artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

A CSAT Egyesület által szervezett, „Önkéntesség szerepe és helye Berettyóújfaluban” című rendezvényt 2013. március 27-én tartották Berettyóújfaluban, a Polgármesteri Hivatal nagytermében.

 

 

 

A megjelenteket Lakatos Ildikó, szakmai vezető köszöntötte és ismertette a rendezvény programjait.

Novotni Edit, a CSAT Egyesület elnöke nyitóbeszédében röviden bemutatta az egyesületet, annak küldetését, tevékenységét. Debrecenben és Berettyóújfaluban rendelkeznek irodával és immár 15 éve a munkanélküliek (pályakezdő, tartós munkanélküli, megváltozott munkaképességű) munkaerőpiaci integrációjával foglalkozik. OKJ-s képzéséket, egyéni és csoportos tanácsadásokat, képességfejlesztő, munkatapasztalat szerző foglalkozásokat szerveznek a résztvevők számára. A regisztrált munkanélküliek munkához való segítése érdekében a munkáltatókkal való kapcsolattartást is kiemelt feladatként kezelik.

 

 

 

 

 

 

 

 
 

Novotni Edit kiemelte, az önkéntesség egy átmeneti lépcsőfok lehet azok számára, akik szeretnék a képességeiket, tudásukat bővíteni, fejleszteni és kapcsolatot kívánnak kialakítani a munkáltatókkal. Ez a munkáltatók számára is egy előnyös helyzet lehet, mivel szakmai tapasztalatot szereznek a résztvevőkkel kapcsolatosan, az önkéntes munka során megismerik képességeiket.

Az elnök asszony beszédéből azt is megtudhattuk, hogy éves szinten 700-1.500 fő közötti álláskeresővel tud az egyesület kapcsolatot tartani, a régióra kiterjedő szolgáltatások nyújtásával. Nemzetközi kapcsolatok kialakítása révén külföldről is tudnak fogadni önkénteseket, valamint hazánkból más országokba delegálni közösségi munkát vállalókat.

Az elmondottakból megtudtuk, hogy a megvalósítás alatt álló Junior, Szenior és Családi Akadémia előadássorozattal - szakemberek bevonásával, az élet számos területével kapcsolatos témában (pl. esélyegyelőség, munkavállalás, gyermeknevelés, pszichológia…) - három korcsoportot kíván megcélozni az egyesület. Az ingyenes előadásokról részletes információk közreadásával fogják tájékoztatni az érdeklődőket.

Novotni Edit nyitóbeszéde után Bónácz János, Berettyóújfalu város alpolgármestere köszöntötte a rendezvényen résztvevőket és örömét fejezte ki, hogy a lakosság számára fontos és hasznos programnak adhatnak helyet. Az itt élő emberek számára olyan plusz információkat, segítséget tud adni a CSAT Egyesület által képviselt projekt, amire az önkormányzat keretein belül nincs lehetőség. Alpolgármester úr elmondta, az önkéntesség, a közösségi munka sok ember számára fontos lehetőség a munka világába való visszakerüléshez, illetve a munkanélküliség ideje alatt a szociális ellátás megszerzéséhez. Az önkormányzat a lehetőségeihez mérten partnerként szívesen segíti ezt a kezdeményezést, akár sajtómegjelenés, vagy ingyenes helyszínbiztosítás formájában is.

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezt követően a TÁMOP 5.5.2-11/2 ,,EGY PONT MINDENKIÉRT'' Az önkéntesség elterjesztése projektet, valamint az ennek keretében Berettyóújfaluban megnyílt Önkéntes Pontot Lakatos Ildikó, szakmai vezető mutatta be.

Következő programpontként Marosszéki Emese, a Hajdú-Bihar Megyei Önkéntes Centrum szakmai vezetőjének előadása következett, Miért éppen önkéntesség? valamint Az iskolai közösségi szolgálat, min pedagógiai eszköz címmel.

Az előadás után a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesülettől Gyulavári Attila Zsolt, a Berettyóújfalui Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat programkoordinátora, HR vezető egy kisfilmmel nyújtott betekintést az önkéntesség témakörébe.

Végül a rendezvény kötetlen beszélgetéssel zárult.

You have no rights to post comments