artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

A Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HBKIK) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szervezésében immár XXIII. alkalommal nyitott meg a Bihari Számadó Napok Berettyóújfaluban 2021. október 15-én, a Kabos Endre Városi Sportcsarnokban. Az eseményre 2021. október 16-án 15:30 óráig várják az érdeklődőket. KÉPGALÉRIA

A rendezvény megnyitóján beszédet mondott Bondár Sándor, a HBKIK Berettyóújfalui Szervezetének elnöke, Miklóssy Ferenc, a HBKIK elnöke, Szólláth Tibor, a NAK Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének elnöke, Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő és Muraközi István, Berettyóújfalu város polgármestere.

Bondár Sándor, a HBKIK Berettyóújfalui Szervezetének elnöke elmondta, a tavalyi évben a pandémiás helyzet miatt nem tarthatták meg a minden év októberében megrendezésre kerülő Bihari Számadó Napokat, de idén már sikerült megszervezni és lebonyolítani ezt a nagy érdeklődésre számot tartó rendezvényt. A számos új és régi kiállító, érdeklődő is azt mutatja, hogy a bihari emberek fel tudnak állni és meg tudnak küzdeni a nehézségekkel, a járvány által kialakult helyzettel. "Bihar él és élni akar!"- zárta köszöntő beszédét Bondár Sándor.

XXIII. Bihari Számadó Napok 02XXIII. Bihari Számadó Napok 05

Miklóssy Ferenc, a HBKIK elnöke köszöntőjében minden szervezőnek, résztvevőnek gratulált és kiemelte a Berettyóújfaluban tapasztalt fejlődést, hiszen úgy látja, sok minden megújult a városban, egy modern, európai kisváros képét mutatva ezzel. Minden nehézség ellenére láthatóan pezseg az élet. Fontos feladat, hogy a gazdaság fejlődését a helyi, illetve bihari vállalkozások, vállalkozók dinamikus növekedése meg tudja teremteni.

XXIII. Bihari Számadó Napok 06XXIII. Bihari Számadó Napok 08

Szólláth Tibor, a NAK Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének elnöke örömét fejezte ki amiatt, hogy az elmúlt években Bihar nem csak felzárkózott, hanem sok mindenben élen is jár. A magyar agráriumban - annak ellenére, hogy nagyon nehéz helyzetben van - mégis robbanásszerű fejlődés tapasztalható, ami helyi szinten ezen a kiállításon is megmutatkozik - jegyzte meg az elnök. Dinamikus változások tapasztalhatók, főképp az állattenyésztés területén. A növénytermesztési ágazatot nézve is jelentős fejlődésről beszélhetünk mind az árak, mind pedig a precíziós, modern technológiák szempontjából. Ez mind fontos eszköz ahhoz, hogy minél költséghatékonyabban, egyre jobb termékeket tudjunk előállítani. Az elmúlt év megmutatta, hogy a hosszú ellátási láncok rendkívül sebezhetővé teszi az élelmiszerbiztonságot. Ez felértékeli a rövid ellátási láncok jelentőségét, helyi termékek, új vállalkozások szerepét- hangsúlyozta Szólláth Tibor.

XXIII. Bihari Számadó Napok 12XXIII. Bihari Számadó Napok 19

Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő fontosnak tartotta kiemelni, hogy az idei kiállításon sokkal több kiállító, gazdagabb kínálattal van jelen és a szakképzési centrum, a közmunkaprogramban résztvevők is képviseltetik magukat, lehetőséget biztosítva az egymás közötti eszmecserének. Kiemelte a berettyóújfalui székhelyű TAMA Hungary Kft.-t, amely az idén először vesz részt a kiállításon, hogy minél szélesebb körben megismertesse a gyár tevékenységét a nagyközönséggel.

Muraközi István, Berettyóújfalu város polgármestere visszaemlékezett 1998-ra, amikor első alkalommal – akkor még Vállalkozói Nap elnevezésű rendezvényen – találkoztak azok a vállalkozók, akik szerették volna bemutatni termékeiket, szolgáltatásaikat a járási Hivatal Fráter László termében, ahol Polgármester Úr is kiállítóként volt jelen, a pult másik oldalán. Egy évvel később már a Kabos Endre Városi Sportcsarnokban, az I. Bihari Számadó Napokon köszönthettük a kiállítókat és az érdeklődőket. Azóta sok víz lefolyt a Berettyó folyón is és láthatjuk, hogy sok szempontból átalakult, de számos értéket megtartott ez a kiállítás. Bízva abban, hogy hamarosan a sportcsarnok is kicsinek fog bizonyulni egy ilyen rendezvény megtartására, minden új és régi kiállítónak, résztvevőnek köszönetét fejezte ki Muraközi István polgármester, hogy gazdagítják, színesítik városunk kiemelt jelentőségű eseményét, a Bihari Számadó Napokat.

XXIII. Bihari Számadó Napok 34XXIII. Bihari Számadó Napok 39

A beszédeket követően a Nyíri István-díj, NAK-díj, Vásárdíj és Termékdíj átadás következett, melyeket Miklóssy Ferenc, a HBKIK elnöke és Szólláth Tibor, a NAK Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének elnöke adott át.

Díjazottak 2021-ben:

A 2007-ben alapított Nyíri István díjat Győrfi Sándor, a TAMA Hungary Kft. ügyvezető igazgatója kapta.

Nyíri István 1845-ben született Berekböszörményben. Miután megszerezte a gépészmérnöki oklevelét, 1869-ben a Műegyetem tanársegédévé nevezték ki. Ezt követően a MÁV-nál helyezkedett el, majd 1879-ben Berettyóújfaluban alapította meg motoros malmát. A korabeli Berettyóújfalu "nagyvállalkozójaként" családi vállalkozásuk több tucat embernek biztosított megélhetést, az általa megalapított családi vállalkozás napjainkban is a térség egyik legnagyobb munkaadója.

XXIII. Bihari Számadó Napok 41XXIII. Bihari Számadó Napok 44

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara különdíját Szabóné Lovász Tímea őstermelő kapta.

A legszebb standért járó díjak:

3. helyezett: Berettyó Igazgyöngy Nonprofit Kft.

2. helyezett: Brumár Judit egyéni vállalkozó

1. helyezett: Agroconnect Kft.

XXIII. Bihari Számadó Napok 49XXIII. Bihari Számadó Napok 65

Termékdíjak:

3. helyezett: Fügelekvár - Tóth Józsefné kistermelő

2. helyezett: Zakuszka - Pocsaj Nagyközség Önkormányzata

1. helyezett: Több mint méz – Y-FOOD Kft.

A szakmai előadások után a BSZC Bessenyei György Technikum rendvédelmi tagozata, a Nadányi Zoltán Művelődési Ház Senior tánccsoportja, Peszterce néptánccsoport, Kacor citeraegyüttes, Tatár Árpád és barátai néptánc bemutatója volt látható.

Szombat délelőtt a Simple Blues Band, délután pedig Berettyóparti Nyugdíjasok Egyesületének népdalköre, a Rengő néptánccsoport és a Körömvirág együttes szórakoztatja az odalátogatókat.

You have no rights to post comments