artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Berettyóújfaluban évek óta hagyomány, hogy adventkor felállítjuk a város karácsonyfáját, közösen gyújtjuk meg az adventi koszorú gyertyáit. Ezeken a rendezvényeken a berettyóújfalui egyházak szolgálnak és berettyóújfalui magánszemélyek, civil szervezetek vendégelik meg süteményekkel, forró teával, forralt borral a kilátogatókat. A rendezvény sokáig a Szent István téren, a koncertek pedig a Makk Kálmán Moziban kerültek megrendezésre, majd átkerültek a Nadányi Zoltán Művelődési Házba és annak udvarára. Ennek részleteiről Lisztes Évát, a Nadányi Zoltán Művelődési Ház igazgatóját kérdeztük.

- Az elmúlt esztendőben az energiaválság miatt az Önkormányzat takarékossági intézkedéscsomagot fogadott el, aminek eredményeképpen az adventi időszakban zárva volt a mozi és szünetelt a karácsonyi díszkivilágítás is. A rendezvény helyszíne ezért átkerült a Nadányi Zoltán Művelődési Ház udvarára. Itt állítottuk fel a város karácsonyfáját, a Betlehemet és a nagyteremben voltak az adventi koncertek, a gyertyagyújtás és a vendéglátás pedig az udvaron zajlott. Örömmel láttuk, hogy minden alkalommal nagyon sokan eljöttek, a gyertyagyújtás és az azt követő vendéglátás, beszélgetés bensőséges hangulatban zajlott, ezért úgy éreztük, hogy a szükségből erényt kovácsoltunk.

Mivel a takarékossági intézkedések idén is elfogadásra kerültek- bár jóval enyhébb mértékben - ezért úgy gondoltuk, idén is itt rendezzük az adventi vasárnapokat, ezért állítottuk fel itt a város karácsonyfáját.Tavaly senki nem kifogásolta a helyszínt, aki ellátogatott az adventi alkalmakra jól érezte magát, köszönhetően a színvonalas produkcióknak és a szíves vendéglátásnak.

Természetesen a Bihari Múzeum előtti fenyőfa ki lesz világítva és a takarékossági intézkedések ellenére a Szent István téren és a Szentmárton téren - Adventtől Vízkeresztig- lesz karácsonyi díszkivilágítás.

A város karácsonyfája - ami idén Vass Sándor és családja felajánlása volt - már fel is van díszítve, bárki megtekintheti, a művelődési ház udvara bárki előtt nyitva áll. Az első adventi alkalomra december 3-án vasárnap 17 órától várjuk szeretettel a város lakóit, amikor is igét hirdet Nagyné Bakó Katalin református lelkész. Az első adventi gyertyát Dr. Hodosi Julianna gyermek háziorvos fogja meggyújtani.

Jöjjenek el és készülődjünk együtt az ünnepre!

adventi

You have no rights to post comments