artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

2012. november 27-én Berettyóújfaluban, a Széchenyi István Tagiskolában volt annak a Bihari Szilárd Hulladéklerakó és Hasznosító Társulás által szervezett rendezvénysorozatnak az első állomása, amelyen előadások és kiállítások segítségével hívják fel a lakosság – felnőttek és gyermekek – figyelmét a környezettudatos hulladékgazdálkodás és hasznosítás jelentőségére. Az előadások állomásai összesen 10 települést érintenek majd a közeljövőben.

Muraközi István, a Társulás elnöke nyitóbeszédében röviden tájékoztatta az előadás résztvevőit a projektről: Idén szeptember kezdődött meg az a munka, amely nagy előrelépés a térségünk környezeti megújulásában, javulásában. A Bihari Szilárdhulladék-lerakó és Hasznosító társulás beruházásában 34 településen állítják helyre a jogszabályoknak nem megfelelő szilárdhulladék-lerakókat, visszaállítva az eredeti környezeti állapotokat, a rekultiváció várhatóan 2014 áprilisában fejeződik be. A projektről - a nyitókonferencia kapcsán - korábbi is beszámoltunk. A beruházás a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretén belül valósulhatott meg, összköltsége bruttó 1.758.192.500 forint, amelynek 85%-a Európai Uniós, 15%-a pedig állami finanszírozás.

Muraközi István kiemelte, fontos feladat a hulladékkezeléssel kapcsolatos információk megosztása a diákok körében is, így konkrét és hasznos tanácsokat kaphatnak, ezzel is erősítve környezettudatosságukat, valamint ezt a tudást tovább adva a szülőknek, felnőtteknek, generációk tanulhatnak egymástól. A kiállítást megtekintve az is egyértelművé válik, hogy hulladékból is készülhetnek nagyon hasznos dolgok, sok kidobásra szánt tárgy egy kis kreativitással újrahasznosítható, akár családon belül is.

Azért, hogy a fenti célok megvalósuljanak, az ismeretátadás minél hatékonyabb lehessen a gyermekek körében, a Társulás a környezetvédelmi előadássorozat keretén belül játékos formában mutatja be a hulladékgazdálkodás módjait, lehetőségeit. Interaktív játszóház, Hulladékból termék vándorkiállítás, valamint Környezeti tanácsadás is szerepel a programok között.

A Széchenyi István Tagiskola igazgatónője, Berzáné Rákosi Márta örömét fejezte ki, hogy ők adhatnak helyet a roadshow első állomásának, ugyanis iskolájuk és a környezetvédelem már régóta összefonódik. A végzős diákok minden tanévben egy fát ültetnek el az iskola kertjében. Idén, az 50 éves évforduló tiszteletére a tudás-és bölcsesség fáját, egy diófát ültettek. 2005-ben kapták meg az Öko-Iskola minősítést, 2012-től pedig az Örökös Öko-Iskola címmel büszkélkedhetnek.

A Társulás az előadássorozat megszervezésében együttműködik olyan civil és szakmai szervezetekkel, amelyek régóta komolyan és szakértelemmel foglalkoznak a hulladékgazdálkodással. Ilyen a hajdúböszörményi is, ugyanis a hulladékhasznosítással kapcsolatos kiállítás az ő segítségükkel valósulhatott meg. Az egyesület képviseletében Gyöngyösi Imre is a szelektív hulladékgyűjtés, megsemmisítés és az újrahasznosítás jelentőségéről beszélt.

A Bihari Szilárd Hulladéklerakó és Hasznosító Társulás tevékenységéről, legfrissebb híreiről a tájékozódhatnak, ahol a fenti projekttel, illetve a környezetvédelemmel kapcsolatos fotók, képek is megtekinthetők.

A szelekítv hulladékgyűjtéssel, újrahasznosítással kapcsolatos információk, pályázatok, események széles tárháza található az ÖKO-Pack Kht. , ahol egy -  mindenki számára ajánlott - "Minden, amit a szelektív hulladékgyűjtésről tudni kell" című is megnézhető, letölthető, vagy ingyenesen megrendelhető.

 

 

 

 

 

You have no rights to post comments