit kísérhetik végig a Budai Arborétum zöldjében megrendezett környezettudatos és ügyességi játékokon, vagy a Cseppkő utcában rendezett tánc-maratonon összemérhetik velük tudásukat, illetve a kézműves délután keretében közösen készíthetnek kreatív tárgyakat a gyerekekkel.
Akik inkább az idősebbeknek segítenének, azokat az Alma utcai Idősek Otthonában várják. Itt a diákok együtt főzhetnek a lakókkal, majd utána közösségi játékok segítségével ismerheti meg egymást jobban a két generáció.
A program keretében kerekasztal-beszélgetést is szerveznek nehéz sorsú fiatalokkal, valamint idén is sor kerül a hagyományos élelmiszer-csomagosztásra a Dankó utcai hajléktalanszállón. Az állatbarátok a Noé Állatotthonban és a Budaörsi Állatmenhelyen segíthetnek az árva ebeken.
A KözJóTett program az évek alatt a Corvinus diákéletének szerves részévé vált. Idén a "Lépj akcióba!" szlogennel a társadalmi felelősségvállalás fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet a szervezők.
A programokon való részvételhez előzetes regisztráció szükséges, amelyet a oldalon tehetnek meg az érdeklődők.