Majd három hónapja már, hogy egy láthatatlan ellenség, egy bizonyos Covid-19 névre keresztelt vírus fenekestől felfordította biztonságosnak hitt életünket. Eddig igyekeztünk állni a sarat, s a helyzethez alkalmazkodva megtanultuk online intézni, amit csak lehet: a bevásárlás és banki ügyintézés mellett mára már az ünnepi koccintás is megy monitoron keresztül. A bezártság miatt nehéz időket éltünk át, melyben a jelen napjait nem könnyíthette meg a máskor szebb s boldogabb jövőbe vetett hitünk sem. Célok nélkül nem maradt más biztos, mint a virtuális fotóalbumokba összegyűjtött múlt…
Közben észrevétlen beférkőzött az életünkbe, s szépen lassan mindennapos társunkká vált a szorongás. Mindössze az arcait váltogatja. A járvány kezdetekor a bizonytalanság képében tetszelgett, az jelentette a legnagyobb gondot, hogy nem tudtuk, tulajdonképpen mivel is állunk szemben. A médiából záporozó hírek joggal voltak nyugtalanítók a saját vagy családunk egészségére nézve, de bizony a gazdaság visszaesése okozta aggodalom is előkelő helyet kapott a szorongáslistáinkon.
Eleinte furcsák voltak a négy fal között töltött szürke hétköznapok, végül jobb híján ehhez is hozzászoktunk, s életünket személyes interakciók nélkül folytattuk tovább. Így tengettük napjainkat, egyiket a másik után. A legnagyobb kihívást a heti bevásárlás, a személyes kontaktust pedig a csomaggal érkező futár jelentette. Túlélés. Tervek híján ez volt az egyetlen cél. Annyira csak erre koncentráltunk, hogy közben egy valami fel sem tűnt: talán nem is ez a csápokkal ékeskedő fránya vírus a legnagyobb ellenségünk. Az elszigeteltség, a nagybetűs MAGÁNY, amelyet okozott, sokkalta fájdalmasabb. A fizikai egészségünk védelmében jobbára teljesen önként vállalt izoláció ugyanis az elmúlt hónapok alatt szinte teljesen felőrölte a mentális egészségünket.
Koronavírus tájékoztatónk nőknek >>
A biztonságos családi környezet vagy társ nyújtotta támogatás kiutat jelenthetett a szerencsésebbek számára, ám egy rossz kapcsolat, vagy az egyedül megvívott magányos mindennapok igencsak próbára tették az embert, s nem hagytak maguk mögött mást, mint rosszkedvet, kilátástalanságot, álmatlanságot, s rémálmokat. Az izoláció, az érzelmi elszigetelődés traumatizál. Hosszabb távon bizonytalanságban élni mentálisan kimerítő. Még akkor is, ha a biztonság, épp, mint a repülő vészkijárata 2000 m magasan, csak illúzió.
Az ember egyszerűen társas lény: „a bölcsőtől a sírig kötődünk másokhoz”.
A teljes cikk itt olvasható! >>
Írta: Tengelics Helga, pszichológus
Forrás: Intima.hu
