artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Muraközi István polgármester úr korábban lapunknak adott  már kiemelte, hogy városunk pénzügyi, gazdasági helyzetének rendezésében idén nagy segítség lesz az állam által nyújtott adósságkonszolidáció. Most arról kérdeztük, hol tartanak az állam és az önkormányzat közötti tárgyalások. Többek között azt is megtudtuk, ha az adósságátvállalás összegét Berettyóújfalu lakosságszámához viszonyítjuk, akkor kiderül, városunk minden egyes lakosa 180.384 forintot kapott.

Polgármester úr, hol tartanak most  az ezzel kapcsolatos  tárgyalások? Ha jól tudjuk, már aláírták a felek a szerződést; milyen mértékű és összegű adósságrendezésben állapodtak meg? Mikorra várható a városunknak megítélt támogatás folyósítása, illetve ez milyen formában történik?

A Berettyóhír is arról, hogy Berettyóújfalu adósságának 60%-át vállalja át az állam, amikor is városunk vendége volt Fónagy János államtitkár úr. Már az is nagy segítséget jelentett, de azt követően újabb tárgyalási forduló következett a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Belügyminisztérium valamint a város küldöttsége között.

Ezen a megbeszélésen eredményesen érveltünk az adósságátvállalás nagyobb mértéke ügyében, hiszen a végleges szám még nagyobb lett. Február 28-án a Megyei Kormányhivatalban írtuk alá a megállapodást, melynek értelmében Berettyóújfalu adósságának 70%-át vállalja át az állam. Ez a számok nyelvén azt jelenti, hogy a város adóssága 2012.december 31-i állapot szerint 3.978.503.043 Ft, ebből az állam 2.784.952.130 Ft-ot vállal át. Kimondani is sok, hát még fizetni. Hatalmas kő gördült le a szívünkről, mert nagyon nehéz volt ekkora összegek visszafizetéséről gondoskodni hónapról hónapra.

A következő tárgyalási fordulók arról fognak szólni, hogy mely hitelek kerülnek átvállalásra. Van elképzelésünk és szeretnénk jól képviselni érdekeinket, így még nagyobb lehet a tehercsökkenés. Évente így is legalább 100 millió forinttal csökken a fizetési kötelezettségünk. Ezt a megmaradó összeget kell jól beosztanunk.

Miután megtörténik a városunk adósságkonszolidációja, ön hogyan látja Berettyóújfalu pénzügyi kilátásait az elkövetkezendő 1-2 évre? Szükség lesz új megszorításokra, vagy egy jól megtervezett, a takarékos gazdálkodást szem előtt tartó költségvetéssel megvalósítható a kötelező és vállalt feladatok ellátása?

Természetesen továbbra is nagyon feszesen, takarékosan kell gazdálkodnunk, és ha ez megvalósul nem lesz szükség további takarékossági intézkedésre. Továbbra is biztonságosan üzemeltetjük a várost és annak intézményeit és még a fejlesztésekről sem kell lemondani, hála annak, hogy a kormány támogatásával szinte önerő nélkül lehet a pályázatokon indulni.

További kérdésekkel kapcsolatban továbbra is szívesen állunk az Önök és Olvasóik rendelkezésére. Nőnap alkalmából pedig szeretném köszönteni a Berettyóhír szerkesztőit és Olvasóit!

                                                                                         Muraközi István
                                                                                          polgármester

You have no rights to post comments