artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

2024. május 23-án a Vörösmarty téren, Báthory Gábor szobrának megkoszorúzásával kezdődtek Berettyóújfaluban a város napi ünnepi rendezvények. Ezt követően a városi kitüntetések átadására került sor a Nadányi Zoltán Művelődési Házban. KÉPGALÉRIA

A Vörösmarty téren álló Báthory Gábor fejedelem szobránál Lisztes Éva, a Nadányi Zoltán Művelődési Központ vezetője elevenítette fel beszédében, miért is ezen a napon, május 23-án ünnepeljük Berettyóújfalu várossá nyilvánítását.

Városunk képviselő-testülete 1997-ben határozott úgy, hogy május 23-át a város napjaként ünnepeljük meg. Ezen a napon emlékezünk arra, hogy Báthory Gábor erdélyi fejedelem, 100 hajdúvitézt telepített le családostul Berettyóújfalu és Szentkozma birtokokon, egyúttal kollektív nemességgel felruházva őket. E jeles esemény 400. évfordulójára néhai Kurucz Imre, berettyóújfalui szobrászművész készítette el a fejedelem egészalakos szobrát. Azon az eseményen az ünnepi szónok a következőket emelte ki: a 21. században a legnagyobb baj, hogy közösségeink meggyengültek, és helyette nem alakultak újak. Sok-sok magányos ember van ebben az országban, ezért keresni kell minden szinten a módot, a formákat az igazi, életképes, emberi közösségek megteremtésére. Többek között ezekre is valók a mai napihoz hasonló ünnepek. Míg az egyszeri ember legfeljebb 3-4 generációra emlékszik elmondások alapján is csak vissza, addig a 400 év legalább 15 nemzedék. És azért is kell a múltunkat ismerni, mert az képes segíteni a mát, útmutatást adni, hogy erőt meríthessünk belőle. Egy ilyen ünnepség jó alkalom, hogy egy kicsit messzebbre nézzünk, és keressük azokat a pontokat, amelyekkel szülőföldjükön tudjuk tartani gyermekeinket, fiataljainkat.

elismeresek a varos napjan07 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepngelismeresek a varos napjan13 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng

A szülőföldhöz való ragaszkodásnak sok jelen példáját sorakoztathatjuk fel Berettyóújfaluban. És sokukban van még egy közös vonás: hogy Kurucz Imre tette őket halhatatlanná, örökéletűvé. A mostani alkalom állítson emléket neki is, és amikor fejet hajtunk Báthory Gábor fejedelem előtt, akkor valamennyi példakép egyszerre álljon előttünk.

A visszaemlékezés után a Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzata, Berettyóújfalu Város Önkormányzata, a Berettyóújfalui Járási Hivatal jelenlévő vezetői, az intézmények és civil szervezetek képviselői és városunk polgárai helyezték el a megemlékezés koszorúit.

A Nadányi Zoltán Művelődési Házban megtartott ünnepi képviselő-testületi ülésen a Himnusz közös eléneklése után Kogyilla Zsolt, a Berettyóújfalui Médiacentrum Kft. ügyvezetője köszöntötte a megjelenteket: Dr. Vitányi István országgyűlési képviselőt, Pajna Zoltánt, a Hajdú-Bihar Vármegyei Közgyűlés elnökét, Bulcsu Lászlót, a Hajdú-Bihar Vármegyei Közgyűlés alelnökét, Pálfi Anikót, a Berettyóújfalui Járási Hivatal vezetőjét, Muraközi Istvánt, Berettyóújfalu város polgármesterét, Bónácz János alpolgármester urat, Sas Adascalitii Marcel Emilt, testvérvárosunk, Margitta város polgármesterét, a képviselő-testület megjelent tagjait, városunk kitüntetettjeit és minden kedves vendéget.

Battai István, László Attila és Simándi László a kuruc kort idézte meg zenében tárogatón, tekerőlanton és dobon.

Sas Adascalitii Marcel Emil testvérvárosunk, Margitta város polgármestere tisztelete jeléül magyarul köszöntötte a résztvevőket. Kicsit humorosan igyekezett összefoglalni egy polgármester, Berettyóújfalu polgármesterének életét, annak jó és rossz oldalát: Az elmúlt 13 év és 8 hónap alatt több kritikát kapott, mint elismerést. Éjt nappallá téve a lakosokért küzd, és a választás pillanatában tudja csak meg, elégedettek-e a munkájával, de a következő pillanatban már újra érezhető a felelősség terhe. Ez pont olyan, mint egy sportoló élete: Egy egész életen át dolgozol, egy másodperc örömért.

Muraközi Istvánt egymást követően háromszor választották meg azért a tevékenységéért, amit tett a városért és az itt lakókért. A legfőbb kihívás, hogy a rendelkezésre álló lehetőségekből, forrásokból a legtöbbet sikerüljön megvalósítani. A hosszú megbízatás azt jelenti, bebizonyította, hogy életének döntő részében jó vezetője volt a városnak – hangsúlyozta Margitta város polgármestere.

Tisztelt Polgármester úr! Mióta ismerem, felnézek Önre a munkásságáért, a személyiségéért és az öltözékéért, ahogy Ön beszél és cselekszik, amit hagy maga után a jövő nemzedékének. Gratulálok és sok sikert kívánok Önnek! - zárta köszöntőjét testvérvárosunk polgármestere.

 elismeresek a varos napjan16 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepngelismeresek a varos napjan19 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Vármegyei Közgyűlés elnöke köszöntőjében arról beszélt, hogy a Vármegyei Önkormányzat legfontosabb kihívása és feladata a területfejlesztés. A világ gazdasági övezeteit ha megnézzük, vannak centrumok és perifériák. Magyarország, azon belül is a Tiszántúli régió az elmúlt évtizedekben mindig a periférián volt. Most van egy nagyon jó lehetőségünk, hiszen Debrecen vonatkozásában olyan gazdaságfejlesztési intézkedések vannak napirenden, amelyek feljogosítanak bennünket arra, hogy mi is egy gazdasági centrum közvetlen környezetében legyünk – hívta fel a figyelmet Pajna Zoltán.

Ha megnézzük azokat a statisztikai adatokat, amelyek az elmúlt évtizedekben jellemző képet mutatnak, már jól érzékelhető, hogy az országban négy olyan város és város környéki együttműködés hozta meg a gyümölcsét, ahol a jövedelemkülönbségek is egyre inkább láthatók: Tatabánya, Kecskemét, Nyíregyháza és Debrecen. A sikeresség annak köszönhető, hogy első körben jelentős infrastrukturális fejlesztést kaptak, a második körben pedig olyan kormányzati támogatásban részesültek, amely révén a gazdaságuk jelentősen fejlődhetett. Berettyóújfalu helyzetét nézve, az elmúlt években minden olyan lehetőség kialakult, amely a centrum meghatározásához elengedhetetlen feltétel. Az elkövetkezendő időszak kihívása egy város térségi, centrum térségi kapcsolatrendszer kiépítése. El kell érni, hogy Berettyóújfalu a környező települések együttműködése révén térségi centrumként jelenjen meg.

 elismeresek a varos napjan21 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng

„Él Bihar, élteti szent hite, falvai várat emeltek, Nagy Bihar-országunk szelleme őrködik itt.” Muraközi István, Berettyóújfalu város polgármestere Nadányi Zoltán szavaival köszöntötte az ünnepség résztvevőit.

Berettyóújfalu sokunknak otthona, mindenkinek egyéni kapcsolódása, kötődése van településünkhöz. Van, akinek hosszú évtizede szülővárosa, van, aki nemrég óta ismerkedik vele és van, akinek a munkahelyet, a megélhetést jelenti, vagy épp iskolai tanulmányait végzi itt. A város és annak a polgára közötti kapcsolatot próbáljuk minél inkább harmonikusabbá tenni. Az, hogy ez otthon, édes otthon érzés legyen, ebben csak bizakodni tudunk – mondta a városvezető.

Annak szemléltetésére, hogy milyen ambivalens, nehéz feladatról van szó, egy jeles XX. századi költő, Nadányi Zoltán példáját említette beszédében a polgármester. Összességében csak 19 évet töltött Berettyóújfaluban, de mindannyian elmondhatjuk, hogy nagyon komoly nyomokat hagyott városunk életében, örökre beírta nevét a történelmünkbe. 1926-tól a II. világháború végéig töltötte be Csonka-Bihar vármegye levéltárának vezetői tisztségét. Rajta keresztül az egész 20. századi történetünket is talán meg lehet érteni. Nagyváradon töltötte fiatalkorát, ott vált alkotóvá, majd Budapestre költözött. Az I. világháborút lezáró döntést követően került városunkba. Ha nincs Trianon, nincs Nadányi. Nincs Csonka-Bihar, nem vagyunk vármegyeszékhely, nincs Leventeház, nincs kórház és még sorolhatnánk. Ezen tények a 20. századi gondolkodásunkban rettentő furcsa és feloldhatatlan ellentétet keltenek. Ugyanis ami egy országnak hatalmas tragédia volt, az Berettyóújfalunak, az itt élőknek egy soha vissza nem térő lehetőség. Azt, hogy ezzel hogy éltek eleink, a valamivel több mint két évtized alatti hatalmas fejlődésen is lemérhetjük. A lehetőséget megragadva, vezetőink hosszú távra tervezve folyamatosan gyarapították, fejlesztették városunkat.

 elismeresek a varos napjan24 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng

Muraközi István beszédében Nadányi Zoltán Berettyóújfaluról és Bakonszegről írt pikírt, gunyoros hangvételű Piripócs verseiből idézett, melyeken keresztül betekintést nyerhetünk, hogyan is gondolt akkori otthonára: „Ez a falu várost evett, egyszerre kapta be. Hohó, megjárja az, aki mohó. Most egy kicsit furcsán nevet. Bizony, csehül van. Orra vérzik, feje fáj, gyomra émelyeg. Természetesen rosszul érzik magukat benne némelyek.” /Faluváros/ Gondolhatnánk, hogy nem szerette az itt élő embereket, de későbbi versében vallomást tesz: „Bocsáss meg, Piripócs. Szeretlek. Könnyeimből támadt a só, amellyel marlak. De szeretlek. Fájón fonódik ez a szó gúnyképeim köré, keretnek.” /Piripócs/ A cinikus, szarkasztikus megfogalmazás mögött egy mély érzelem lakozik.

Makk Károly és Konrád György, városunk díszpolgárai is életük során szeretettel emlékeztek vissza szülővárosukra és ha tehették, meg is látogattak minket. Az a kapcsolat, amely az otthon és az egyén között van, az nem attól függ, hogy ki, mennyi ideig tartózkodik itt – hangsúlyozta Muraközi István. Azokra az alkotókra, akik rövidebb-hosszabb ideig városunkban éltek (pl. Bényi Árpád, Váradi Judit, Venyige Sándor, Pozsgai Sára), mindenképp hatással volt Berettyóújfalu, művészetük ezen időszak alatt is formálódott, formálta az itteni élet. Mindenki elviszi magával a szülőföld, az otthon szeretetét.

- Bízom abban, akik ma elismerést vesznek át, mindig is otthonukként fognak tekinteni Berettyóújfalura. Emlékül minden díjazott ajándékba kapja a héten megjelent új városi fotóalbum egy-egy példányát. Hiszen a város napján a múlt, a jelen és a jövő találkozik.

„Múlt nélkül nincs jövő, s mennél gazdagabb a múltad, annál több fonálon kapaszkodhatsz a jövőbe” – Babits Mihály, majd saját gondolataival zárta ünnepi beszédét városunk polgármestere: „Éljen Bihar, éljen sokáig Berettyóújfalu!”


elismeresek a varos napjan26 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng

„Itt jókat alszunk, mert itt örök az álom,
Örök a szél és a lomb a fákon,
Örök a magány és örök az emlék,
Bennünket lágyan ringat a nemlét.
De ha gondolsz ránk, mi felébredünk,
De ha gondolsz ránk, érinted kezünk,
De ha gondolsz ránk, abban örömöt lelünk,
De ha gondolsz ránk, akkor itt vagy velünk.”

Az ünnepi beszéd után megemlékezünk mindazokról a jeles polgárokról, akik az elmúlt évben távoztak el örökre a város közösségéből, közéletéből.


Ezt követően a városi kitüntetések átadása következett. 2024-ben városi kitüntetésben részesültek:

A kitüntetéseket Muraközi István, Bónácz János alpolgármester és Pajna Zoltán elnök úr adták át.

A Berettyóújfalu város kitüntetéseiről szóló önkormányzati rendelet szerint

Berettyóújfalu Város Díszpolgára cím annak a személynek adományozható, aki tevékenységével a várospolitikai, gazdasági, tudományos, kulturális, művészeti, sport vagy szakmai élet területén huzamosabb időn keresztül kimagasló érdemeket szerzett, közvetve vagy közvetlenül hozzájárulva Berettyóújfalu anyagi, szellemi és erkölcsi gyarapodásához.

elismeresek a varos napjan29 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng

Berettyóújfalu Város Önkormányzata 2024-ben Dr. Vitányi István József részére Berettyóújfalu város díszpolgára kitüntető címet adományoz.

Dr. Vitányi István 1952. december 18-án született Berettyóújfaluban. 1971-ben szülőhelyén, az Arany János Gimnáziumban érettségizett. 1974-ben iratkozott be a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára, ahol 1980-ban megszerezte diplomáját. 1983-ban ügyvédi szakvizsgát tett. 1984-ig a berettyóújfalui ÁFÉSZ-nél dolgozott jogi osztályvezetőként. 1984-től a berettyóújfalui ügyvédi munkaközösség tagja volt, 1991-ben lakóhelyén saját ügyvédi irodát nyitott. 1986-tól a bihari református egyházmegye jogtanácsosa. 1994-től 1998-ig a Kórház Sportkör elnökségi tagja volt. 1984 óta tagja, 1997-től 2002-ig elnökségi tagja volt a Hajdú-Bihar Megyei Ügyvédi Kamarának. Nős, két gyermek édesapja.

Politikai életút:

Az 1994. évi önkormányzati választásokon a FIDESZ és az SZDSZ listás jelöltjeként bejutott Berettyóújfalu város képviselő-testületébe. Az 1998. évi országgyűlési választásokon a FIDESZ támogatásával, pártonkívüliként szerezte mandátumát a Hajdú-Bihar megyei listáról. 1999-ben belépett a FIDESZ-be. A 2002. évi választásokon Berettyóújfaluban, a Hajdú-Bihar megye 5. választókörzetében egyéni mandátumot nyert. 2002. október 20-án helyi képviselő lett Berettyóújfaluban, ahol a településfejlesztési és a tulajdonosi bizottságok tagja lett. 2003-ban a FIDESZ országos választmánya tagjává választották. A 2006. évi országgyűlési választásokon Hajdú-Bihar megyei területi listán nyert mandátumot. 2006. májusától az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság tagja.

Vitányi István tősgyökeres berettyóújfaluinak mondható. Minden ide köti. Itt is él és innen látja el képviselői munkáját. Csak a legszükségesebb időt tölti a fővárosban. Szerinte egy megválasztott képviselőnek választókörzetében kell minél több időt tölteni. Sokat van az emberek között. Amikor itthon van, szívesen főz otthon családja körében. A főzéshez szükséges alapanyagok beszerzését a helyi termelői piacon szerzi be. Képviselő úr mindennapi munkáján túl szívén viseli szűkebb és tágabb pátriája sorsát. Rendszeres résztvevője a választókörzetéhez tartozó 41 település programjainak. Nem ritka, hogy egy hétvégén több települést is felkeres. Mindig szakít időt arra, hogy találkozzon az emberekkel, a választópolgárokkal. Bármilyen ügyben lehet keresni, bárkinek segít. Nála nincsenek kis ügyek és nagy ügyek, csak ügyek vannak.

Még az analóg világ szülötte, ezért aktatáskája mindig tele van elintézésre váró iratokkal.

Segítségével nemcsak Berettyóújfalu, hanem egész Bihar sokat fejlődött. Berettyóújfalu központi szerepe ma már megkérdőjelezhetetlen. Eléri településünket a gyorsforgalmi úthálózat, megtörtént a vasút villamosítása.

Mindig támogatta a város fejlesztési pályázatait. Az elmúlt években több milliárd forint hazai és európai forrásból valósultak meg beruházások. Sok esetben ez nem volt elég, ám Képviselő úr segítségével mindig sikerült kiegészítő támogatáshoz jutni.

Ennek egyik kiemelkedő példája a Zsinagóga Kultúrtér kialakítása. Képviselő úr támogatásával sikerült megvásárolni a Zsinagógát, amely elengedhetetlen feltétele volt annak, hogy pályázatot nyújtsunk be a felújításra, majd, a rendelkezésre álló pályázati forráson felül újabb 270 millió forint kormányzati támogatással sikerült megvalósítani a város évtizedes álmát. A zsinagóga Kultúrtér azóta újabb rendezvényhelyszínként rendszeresen megtelik a Zsinagóga koncertek alkalmával.

A város legnagyobb beruházása azonban a Bihar Termálliget gyógyászati fejlesztése. A beruházás közel 3,5 milliárd forintból valósult meg, amelyből mintegy 3 milliárd forint Magyarország Kormányától érkezett, ezt egészítette ki egy Interreg-es pályázat 300 millió forintja, valamint a város önereje, amely közel 250 millió forint volt. Mivel más pályázati forrás nem állt rendelkezésre, a fejlesztéshez szükséges kormányzati támogatás képviselő úrnak köszönhető.

Azóta a fejlesztés megvalósult, és reményeink szerint hosszú évtizedekig fogja szolgálni az itt élőket.


Berettyóújfalu Város Önkormányzata 2024-ben  néhai Dr. Szegediné Lovász Magdolna részére posztumusz Berettyóújfalu város díszpolgára kitüntető címet adományoz.

szegedi

Fotó: Kari Sándor

 elismeresek a varos napjan30 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng

A díjat Dr. Szegedi László vette át.

Dr. Szegediné Lovász Magdolna Berettyóújfaluban született. Felsőfokú tanulmányait a Nyíregyházi Tanítóképző Főiskolán végezte. 1984-ben telepedett le családjával Berettyóújfaluban. A GYES-en eltöltött évei után, 1986-ban a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában helyezkedett el magyar — történelem szakos tanárként. Szerette a diákjait, a tanítást igazi hivatásnak érezte. Lelkiismeretes munkájának eredményeképpen számos tanítványa választott szakirányú tanári vagy éppen jogi pályát.

Az 1995-ös év életében egy fordulópont volt, ugyanis elvállalta a kéthetente megjelenő Bihari Hírlap főszerkesztői állását. Az újságírással párhuzamosan 1996-ban elvégezte a Debreceni Bálint György Újságíró Főiskolát kiváló eredménnyel. 15 és fél évig tartó munkássága alatt számos kiváló interjúja, újságcikke, publicisztikája jelent meg a lapban. Kiemelkedtek ezek közül is a város napjára, nemzeti ünnepeinkre, karácsonyra írott cikkei, melyek mind a budapesti Szabó Ervin Könyvtár, mind a városi Sinka István Könyvtár honlapján megtekinthetők.

Főszerkesztőként, közéleti szereplőként nagyon sokat tett a város kulturális fejlődéséért, aktív résztvevője, támogatója volt számos kulturális eseménynek, amelyek közül kiemelkedik a Nagyváraddal közösen rendezett magyar kultúra napja rendezvénysorozat.

Az általa szerkesztett lapban sikerült a különböző politikai nézeteknek egyenlő eséllyel teret adni, minden szélsőséges megnyilvánulástól mentesen.

Főszerkesztői munkája mellett az oktatást is folytatta. 2004—2006 között a berettyóújfalui Arany János Gimnáziumban kommunikáció-elméletet és nyomdai előkészítő ismereteket tanított.

Bár 1996 óta családjával Debrecenben élt, szoros kötődése Berettyóújfalu városához változatlan maradt. Az egyre fáradságosabb átjárás indokolta, hogy 2012-ben befejezte főszerkesztői tevékenységét és Debrecenben helyezkedett el. 2012-től a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár Élet- és Természettudományi Könyvtárának munkatársa lett. Számos kiváló interjút készített az egyetem volt és jelenlegi kiemelkedő egyéniségeivel, recenziókat írt, korrektúrázott. Itt dolgozott 2021 januárban bekövetkezett haláláig.


Báthory Gábor-díj kitüntetés többek között annak a személynek adományozható, aki tevékenységével a város gazdasági, társadalmi fejlődését elősegítette, valamint hozzájárult a város egyetemes értékeinek fenntartásához, gyarapításához.

elismeresek a varos napjan31 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng

Berettyóújfalu Város Önkormányzata 2024-ben Kocsis Csaba részére Báthory Gábor-díj kitüntetést adományoz.

Kocsis Csaba 1959-ben született Berettyóújfaluban.  Az egri Dobó István Erdészeti Szakközépiskolában érettségizett 1978-ban, majd diplomát a Debreceni Tanítóképző Főiskolán szerzett 1981-ben népművelés-ének szakkollégiummal. Gyermekkorától kezdve érdekli a körülötte lévő világ: a természet, a szülőföld, annak irodalmi-történelmi vonatkozásai és az itt élő emberek. Tanulmányai, munkái, alkotói tevékenységei is mind a szülőföldhöz kapcsolónak.

1978–tól 1986-ig a Naposcsibe együttes tagja, jelenleg a Körömvirág együttes vezetője.

1981-től 1989-ig a 2. sz. Általános Iskola pedagógusa, 1989-től öt évig a berettyóújfalui Művelődési Központ népművelője volt.

1993. óta újságíróként, 1997-től szépíróként is publikál különböző újságokban, folyóiratokban.

1996-tól kulturális menedzser szülővárosában, és több mint tíz évig a Bihari Füzetek szerkesztője.

2006-2014-ig a nagyrábéi Kossuth Lajos Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója és 2015-től ismét Berettyóújfaluban tevékenykedik, mint közművelődési szakember.

1997 óta a Berettyóújfalu Városért Közalapítvány Kuratóriumának elnöke és 2005 óta a Berekfürdői Körmendi Lajos Írótábor vezetője.

Népművelőként, művelődési menedzserként részese volt számos nagyszabású projektnek, rendezvénysorozatnak: Bihari Rockfesztivál, Hencidától–Bonc(h)idáig kerékpártúra, Cigány kulturális szemle, Határ menti kiállítás és vásár, a költészet napja és az ehhez kapcsolódó „Lyukas óra” rendezvények, magyar kultúra napja megünneplése a Kárpátalján. Kezdeményezője a Turul szobor és az országzászló helyreállításának a 2000-es évek elején, Berettyóújfalu első fotóalbuma megjelenésének.

Tevékenységei közül legfontosabbnak a Kádár vitézhez kötődő alkotói munkáit tartja: a Kádár vitéz útja c. kisregényét, valamint Berettyóújfalu főterét díszítő Kádár vitéz szobor felállítását. és a Kádár vitéz lovas szobra felállításának. Munkája mellett, de ahhoz szorosan kapcsolódó szerteágazó művészeti-alkotói tevékenységet folytat: zenél, ír, fotóz.

Irodalmi műsorokat állít össze barátaival, és szívesen énekel megzenésített verseket. Munkája mellett írt drámát, regényeket, verseket, valamint kiadványokat szerkeszt. 2003 óta a Magyar Írószövetség tagja.

Szívesen mutatja be a környező világ részleteit, 14 önálló kötete jelent meg eddig, amelyből több is „biharországi” eseményeket állít a fókuszába. 2023-ban az Erdőn-mezőn vendégségben c. regénye a Magyar Napló Kiadó legnépszerűbb könyve lett.

2005-ben nyílt első fotografikai kiállítása, azóta önálló kiállításainak száma 185.

2002-ben  Erdélyi Gábor-díjat vehetett át, 2007-ben a I. Hajdú-Bihar Megyei Fotószemlén a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat díját kapta meg.

2010-ben Tőkés Sándor-díjat kapott Berekfürdőn, majd 2017-ben Berekfürdőért kitüntetés tulajdonosa lett.

2019-ben Magyar arany érdemkereszttel jutalmazták sokoldalú művészi alkotómunkája, valamint a határon túli magyarság, különösen a kárpátaljai és biharországi közösségek körében végzett kultúraszervező tevékenysége elismeréseként.”  

2024. tavaszától a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagja. A legfrissebb elismerése: a múlt héten az országban másodikként vehette át a Roma Kulturális Nagyköveti megbízólevelet, amely élethosszig feljogosítja a roma kultúra megőrzésére, továbbadására.

Novemberben lesz 65 éves, nyugdíjba vonul, de még egy évet fog dolgozni a Nadányi Zoltán Művelődési Házban nyugalmazott népművelőként.


 elismeresek a varos napjan32 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng

Berettyóújfalu Város Önkormányzata 2024-ben Kállai Irén részére Báthory Gábor-díj kitüntetést adományoz.

Kállai Irén a Kossuth Lajos Tudományegyetemen végzett 1992-ben, mint etnográfus, földrajz tanár. A diploma megszerzésétől kezdve folyamatosan képezte magát tovább, melynek fontosabb állomásai: múzeumi vezetői ismeretek, államháztartási és vezetési ismeretek, múzeumi koordinátori hálózat fejlesztése, EU pályázatíró és projektmenedzser képzés, „Életen át tartó tanulás Biharban” szakmai és kompetencia fejlesztő képzések, tanfolyamok elvégzése. Ismereteit külföldi tanulmányutak során Spanyolországban, Hollandiában és Angliában bővítette a MOKK által szervezett nemzetközi tapasztalatszerzés során.

Alapító tagja és szervezője volt az 1990-es évek elején számos helyi civil szervezetnek: a Bihari Múzeum Baráti Körének, a Bihari Múzeumért Alapítványnak, a Tájak-Korok Múzeumok Egyesület Bihari Tagcsoportjának, a Bihari Népművészeti Egyesületnek. Civil szervezetek fejlesztését segítette a Bihar Közösségeiért Alapítványi munkája során 2001 - 2017 között.

Első munkahelye még egyetemi évei alatt a Bihari Múzeum volt, majd 2013-tól a Bihari Múzeum és Sinka István Városi Könyvtár igazgatója, múzeumpedagógusa. Ami lehetőség volt az intézmény életében, a kulturális életben, azt mindig igyekezett kihasználni. 2009-ben egy pályázati projekt során egy tízalkalmas szakköri programsorozatot szerveztek a város összes nagycsoportos óvodásának. Ez az egy tanév alatti tíz alkalom olyan szinten élmény volt számukra, hogy ezek a gyerekek később teljesen másképp viszonyultak a múzeumhoz, általános iskolás korukban is örömmel jöttek vissza a múzeum  programjaira.

Megerősítette a Bihari Múzeum térségi szerepét. 17 évig volt titkára a Bihari Népművészeti Egyesületnek és 21 éven át vezetett országos felnőtt kézműves-alkotótáborokat is.  2014-ben tevékenysége országos elismertséget szerzett az által, hogy a Bihari Múzeum megkapta az „Év Múzeuma 2014” kitüntető címet. 2016-tól a Berettyó Kulturális Központ  igazgatója, amely jelenleg magában foglalja a múzeumot, művelődési házat, könyvtárat, mozit, a Bodorka Népmesepontot és a Zsinagóga kultúrteret. Rendkívül sokrétű munkahelyi lekötöttsége mellett mindig marad energiája és lelkesedése a város kulturális jellegű civil kezdeményezéseinek felkarolására, támogatására. Sikeres és kitartó munkájának elismeréseként a kultúra és a népművészet területén többek között az országos Király Zsiga-díjjal, a megyei Kölcsey-díjjal és a berettyóújfalui Erdélyi Gábor-díjjal is jutalmazták.


Fráter László-díj kitüntetés annak a személynek adományozható, aki a városban kiemelkedő munkát végez a közigazgatás, a közszolgálat, illetve az egészségügy területén.

elismeresek a varos napjan33 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng

Berettyóújfalu Város Önkormányzata 2024-ben Szabóné Kovács Zsuzsa részére Fráter László-díj kitüntetést adományoz.

Szabóné Kovács Zsuzsa Eger városában született. Gyermekkorát Szihalom községben töltötte, ahonnan az Általános Iskolát elvégezve a hatvani Bajza József Egészségügyi Szakközépiskola általános ápoló szakára jelentkezett.

A szakközépiskolában 1990-ben érettségit és Általános ápoló és asszisztens szakképzettséget szerzett jeles eredménnyel. Főiskolai éveit a Debreceni Egyetem újonnan megalakuló Nyíregyházi Egészségügyi Főiskolai Karán töltötte szociális munkás szakon. Az általános szociális munkás végzettséget 1994-ben szerezte meg komplex család- és ifjúságvédő szakosodással.

Eközben 1993-ban házasságot kötött, így került Berettyóújfalu városba.

1994. július 1-jén helyezkedett el a Berettyóújfalui Önkormányzatnál szociális szervező munkakörben. Munkakörében az első gyermeke, Máté születéséig dolgozott. Második gyermeke Sára születését követő GYED időszak után

1999. március 1-jén helyezkedett el a Berettyóújfalui Családsegítő- és Gyermekjóléti Szolgálatnál. Előbb a város akkori hajléktalan szállásának volt a szociális munkása, majd családgondozó, megbízott szakmai vezetője volt a Gyermekjóléti Szolgálatnak, 2010. január 01-től intézményvezető-helyettes lett. 2008. április 11-kiválóan megfelel eredménnyel teljesítette a szakvizsgát Gyermekjóléti Alapellátás témacsoportban.

A Bihari Szociális Szolgáltató Központ vezetői kinevezését 2015.október elsejével vette át, azóta több eredményes pályázati cikluson át tölti be a vezetői pozíciót.


 elismeresek a varos napjan34 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng

Berettyóújfalu Város Önkormányzata 2024-ben a Berettyóújfalui Polgárőr Egyesület részére Fráter László-díj kitüntetést adományoz.

Az Egyesület 1992. évben alakult, az akkori városvezetés kezdeményezésére, a város rendőri állományához szorosan kapcsolva bűnmegelőzés és a közbiztonság még nagyobb növelése érdekében.

Az évek alatt nemcsak szakmailag, de technikailag is jelentős változások következtek be az egyesületnél. Míg alapfeladatként a helyi közrend és közbiztonság elősegítése volt a feladatuk a város utcáit járva, járőrfeladatban ellátni, mára szinte az összes jogilag engedélyezett rendészeti feladatot ellátják városunkban.

Kiváló eredményként számos tagjukat ismerte el az országos vezetés, illetve szakmai díjakat is hoztak haza, mint közlekedésbiztonsági vetélkedők, sportvetélkedők és más versenyek területén. 2011. évben az Év Polgárőr Egyesülete díjat kapták meg országosan, illetve 2017. évben Szent György kitüntetésben részesült az egyesület.

Az eltelt évek alatt ugyan redukálódott a csapat létszáma, de új feladatok is képződtek, így ezzel párhuzamosan jelentős fejlesztések is végbementek a speciális elvégzendő feladatokra. Mára, egy korszerű, saját járőrautókkal, technikailag teljesen felszerelt egyesület látja el önkéntes feladatban Berettyóújfalu Város közbiztonsági járőrözéseit és alkalomszerű mentési feladatait.

Elmondható, hogy vármegyei szinten jelenleg a legjobban felszerelt egyesület, ami vismajor elleni védekezésben, illetve közúti balesetek mentési munkálataiban segíthet a bajbajutottaknak.

A szervezeti hatékonyan működik együtt a Berettyóújfalui Rendőrkapitánysággal, Nemzeti Adó-és Vámhivatallal, Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal, Magyar Vöröskereszttel, a Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelemmel, Országos Mentőszolgálattal, Magyar Közút Nonprofit KHT-vel, a MÁV Biztonsági Főigazgatósággal.

Tagjai a Berettyóújfalui Települési Önkéntes Mentőcsoportnak, a „Herpály” Mentőcsoportnak, a Helyi Védelmi Bizottságnak, a Helyi Területi Baleset-megelőző Bizottságnak.


Csorba György-díj kitüntetés annak a személynek adományozható, aki a város gazdasági életét vállalkozóként, őstermelőként, üzleti szolgáltatóként hosszú idő óta gazdagítja, egyúttal hozzájárul a város közösségeinek működéséhez, értékeinek megőrzéséhez, illetve gyarapításához.

elismeresek a varos napjan35 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng

Berettyóújfalu Város Önkormányzata 2024-ben ifjabb Lisztes Gyula részére Csorba György-díj kitüntetést adományoz.

Lisztes Gyula 1978-ban született Berettyóújfaluban. Nős, két gyermek édesapja. Általános-, és középiskolai tanulmányait Berettyóújfaluban, felsőfokú tanulmányait Debrecenben végezte. Iskolai tanulmányainak befejezését követően egy helyi kereskedelemi egységnél helyezkedett el.

2008-ban kezdte meg egyéni vállalkozói tevékenységét közúti árufuvarozóként. 2010-ben csatlakozott a Lisztes Trans Fuvarozó Egyéni Céghez, ahol a társaság cégvezetőjeként dolgozik és felügyeli a stratégiai munkatervezést, a költségvetést és a fejlesztéseket.

Cégvezetése alatt érte el a Lisztes Trans Fuvarozó Egyéni Cég, hogy jelenleg Hajdú-Bihar Vármegye egyik legmodernebb és legnagyobb gépparkjával rendelkezik. 45 db nagykapacitású tehergépkocsi és 80 db építőipari munkagép segíti a cég tevékenységét, mellyel magas színvonalon és versenyképes árakon tudják a helyi és országos megbízói igényeket kielégíteni.

További két cégben látja el az ügyvezetői feladatokat, a Lisztes Dózer Ép Kft-ben és a Kelet Ingatlan Beruházó Kft-ben. A cégcsoport társaságainak foglalkoztatotti létszámát 30 főről 150 főre növelte 15 éves munkássága alatt, így Berettyóújfalu egyik legnagyobb létszámú foglalkoztatójaként tartjuk számon.

Erős háttérrel rendelkezik a stratégiai tervezés, a pénzügyi irányítás és a munkaszervezés terén. Szenvedélye az innovatív megoldások kidolgozása és a szervezeti sikerek előmozdítása. Felügyeli az új programokat, pályázatok és szolgáltatások elindítását, amelyek növelik a cégcsoport és a megrendelői szervezetek működési hatásfokát.

Vezeti és irányítja a társaságok személyzetének minden tagját, biztosítva a társaságok zökkenőmentes működését. Stabil kapcsolatokat ápol vállalati vezetőkkel és más szervezetekkel a finanszírozás és egyéb források biztosítása érdekében.

A 15 év alatt szerzett speciális szaktudását út-, autópálya-, valamint vasútépítési beruházások munkálatainál, ipari és mezőgazdasági alépítményi munkálatoknál, töltésépítési munkálatoknál, hulladéklerakó telepek rekultivációs munkálatainál kamatoztatja.

2010 és 2024 között irányítása alatt a cégcsoport számos autópálya (M4-es, M25-ös, M30-as, M35-ös, M49-es) és csatlakozó autóútjainak kivitelezésénél volt jelen, amivel jelentősen hozzájárult a hazai és Bihari térségünk úthálózatának bővítéséhez és korszerűsítéséhez.

Fontosnak tartja és támogatja a gazdasági-társadalmi célokat szolgáló szervezetek, intézmények segítését.

Példamutatóan és követendően sportfejlesztési támogatást nyújt hosszú évek óta helyi sportegyesületeknek, többek között a Bihari Női Futballklub sport-, és eszközfejlesztésére és a Berettyó Munkás Sportegyesületnek az utánpótlás-nevelés feladatainak ellátásához.

Eszközfejlesztéshez és rendezvényszervezéshez támogatásban részesítette több alkalommal a helyi kórházat.


Fehér Istvánné-díj kitüntetés annak a személynek adományozható, aki kiemelkedő pedagógiai tevékenységet végez, vagy végzett valamely berettyóújfalui óvodában, általános iskolában, illetve középiskolában. Tanulói eredményesen szerepelnek tanulmányi, szakmai, sportversenyeken, vagy valamely művészeti ágban. Nevelői, oktatói munkájával pedig hosszú időn keresztül példát mutat a felnövekvő nemzedéknek.

elismeresek a varos napjan36 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng

Berettyóújfalu Város Önkormányzata 2024-ben Kovács Tiborné részére Fehér Istvánné-díj kitüntetést adományoz.

Kovács Tiborné születése óta Berettyóújfaluban él. Itt érettségizett óvónőként.

Debrecenben tanító-rajz szakon végzett 1987-ben, majd Jászberényben informatika műveltségi területtel egészítette ki szakmai ismereteit. 2003-ban a Budapesti Műszaki Egyetemen szakvizsgázott közoktatás-vezetői szakon. Az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán 2011-ben tanár-pedagógiatanár diplomát szerzett. 2015-től köznevelési szakértőként minősítést és tanfelügyeleti ellenőrzést is végez.

1984 óta dolgozik a Hunyadi Mátyás Tagiskolában, kezdetben napközis nevelőként, majd tanítóként, tanárként. 2005-től intézményvezetői, 2007 óta tagintézmény-vezetői feladatokat is ellát.  A vezetői feladatai mellett a szívéhez legközelebb álló digitális kultúra tantárgyat oktatja.

Folyamatos módszertani megújulás jellemzi, nyitott az új tanulási technikák, tanulásszervezési módszerek iránt, azokat előszeretettel alkalmazza tanítási óráin. Nagy hangsúlyt fektet a pedagógus kollégák szakmai-módszertani támogatására. Mind szakmailag, mind emberileg példát mutat tanítványainak, munkatársainak.

Fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy az általa vezetett intézményben az integráció mindenki megelégedésére történjen. Hatékony tanulásszervezésen alapuló, sikeres, befogadó szemléletű iskolát teremtett vezetőként. A városrész lakóival, intézményeivel, civil szervezeteivel, vállalkozóival együttműködve őrzi és emeli az iskola színvonalát és jó hírét.

Tagja a Berettyószentmártoni Református Egyházközségnek. Presbiterként aktívan részt vállalva szolgálja és segíti e közösség munkáját is.

Törekszik arra, hogy feladatainak lelkiismeretesen megfeleljen. Olyan emberi jellemzőkkel rendelkezik, amelyeket egyszerre lehet szeretni és tisztelni.

Tudja azt, hogy a vezetés cselekvést jelent, nem pozíciót. Az idén lesz 40 éve, hogy a pedagógus pályára lépett.


 elismeresek a varos napjan37 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng

Berettyóújfalu Város Önkormányzata 2024-ben Lakatos Ferencné részére Fehér Istvánné-díj kitüntetést adományoz.

Lakatos Ferencné a Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola Széchenyi István Tagiskolájának nyugdíjas pedagógusa. Tanítói diplomáját 1984-ben vette át a Debreceni Tanítóképző Főiskolán, tanulmányainak keretében rajz szakkollégiumi képzésben is részesült. Pedagógusi pályafutását a Váncsodi Általános Iskolában napközis nevelőként kezdte, egyben osztályfőnöki feladatokat is ellátott. Odaadó, lelkiismeretes munkája elismeréseként alsós munkaközösség-vezetőnek is kinevezték, mely feladatot a váncsodi iskola bezárásáig ellátott.

2014-től került a Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola Széchenyi István Tagiskolájába, ahol alsós nevelőként folytatta oktató-nevelő munkáját, osztályfőnökként és az 1-2. évfolyamon beiskolázó pedagógusként és kiválóan helyt állt a tagintézményben. A négy évtized alatt folyamatosan képezte magát. Szakmai fórumokon, továbbképzéseken vett részt, a munkaközösség munkájában aktívan dolgozott. Az évek folyamán tapasztalt kollégáktól sokat tanult szakmailag, emberileg, módszertanilag egyaránt. A birtokában lévő hasznos ismereteket kamatoztatni tudta oktató – nevelő munkájában. Munkatársaival közvetlen, segítőkész. Szerény, de igazi közösségi emberként teszi mindennapi dolgát, lelkiismeretes, odaadó, önzetlen pedagógus. Szeret csapatban dolgozni, szívesen vállal feladatokat iskolai projektekben.

Az elmúlt több mint három évtizedben pedagógusként és emberként is példát mutatott a gyermekeknek, akikkel bánásmódja követésre méltó. Tanítványaiban meglátja a jót, s képességeikhez mérten, egyénileg fejleszti őket. Szívesen vett részt a gyerekekkel különböző versenyeken, vers- és mesemondó versenyeken, rajzpályázatokon, ahol szép eredményeket ért el diákjaival. Különös figyelmet fordít a hátrányos helyzetű tanulók segítésére, a gyermekek sokoldalú személyiségfejlesztésére. Szakmailag jól felkészült, munkáját mindig nagy odaadással végzi, a feladatok pontos ellátására törekszik. Tanítási óráira lelkiismeretesen készül. Mindig a gyermekek, tanulók oktatása-nevelése érdekében tevékenykedik. Kreatív kézműves foglalkozások szervezését ötleteivel segíti, látványos, életkornak megfelelő, ötletes munkadarabok kerülnek ki tanítványai kezéből.

Jó kommunikációs készséggel rendelkezik, fontosnak tartja a gyerekekkel, a szülőkkel a jó partneri kapcsolat fenntartását. A szülők bizalommal fordulhattak hozzá, hiszen tudták, hogy gyermekük olyan pedagógus kezében van, aki szakmailag és emberileg is a legjobbat adta a gyermeküknek.


 elismeresek a varos napjan38 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng

Berettyóújfalu Város Önkormányzata 2024-ben Szilágyi Mária részére Fehér Istvánné-díj kitüntetést adományoz.  

Szilágyi Mária, 1984 óta óvónő. A közel 40 éves szakmai gyakorlati évből 38 évet berettyóújfalui óvodákban, 1987 óta a Gyerekkert Tagóvodában dolgozik.

Pályája során aktívan vett részt az óvodai munkaközösségi munkákban. A „Játék” munkaközösségben tevékenykedett, ahol játék bemutatót tartott az intézményben. 2016 óta aktív tagja, majd vezetője lett az intézményi „Önértékelési munkaközösségnek” Irányítója volt az ezzel kapcsolatos feladatoknak, mely nagy felelősség volt, hiszen a pedagógus életpálya modell egyik alappillére lett. Az óvodapedagógusok koordinálása, a részükre nyújtott segítő munkája meghatározó volt az ellenőrzések alkalmával.

Tagja volt a Pedagógus Kórusnak, akikkel külföldi fellépéseken is részt vett.

Több alkalommal volt gyakorló „kisóvónéni” mellett mentor.

Óvodájában az érdeklődéséből és elkötelezettségéből eredően vállalta a néphagyomány ápolás koordinálását, melyet azóta is ellát. Óvodája 2010 óta a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt Bázisóvodájaként működik, mint kapcsolattartó az intézményt több évig képviselte az országos vöröskeresztes találkozókon. Szívesen vállalt más megbízatásokat, vezette a „Bozsik” focit, ellátott gyermekvédelmi felelősi feladatokat. Mindig nagy érdeklődést mutatott a mozgás, sportok iránt, nemcsak szakemberként, hanem magánemberként is. Ezirányú érdeklődése ösztönözte, hogy 2005-ben elvégezte a Szarvasi Tessedik Sámuel Főiskola, Gyógytestnevelési szakát. A szakvizsga megszerzése után elméleti és gyakorlati tudását magasabb színvonalon kamatoztatja. Óvónői munkája mellett, 2006-óta, folyamatosan tart külön gyógytestnevelést a város több köznevelési intézményében.

Szakmai munkájáért, 2018-ban „Vass Jenő díjban” részesült.

Tudását folyamatosan új kihívások vállalásával bizonyítja. 2023/2024-es tanévben, a Berettyóújfalui SZC Bessenyei György Technikumban óraadóként tevékenykedik.

Rendszerszemléletű, alapos, gyermekközpontú, szakma iránt elkötelezett pedagógus. Kollégáival segítőkész, nyitott, őszinte kapcsolatot ápol. Munkája során több száz gyermek nevelését végezte, örömökben gazdag óvodai életet biztosított. Szakmai életútjában így ír „Legfontosabb számomra, hogy az általam nevelt gyermekek sok örömöt, vidámságot és rengeteg élményt éljenek meg óvodás éveik alatt, melyekre majd szívesen emlékeznek vissza felnőtt korban.”

Szakmai tudásával, személyiségével, mintaértékű a mai pedagógusok és a felnövekvő nemzedék számára.


Kabos Endre-díj kitüntetés többek között annak a személynek adományozható, aki a város sportéletében, diáksportjában kiemelkedő tevékenységet fejt ki, munkájával, elért eredményeivel hozzájárult városunk jó hírnevének öregbítéséhez.

elismeresek a varos napjan39 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng

Berettyóújfalu Város Önkormányzata 2024-ben Dobi Gergő részére Kabos Endre-díj kitüntetést adományoz.

Dobi Gergő 2002-ben született Berettyóújfaluban. A triatlon sporttal 2010-ben ismerkedett meg, melynek edzéseit azóta is töretlenül végzi. Versenyezni a következő évben kezdett, számos korosztályos bajnoki címmel büszkélkedhet. Az Országos Bajnokságokon rendszerint dobogós helyeken végez. Közel hét éve a nemzetközi porondon is folyamatosan jelen van, képviseli hazánkat.

Nemzetközi szinten a legjelentősebb eredményei:

  • Ifjúsági Európa-Bajnokság Mix váltó 2. hely,
  • Junior Európa Kupa 2. hely,
  • kétszeres U23-as Aquatlon Világbajnok,
  • tavaly megnyerte a Triatlon Olimpiai távú felnőtt magyar bajnokságot,
  • az Európa Játékokon Triatlon Mix váltóban szerzett egy bronzérmet,
  • az idei évben az Új-Zélandon rendezett Mix váltó Olimpiai kvalifikációs versenyen a csapatával az előkelő hatodik helyet szerezték meg.

Az év 52 hetéből 50 hetet tölt edzéssel, a maradék két hét pihenővel telik. Nagyságrendileg hetente 22 km-t úszik, 400 km-t kerékpározik, és 60 km-t fut, főleg Berettyóújfaluban és Debrecenben. Ezek a mennyiségek a felkészülés bizonyos szakaszaihoz igazodnak, tehát előfordul ennél lazább hét is, de például edzőtáborokban nem ritka ennek a mennyiségnek a másfélszerese.

Szabadidővel nem nagyon rendelkezik, mert a Debreceni Egyetem harmadéves dietetikus hallgatója és tanulmányaiban is helyt kell állnia.


 elismeresek a varos napjan40 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng

Berettyóújfalu Város Önkormányzata 2024-ben Vágner Lara részére Kabos Endre-díj kitüntetést adományoz.

Vágner Lara 2006-ban született Berettyóújfaluban. Itt él szüleivel és lánytestvérével. Általános Iskolai tanulmányait a József Attila Általános Iskolában végezte, 8 éven át kitűnő tanulmányi eredménnyel. 2021-ben kiérdemelte a Berettyóújfalui Tankerületi Központtól az „Év diákja" címet kiemelkedő sportteljesítményeiért. Jelenleg a debreceni Tóth Árpád Gimnázium tanulója, ahol szintén kitűnő tanulmányi eredménnyel büszkélkedhet.

2016-ban ismerkedett meg a sportlövészettel. Tehetségének, a sok gyakorlásnak, edzésnek köszönhetően a Magyar Sportlövők Szövetsége által kiírt versenyeken próbára tette tudását és az elkövetkezendő években kiugró fejlődést mutatva sorra nyerte a megyei és országos versenyeket, több országos bajnoki címet szerzett. Négy évben diákolimpiai ezüstérmes, majd 2018-ban Magyarország Diákolimpiai bajnoka lett.

Tagja a Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetségnek, illetve a Hunter FieldTarget Szövetségnek, amely szakágakban elért arra a szintre, hogy nemzetközi versenyeken is lőállásba állhat.

2022. júliusában Magyarországon került megrendezésre a Tereplövészeti Világbajnokság. Junior kategóriában a világbajnoki dobogó 3. fokára állt fel, bronzérmet szerzett.

2022. szeptember 10-11-én Csehországban az Európa-bajnokságon junior kategóriában Európa-bajnok lett. Magyarországon ő az első, aki tereplövészetben junior versenyzőként Európa-bajnoki címet szerzett.

A következő évben, 2023. szeptember 09-10-én a Lengyelországban a  tereplövész Európa-bajnokságon sikerült az előző évi címet megvédenie és a kontinensviadalon újra magasba emelte a bajnoki trófeát.

2023-ban a tereplövészetben elért eredményei alapján a 2024-es Európa bajnokságon a magyar felnőtt válogatott csapat kerettagja lett.

2023. június 20-30. között Jászberényben a Sziluettlövő Európa-bajnokságon a 3 fős magyar felnőtt válogatott tagja volt. Ezen a versenyen 5 egyéni Európa-bajnoki, és országos csúcs beállításával a válogatott csapat tagjaként 1 Európa-bajnoki címet szerzett.

2023. december 15-én Domaszéken a Magyar Sportlövők Szövetsége által szervezett általános- és középiskolások Országos Bajnokságán új országos csúcs felállításával aranyérmet és egyéni Országos Bajnoki címet szerzett.

Az eddigi sporteredményeinek, kitűnő tanulmányi munkájának elismeréseként három évben -2019., 2020. és 2021-ben elnyerte az Emberi Erőforrások Minisztériumától a Magyarország jó tanulója, jó sportolója címet, valamint 2022-ben a Magyarország Tehetsége címet.

A Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség Larát a 2023. évi kiemelkedő sportolói tevékenysége alapján felterjesztette a Nemzeti Versenysport Szövetség Év Sportolója 2023. díjra, melyre az elnökség méltónak találta. A díjat 2024. február 28-án a Budapesten megrendezésre kerülő díjátadó gálán Dr. Schmidt Ádám Honvédelmi Minisztérium Sportért felelős államtitkárától, illetve Dr. Mészáros János a Nemzeti Versenysportszövetség elnökétől vette át.

Eddigi sportlövő pályafutása során országos és nemzetközi versenyeken elért eredményei:

  • 76 arany érem (többszörös országos bajnoki cím)
  • 36 ezüst érem
  • 13 bronz érem.
  • világbajnoki bronz érem
  • 7x-es junior Európa-bajnok
  • 1x-es felnőtt Európa-bajnok
  • 1X-es felnőtt Európa-bajnoki bronz érem.

 elismeresek a varos napjan41 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng

Berettyóújfalu Város Önkormányzata 2024-ben Kovács Zoltán részére Kabos Endre-díj kitüntetést adományoz.

1977 tavaszán került kapcsolatba a Berettyóújfalui sportélettel, gimnazistaként kollégiumi nevelőtanára, Domján János invitálta a BUSE kézilabda csapatába. 1977- ben az érettségi után sikeresen felvételizett az Egri, akkori nevén a HoShi Minh Tanárképző Főiskolára, ahol versenyszerűen kézilabdázott is.

1981-ben szintén Domján János hívására, került vissza Berettyóújfaluba és helyezkedett el testnevelés- földrajz szakos tanárként az 1. sz. Általános Iskolában. Visszatért a berettyóújfalui kézilabdához is, játékosként és az ifi csapat edzőjeként. Az aktív játékot 1990-ben hagyta abba, az edzősködést az ifi csapatnál tovább folytatta.

Közben az l. számú,  később Toldi Miklós - Általános Iskolában is eredményesen szerepelt az Úttörő Olimpia több sportágában is. 1985-ben nyílt meg az 5. számú, mai nevén II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, itt folytatta tovább testnevelő tanári pályafutását. Testnevelés tagozatos iskola testnevelőjeként a célja az volt, hogy minél több sportágban, minél eredményesebben vegyenek részt az Úttörő Olimpiai, később Diákolimpiai - versenyeken, és kapcsolódjanak be a helyi sportegyesületek utánpótlás nevelésébe. Oroszlánrésze volt abban, hogy ez több sportágban: atlétika, labdarúgás, fiú - lány torna, Toldi Kondi, úszás, kézilabda: sikeresen és eredményesen szerepeltek. Legeredményesebb sportágak közé az atlétika, úszás és kézilabda tartoztak, ezekben a sportágakban sikeresen és eredményesen vettek részt csapataikkal a megyei döntőkön, jutottak el országos elődöntőkig, szerepeltek országos versenyeken, döntőkön is. Legtöbb eredményt és sikert a kézilabdában érték el, sikerült bekapcsolódni az utánpótlás nevelés országos vérkeringésébe.

Testnevelőként, a BMSE utánpótlás edzőjeként az általa nevelt - edzett kézilabdázók alkották a férfi kézilabda csapat zömét, gerincét, több játékos jutott el és játszott NB-I — es, NB I- B csapatokban, külföldi bajnokságokban.

Rendszeresen szervezte és vezetője volt több tucatnyi sporttábornak, edzőtábornak, sítábornak, hazai és nemzetközi sporttalálkozóknak, melyek révén sok berettyóújfalui diák, sportot, mozgást kedvelő ember jutott el távolabbi helyekre, ismerkedett meg és végezhette az általa kedvelt sportágakat.

1988-1990-ig volt egy kitérő testnevelői pályafutása során, az akkori Járási Hivatalban járási sportfelügyelőként, majd a rendszerváltás után a Városi Tanácsnál ifjúsági és sport előadóként dolgozott.

2006-tól 2016-ig volt igazgatója a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolának,  igazgatóként igyekezett megtartani az iskola sporteredményeit, de az edzői tevékenységgel felhagyott, mert nem tudta a kettőt együtt tisztességgel csinálni.

Igazgatói pályafutása után 2016-ban visszatért a testnevelő tanári hivatáshoz, a mindennapos testnevelés bevezetése óta csak testnevelést tanított egészen a nyugdíjba vonulásáig.

2020-ban csatlakozott a BMSE kézilabda utánpótlás nevelő csapatához, amit most is csinál. Az 1992-ben megalakuló Magyar Diáksport Szövetség helyi szervezetének a Városi Diáksport Bizottságnak volt titkára, 2006-tól pedig a Berettyóújfalui Diáksport Bizottságnak a mai napig az elnöke, ezen szervezeten keresztül szervezik és bonyolítjuk le több sportágban a városi, körzeti Diákolimpiai versenyeket. 2006 óta a Hajdú-Bihar Vármegyei Diáksport Szövetség elnökségi tagja, 2008-tól pedig annak elnöke a mai napig.


Berettyóújfalu város jó tanulója – jó sportolója kitüntetés annak a berettyóújfalui általános, illetve középiskolába járó diáknak adományozható, aki a legjobb tanulmányi és sporteredményeket érte el.

elismeresek a varos napjan42 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepngelismeresek a varos napjan42 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng

Berettyóújfalu Város Önkormányzata 2024-ben Mózsik Boglárka Lilla részére Berettyóújfalu város jó tanulója – jó sportolója kitüntetést adományoz.

A díjat Kurtán Mónika igazgató asszony vette át.

Mózsik Boglárka Lilla 2010.05.21 -jén született Berettyóújfaluban. Jelenleg is itt él. A Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 8. a osztályos tanulójaként és a Piruett Tánc Stúdió sportolójaként a Showtánc és a Fitness sportágakban ér el évek óta szép eredményeket. Számtalan nemzetközi, országos és regionális sportversenyen ért el eddig kimagasló helyezést.

Az eltelt évek kitartó munkájának köszönhetően mára sok szép éremmel, kupával büszkélkedhet, ez előrevetíti egy sikeres táncosi karrier kibontakozásának lehetőségét.

A fegyelem mind a sport, mind az iskolai tanulmányi élet során jellemző rá. Kitartó, céltudatos, fegyelmezett sportoló és tanuló, melyre Berettyóújfalu városa és iskolája, a Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola büszke lehet.

Boglárka tanulmányi eredménye a rendszeres edzések és versenyek mellett 4,8. Kitartása, céltudatossága, a tánc iránti alázata példamutató. Pályaorientációját, továbbtanulását meghatározta a sport, a tánc iránti szeretete.

Sportága révén nagyon sok fontos emberi értékkel lett gazdagabb. Alázatos sportoló, aki küzdeni tudásával, akarat erejével fontos példa a kisebbek előtt.

Legkiemelkedőbb sporteredményei 2023-ban:

  • Zágrábi Világkupán Cselló Fitness szóló 2. hely
  • Santa Claus Open Dance IDF Dance Hungary 2.helyezés
  • Ritmuscsapatok Nemzetközi Akrobatikus Látványtáncok Őszi Bajnoksága 4.helyezés.
  • Haloween Tiszavirág Tánckupa V 4. helyezés.
  • HBPF KID FITNESS verseny 1 helyezés
  • A Nemzeti Táncszövetség országos versenyén arany minősítést szerzett a Szerencsekerék fantázia nevű junior formációban. Ezen felül aranyérem került a nyakába szólóban, Fitnessyouth kategóriában a Cselló fantázia nevű táncával. A két arany mellett egy ezüstérmet is szerzett a Safri fantázia nevű kiscsoportos tánccal.
  • International Dance Open versenyén vett részt Szlovákiában, Kassán. Fitness szóló kategóriában Cselló fantázia nevű táncával 3.; a Junior formáció tagjaként a Szerencsekerék fantázia nevű tánccal 2.; Junior csoportban a Tűtőgép fantázia nevű tánccal 1. helyezést ért el.

2024-ben:

  • IDF Dance Hungary Kvalifikációs Magyar Kupán Szerencsekerék formáció l. helyezett
  • Gyermekkori álmok Junior kiscsoportban 3. hely
  • SaxFitness kiscsoport 3. hely
  • Fitness szóló junior kategóriában 7. hely. Ezzel egyéniben és csapatban is kvalifikáltatta magát a Pulai Világbajnokságra. Most van Bogi a világbajnokságon és ezért nem tudta személyesen átvenni a kitüntetését.

elismeresek a varos napjan43 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng

A kitüntetettek nevében Dr. Vitányi István szólt a jelenlévőkhöz, megköszönve az elismeréseket, díjakat. Mint elmondta, nincs könnyű helyzetben, hisz a köszöntőkben minden fontos, városunk múltjával, jelenével és jövőjével kapcsolatos fontos információ elhangzott, sőt laudációjában részletesen kitértek eddigi életének minden területére. Tősgyökeres berettyóújfaluikén büszke arra, hogy szülővárosáért dolgozhat és a jövőben is folytatja ezt a küldetését. Hálásan köszöni, hogy méltónak találták a díszpolgári kitüntetésre, hisz lokálpatriótaként ez az elismerés áll hozzá a legközelebb, igyekszik rászolgálni. Köszönet illeti a munkatársakat, akik teljes hittel és odaadással dolgoznak minden nap, hogy szeretett városunkat fejlesszék. Köszönetét fejezte ki családjának, akik mindig mellette állnak és megértéssel vannak felé, amikor épp halaszthatatlan közfeladatokat kell ellátnia.

- Minden eredmény, amit eddig elértünk összefogás, csapat nélkül nem sikerülhetett volna, Így a kitüntetés is mindenkinek szól és jár, akik nap mint nap segítenek a munkámban. A berettyóújfaluiak büszkék lehetnek magukra és városunkra! - fogalmazott.

Végezetül kéviselő úr hitvallását Baross Gábor magyar politikus gondolatain keresztül fogalmazta meg: „Minden ember annyit ér, amennyit a köz javára tesz.”

Az ünnepi rendezvény a Szózat közös eléneklésével és a művelődési ház emeleti termeiben rendezett fogadással ért véget.

You have no rights to post comments