artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

A parlament által elfogadott plázastop szerint 2012. januárjától 300 m2-nél nagyobb alapterületű kereskedelmi egységek 3 évig nem épülhetnek. Amennyiben a kereskedelemért, a környezetvédelemért és a vidékfejlesztésért felelős miniszterek által működtetett bizottság engedélyt ad rá, bizonyos feltételek esetén egyes beruházások mentesülhetnek a tilalom alól.

Erre Berettyóújfaluban is találunk példát, ugyanis Kurucz Ferenc városunkban található két üzlete bővítésére, fejlesztésére kapott zöld utat. Alábbi interjúnkban az egyéni vállalkozót kérdeztük a szóban forgó beruházásról, annak részleteiről.

Melyik épületre, épületekre kapott felújítási engedélyt?

A Szent István téren lévő volt Bihar, korábban Lisztes vendéglő (most ruházati áruház), valamint a hozzá tartozó Bihar Sörözőt és Sörkertet magába foglaló épületegyüttes rekonstrukciós beruházására szól az engedély.

Melyek azok a célok, elképzelések, amiket meg kíván valósítani az épületek felújításával?

Fotó: Bihari Múzeum

Az épület 2003-ban került a tulajdonomba és már akkor az volt a cél, hogy eredeti állapotának visszaállításával, folyamatos üzemeltetés mellett, Berettyóújfalu központjában sok idő után újra étterem és szállodaként működhessen tovább. Az évek során folyamatosan készültek ezzel kapcsolatban tervek, az aktuális lehetőségeknek megfelelően alakítva azokat, de végső cél a hotel funkció visszaadása. Az, hogy ez konkrétan milyen formában fog megvalósulni, melyek azok a szolgáltatások, amik helyet kapnak majd az épület falai között, nagyban függ a város további beruházásaitól, a turisztikai érdeklődés nagyságától. Fontos megemlíteni ezzel kapcsolatban az új strand és fürdő vonzerejét, de Berettyóújfalu továbbra sem az a város, ahol a családok üdülési céllal eltöltenének akár 1-2 hetet. Ezért inkább a hosszú hétvégékben, valamint üzleti utakon és átutazóban lévő vendégekben, sporteseményekben lehet gondolkodni.

Milyen részleteket tudhatunk meg az épületegyüttes rekonstrukciós terveiről?

A tervek úgy készültek el, hogy az épület földszintje egyelőre kereskedelmi célú marad, de a későbbiekben, ha úgy látjuk, hogy Berettyóújfalu város forgalma el tud tartani egy közel 700 m2 nagyságú vendéglátóegységet, visszaállítjuk az eredeti funkciójába, részben vagy akár egészben. Az emeleti részt szállodaként fogjuk üzemeltetni, kb. 50-60 főt tudunk majd elszállásolni egyszerre, de a szobák konkrét kialakítása, elrendezése még tervezés alatt áll. A Bihar Söröző és a ruházati üzlet közötti (az üzlettől elvéve további területet) részen lesz a bejárat, valamint a recepció és a belső felújítás során a szobákhoz vezető lépcső és korlát is visszakapja eredeti állapotát. A szállóvendégek étkeztetése is az emeleten fog történni. A második emelet (tetőtér) a közel 600 m2-es területével is a szálloda része lesz. Több ötletünk is van a hasznosítására; pl. edzőterem, wellness rész (jacuzzi, szaunák), de ezt az élet fogja eldönteni, mire lesz a későbbiekben szükség és igény.

A plázastop alóli felmentés fontosságát azért is érdemes hangsúlyozni, mert a beruházással a jelenlegi hasznos alapterület kb. a háromszorosára fog nőni, ami igen jelentős fejlesztésnek mondható. Egyrészt a földszinti rész is növelve lesz, másrészt a város rendezési tervének módosításával lehetőség nyílik arra, hogy a Biharhoz tartozó szabálytalan telket - ahol többek között egy régi családi ház és egy raktárépület is megtalálható - kiegyenesítsük. Így a felújított épületnek két utcafronti homlokzata lesz; a Szent István térre néző és hátul, a biztosító parkolója felé. Ez utóbbi terület teljes egészében közterületnek minősül, a telekmódosítással az Önkormányzatnak lehetősége lesz a meglévő parkolók kibővítésére is. A tervekből jól látszik, hogy végeredményben egy szabályos U alakú épületet fogunk kialakítani a rekonstrukció eredményeképp.

Mindezek hogyan érintik a kerthelyiséget és a sörözőt, azok működését?

Mivel a lakosság nagyon szereti, a Sörkert továbbra is megmarad, szintén felújításra kerül, közvetlenül az épülethez kapcsolva stílusában. Ez régen is ilyen funkciót látott el, az akkori Üvegtermen keresztül történt a felszolgálás. A régi alaprajzon eddig sem változtattunk, mi csak a fémszerkezetes felépítést váltottuk fel a nádtetős kialakítással, valamint egy kiszolgálópultot is beépítettünk. Természetesen a Bihar Söröző továbbra is működni fog, terveink szerint egy kisebb bővítéssel.

A funkció visszaállítása mellett az épület arculata mennyire fog hasonlítani a régihez? Reményei szerint mikor fognak elkezdődni a kivitelezési munkálatok?

Az épület felújításával szeretnék a régi kinézetet is visszaállítani, egy hagyományos, úgymond „kortalan” stílust kialakítva mindkét homlokzatnál. A Bihari Múzeum miatt az épületegyüttes műemléki környezetbe tartozik, ezért a beruházás során ezen feltételeknek eleget kell, hogy tegyünk, ami a homlokzat kialakítását is nagyban érinti. A terveket tervtanács elé vittük, ahol megkaptuk a tömegbeli jóváhagyást. Több, mint 3 éves tervezési folyamat eredményeként, a jogerős építési engedély kézhezvétele után - ami terveink szerint tavasz végén, nyár elején várható – a megfelelő finanszírozási lehetőségek megkeresése lesz a feladatunk, ami szintén igénybe fog venni néhány hónapot. A kivitelezési munkálatokat mindenképp szeretnénk még 2013-ban elkezdeni és maximum egy év alatt be is fejezni. A további fejleményekről is szívesen beszámolunk majd, tájékoztatva a város lakosságát.

You have no rights to post comments