Berettyóújfalu belvárosa szokatlanul felpezsdült október 31-én este a Varga testvérpár, Anett és Dóri önzetlen kezdeményezésének köszönhetően. A korábbi kavicsgyűjtésük sikerén felbuzdulva egy izgalmas "Halloween-i csokicsalást" szerveztek, ahol szülők és gyerekek együtt keresték zseblámpáikkal az elrejtett halloweeni zsetonokat, amelyeket azután finom édességcsomagokra válthattak be. A szervezők egy örömökkel és feledhetetlen élményekkel teli közösségi esemény megvalósítását tűzték ki célul, és fáradozásaikat hatalmas siker koronázta, hiszen önzetlenségükkel több, mint 500 gyermeknek csaltak mosolyt az arcára. KÉPGALÉRIA
(A fotók az esemény Facebook oldaláról származnak.)
Mit tudhatunk rólatok, mint főszervezőkről? Mi inspirált benneteket a Halloween-i csokicsalás megszervezésére?
- Dóri: Anett volt az ötletgazda és főszervező, aki fodrászként dolgozik Berettyóújfaluban, a József Attila lakótelepen. Munkája révén sok ismerőse van, akik támogatták a szervezésben. Az ötletet gyorsan megosztotta velem is, és nem sokat haboztam, hogy csatlakozzak. Én külföldön élek, onnan segítettem a kommunikációt, hogy támogassam Anett munkáját.
A gondolat a korábbi kavicsgyűjtés során született meg Anett fejében. Lenyűgöző volt látni, ahogy a családok kimozdulnak, és a gyerekek zseblámpával keresik a kincseket. Ez magávalragadó élmény volt, és a következő lehetőség Mindenszentekkor adódott, ami inspirálta a Halloween-i csokicsalás ötletét. Fontos volt, hogy ez egy szabadtéri esemény legyen, ahonnan mindenki sikerélménnyel térhet haza.
A misztikus kapu, ahol a kuponok csokivá változtak...
Hogyan zajlottak az előkészületek a zsetonok elrejtéséhez és az édességcsomagok előkészítéséhez? Kik segítették, szponzorálták az eseményt?
- Dóri: A szervezés legnagyobb részét Anett intézte. Ahogy megosztotta az ötletet a család és barátok körében, gyorsan kialakult a segítő csapat. Voltak, akik zsetonokat rejtettek el, csomagokat készítettek, és linzert, teát osztottak. A közeli ismerősöktől kérdeztük, hogy szeretnének-e támogatni minket, és sokan segítettek. Az esemény meghirdetése után még többen jelentkeztek, hogy hozzájárulnának. Anett fedezte a költségeket, mi pedig egy nagy adag német édességet küldtünk haza.
Itt is szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki bármilyen formában hozzájárult ahhoz, hogy egy csodálatos estével ajándékozhassuk meg azt a sok családot!
Mosoly az arcokon...
Mi az, amin változtattatok, amikor láttátok, hogy hatalmas az érdeklődés?
- Anett: Az eseményt október elején hirdettük meg a Facebookon, és gyorsan kiderült, hogy nagy az érdeklődés. Hamar elértük a 300 résztvevőt, és az esemény napján több mint 500 gyerek szerepelt a listán. Eredetileg mindenki egyszerre indult volna a találkozási pontról, de ahogy a listánk nőtt, világossá vált, hogy ezt el kell kerülnünk. Néhány nappal a rendezvény előtt közöltük, hogy nem lesz gyülekező, mindenki otthonról induljon a megadott időpontban. Csodás volt látni, hogy az információ villámgyorsan eljutott a szülőkhöz és mindenki követte a kérésünket. Nagyon hálásak vagyunk ezért!
Milyen típusú édességeket tartalmaztak a csomagok, és hogyan választottátok ki őket?
- Anett: Elsősorban minőségi csomagokat szerettünk volna összeállítani. Az édességek nagy része Németországból érkezett, a többit helyben szereztük be. Arra törekedtünk, hogy minden csomag hasonló legyen, így elkerülve a csalódást. A csomagokon kívül linzert, sajtos tallért és forró teát is kínáltunk.
Finomságból nem volt hiány...
Hogyan biztosítottátok, hogy minden gyermek sikerélménnyel távozhasson?
- Dóri: Ez volt a legfőbb célunk. Az esemény leírásában kértük a jelentkezőket, hogy jelezzék, hány gyerekkel érkeznek. A leglogikusabb megoldásnak az tűnt, hogy minden jelentkezőt név szerint felírtunk, így fel tudtunk készülni a létszámra Minden gyerek kapott csomagot, függetlenül attól, hogy talált-e zsetont vagy sem.
Milyen visszajelzéseket adtak a gyerekek és a családok a rendezvényről?
- Anett & Dóri: A visszajelzések minden elvárásunkat felülmúlták. Rengeteg kommentet és üzenetet kaptunk. Leírhatatlanul örülünk, hogy ilyen szeretettel fogadták az eseményt. Voltak, akik egész héten erre vártak, rég nem látott ismerősök találkoztak, és sokan írták, hogy új életet leheltünk a városba.
Barátnős programnak is izgalmas...
Van-e valamilyen különleges üzenete számotokra, illetve a közösség számára ennek a rendezvénynek? Szeretnétek jövőre is megismételni?
- Anett & Dóri: Mindenképpen szeretnénk jövőre is megszervezni a csokicsalást. A visszajelzések alapján „nincs más választásunk”! Csodálatos volt látni a hosszú sort, a sok jelmezbe öltözött gyereket és felnőttet. A legfontosabb számunkra az örömszerzés volt.
A visszajelzések alapján egyértelmű, hogy hatalmas az igény városunkban az ilyen jellegű közösségi események iránt. A mai világban még inkább szükség van arra, hogy az emberek kiszabaduljanak a hétköznapokból, és legyen lehetőségük kapcsolatok építésére, ápolására.
A kuponok beváltására várakozva...









