Immár huszonnyolcadik alkalommal került megrendezésre a Bihari Számadó Napok a Kabos Endre Városi Sportcsarnokban. A kétnapos esemény középpontjában a gazdasági szereplők összefogása, a versenyképesség növelése és a térségi együttműködés fontossága állt, emellett sor került a rangos Nyíri István-díj, a NAK-dij, illetve a Vásárdíj ésTermékdíjak átadására is. Az eseményt szakmai előadások és színes programok kísérték. A rendezvény díszvendégei Hajdúdorog Önkormányzata és Margitta Megyei Jogú Város képviselői voltak. KÉPGALÉRIA
A XXVIII. Bihari Számadó Napok a szokásokhoz híven a „ Berettyóújfalui iparosok és kereskedők hősi halottai 1914-1918" emléktábla megkoszorúzásával kezdődött, majd a Kabos Endre Városi Sportcsarnokban folytatódott. Az ünnepélyes megnyitón Miklóssy Ferenc, a HBKIK elnöke és Muraközi István, városunk polgármestere mondott köszöntőt, hangsúlyozva a rendezvény jelentőségét a helyi közösség és gazdaság számára. A rendezvény díszvendégei Hajdúdorog Önkormányzata és Margitta Megyei Jogú Város képviselői voltak, akik kiemelték a határon átnyúló együttműködés fontosságát.
A program részeként a látogatók megismerkedhettek a Széchenyi Kártya Program MAX+ vállalkozói hiteleivel, szakmai előadásokat hallhattak a vízmegőrző talajhasználatról és földügyi aktualitásokról, emellett a HBMKIK szaképzési standjánál pályaorientációs tanácsadás és VR-eszközös kiállítás várta az érdeklődőket.
A szakmai programokat szórakoztató elemek is kiegészítették: a délutáni és esti órákban színpadi műsorok színesítették a rendezvényt.
A szokásokhoz híven, az eseményen kiosztásra került a Nyíri István-díj, a NAK-dij, illetve a Vásárdíj ésTermékdíjak.
Nyíri István 1845-ben született Berekböszörményben. Miután megszerezte a gépészmérnöki oklevelét, 1869-ben a Műegyetem tanársegédévé nevezték ki. Ezt követően a MÁV-nál helyezkedett el, majd 1879-ben Berettyóújfaluban alapította meg motoros malmát. A korabeli Berettyóújfalu "nagyvállalkozójaként" családi vállalkozásuk több tucat embernek biztosított megélhetést, az általa megalapított családi vállalkozás napjainkban is a térség egyik legnagyobb munkaadója.
A Nyíri István díjat 2026-ban Vancsa Mária, a ROLLEXCO Tűzvédelmi és Biztonságtechnikai Zrt. tulajdonosa kapta
Vancsa Mária üzemgazdász, könyvvizsgáló, okleveles nemzetközi adószakértő, a ROLLEXCO Tűzvédelmi és Biztonságtechnikai Zrt. tulajdonosa.
Tanulmányi életútja a pénzügyi – számviteli és adózási vonalra orientálódott. Budapesten a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán üzemgazdászként végzett, ezt követően adótanácsadói oklevelet, majd 1995-ben könyvvizsgálói oklevelet szerzett vállalkozási szakon, később pedig költségvetési szakirányon.1998-tól a Magyar Könyvvizsgálói Kamara tagja, 2004-ben okleveles nemzetközi adószakértői diplomát szerzett.
Több évtizedes szakmai és közéleti munkájával meghatározó szerepet tölt be a hazai kkv-szektor gazdasági, pénzügyi, számviteli, könyvvizsgálati, adózási, valamint válságkezelést igénylő társaságok életében.
Közéleti tevékenységei között kiemelendő, hogy 2008. év óta a Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökségi tagja, illetve kamarai küldött a ROLLEXCO Tűzvédelmi és Biztonságtechnikai Zrt. - mint önkéntes kamarai tag - képviseletében.
Aktívan hozzájárult és segítette a gazdasági szereplőket - különösen a kkv-szektor szereplőit - a folyton változó számviteli- és adózási jogszabályok megismertetésében. Kamarai rendezvények keretében több területi kirendeltségen is tartott előadást a meghívott kamarai tag vállalkozóknak. A világjárvány alatt időt-fáradságot nem kímélve véleményezte és tette meg azokat a promt-javaslatokat, amelyek a vállalkozók helyzetét nagyban megkönnyítették és a kialakult válsághelyzetben a működőképességük megőrzését célozták.
Pályafutása Berettyóújfaluból indult 1973-ban, amikor a középiskolai tanulmányait az Arany János Gimnázium és Szakközépiskolában - államigazgatási eljárási szakon megkezdte. A kollégiumi életét a társadalmi munka, a sport, a kulturális programok, a szakmai versenyek határozták meg, így a szakközépiskolai évei, valamint szabadideje főleg Berettyóújfaluhoz kötődött.
Ezért sem volt idegen a város, amikor 1991-ben pénzügyi-számviteli szakértőként visszatért egy igen jelentős cégcsoport reorganizációs feladatait ellátni. 1995-től a ROLLEXCO Tűzvédelmi és Biztonságtechnikai Zrt egyik tulajdonosaként van jelen. Tulajdonostársa Bátor Zsolt Imre – aki mérnökként megtervezője, kivitelezője és mozgatórugója a vállalkozásnak - elkötelezett a hazai hagyományos tűzoltókészülék-gyártás fennmaradása iránt, mint egyetlen magyarországi gyártó a piacon.
A hazai készüléktípusok fejlesztését, korszerűsítését, forgalmazását tűzték ki célul, számtalan levédett szabadalommal és újítással rendelkeznek. Az egyik 0,5 kg-os saját fejlesztésű, innovatív készülékük elnyerte az Észak-Alföldi Innovációs díjat. A gyár területén több vállalkozást is működtetnek, mely jelentős megélhetést biztosít az ott dolgozók és családjaik számára.
A jelenlegi gazdasági környezetben az elkötelezettség mellett komoly erőfeszítést jelent a gyár fenntartása, amely a tulajdonosoktól minden szakmai és anyagi kapacitást megkíván.
Önkéntes kamarai tagként is és elnökségi tagként is legjobb tudásával, szakmai tapasztalatával segíti a kamara munkáját, és igyekszik helytállni a társadalmi szerepvállalásai mellett a saját vállalkozásaiban. Szakmai életútja és közösségépítő tevékenysége példaértékű.
További díjazottak:
-
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara díj: Papp Tibor őstermelő (hús, hentesáru)
-
Vásárdíj harmadik helyezett: Juhász Erzsébet Hagyományőrző Egyesület
-
Vásárdíj második helyezett: BSZC Bessenyei György Technikum
-
Vásárdíj első helyezett: Oláh Sándor egyéni vállalkozó ( Timsó)
-
Termékdíj harmadik helyezett: Juhász Valéria - festő, alkotó
-
Termékdíj második helyezett: Mayer András sajtkészítő
-
Termékdíj első helyezett: Horizont 98 Kft.
-
Bihari Számadó Napok díszvendég kiállítójának járó díj: Margitta Megyei Jogú Város és Hajdúdorog Önkormányzata








