artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

A Bihari Szociális Szolgáltató Központ 2023. december 12-én tartotta karácsonyi ünnepségét a szépkorú ellátottak számára a Nadányi Zoltán Művelődési Házban, melyen a résztvevőket Muraközi István, Berettyóújfalu város polgármestere és Szabóné Kovács Zsuzsa intézményvezető köszöntötte. A rendezvényre a környék településeinek nyugdíjas csoportjai színes műsorral készültek, az ünnepséget Leblanc Győző és Szeredy Krisztina fellépése koronázta meg. KÉPGALÉRIA

Muraközi István polgármester ünnepi köszöntőjében elárulta, mint polgármester, karácsony közeledtével szeret együtt lenni, közösen ünnepelni a szépkorúakkal, ugyanis az ember sok emléket hordoz magával az ünnepi időszakról, a várakozásról. Advent második hetében, amikor már két gyertya ég az adventi koszorún, mindenki szíve és lelke kezd megtelni szeretettel. Az év során sok rendezvényen vehetünk részt, de ez az esemény teljesen más mint a többi alkalom. Minden életkorban megtaláljuk azt a szépséget, amit ez az ünnep adhat nekünk.Ilyenkor a lelki elcsendesülésnek kellene előtérbe kerülnie a külsőségek és a felgyorsult életmód helyett. A várakozás időszakának emlékeztetnie kellene mindenkit a megtisztulásra, hogy tiszta, ünneplőbe öltöztetett lélekkel örülhessünk Jézus megszületésének – hangsúlyozta a polgármester.

idosek karacsonyi unnepsege05 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng

Szabóné Kovács Zsuzsa intézményvezető örömét fejezte ki, hogy több év kihagyás után idén újra sikerült megszervezni a Bihari Szociális Szolgáltató Központ nagy közös karácsonyi ünnepségét, ahol egymás társaságában megoszthatjuk egymás iránti szeretetünket, a viszontlátás örömét és ez az igazi ajándék. Az elmúlt év eseményeire visszatekintve hálásak lehetünk azokért a lehetőségekért, amikor egymás társaságában lehettünk: többek között Csökmőn, az Irodalmi Versenyen, Esztárban, a Pogácsa Fesztiválon, Bakonszegen, a Kemencés Napon, Berettyóújfaluban, a megújult Bihari Múzeum tárlatának megtekintésén vagy Furtán, az Idősek Klubja 50. évfordulóján, de a nagyváradi kirándulás is felejthetetlen élmény volt mindenki számára. Intézményvezető asszony köszönetét és háláját fejezte ki, hogy részese lehet ennek a közösségnek.

idosek karacsonyi unnepsege46 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng

A szolgáltató központhoz tartozó települések közösségei színvonalas produkciókkal szórakoztatták a közönséget, majd Leblanc Győző és Szeredy Krisztina felejthetetlen műsorát élvezhették a megjelentek.

Az esemény zárásaként a Bihari Kistértségi Társulás polgármestereit képviselve Szécsi Tamás, Esztár polgármestere vette át a Bihari Szociális Szolgáltató Központ hálája jeléül átnyújtott ajándékot, aki köszönetét fejezte ki az intézmény minden munkatársának, a fellépő csoportoknak, művészeknek, hogy ez az esemény megvalósulhatott és meghitt, vidám hangulatot varázsoltak minden résztvevő számára.

A rendezvény végén az ajándékok kiosztása következett.

You have no rights to post comments