Manapság talán nincs is olyan fiatal házaspár, amelyik azt az elvet vallaná, hogy az asszonynak a konyhában a helye, a férfi meg dolgozzon körömszakadtáig, hogy eltartsa mindkettőjüket.
2013-ban nyugodtan elvárható, hogy egy férfi is mosogasson, főzzön vagy porszívózzon, ahogyan az is, hogy a nő is beleadjon fizetéséből a háztartásba, a közös nyaralásba, ha pedig többet keres, mint partnere, akkor több pénzzel is járuljon hozzá a családi kasszához.
Azt gondolhatnánk, eljött a házasságok aranykora, ahol egyenrangú felek, értelmes kompromisszumok között zajló, békés együttélése figyelhető meg. De valahogy nekem nem az jön le a környezetemben található tartós kapcsolatban élőkről, netán házasokról, mintha mindegyiküknél minden a legnagyobb rendben lenne. Sajnos ugyanis hazánkban például jóval több a csinos, partiképes nő, mint az ugyanilyen férfi, ezért szépen lassan kialakult az a kimondatlanul is zajló küzdelem, amelyet a nők folytatnak, először azért, hogy megszerezzék, majd azért, hogy megtartsák maguknak a valamirevaló férfiakat. Mintha egyértelmű lenne, hogy a férfiak szabadon, azaz kapcsolat nélkül érzik magukat a legjobban, de olykor mégiscsak beadják a derekukat, hogy boldoggá tegyék a nőt, akit szeretnek. Mindez szép és jó, de hol marad a férfiak szüksége a nőre? Vagy ez már túlhaladott nézet?
Rengeteg párnál az a frusztráló alaphelyzet, hogy a férfi folyton menne - bulizna, sörözne, a haverokkal lógna -, a nő meg folyton azon mesterkedik, hogy hogyan tarthatná otthon férjét vagy barátját. Mintha már a házasságok sem azért köttetnének, mert két komoly, felnőtt ember elhatározza, hogy ezentúl összeköti az életét, hanem azért, mert a nő gyűrűvel az ujján biztosabbnak érzi valamivel a pozícióját, a férfi viszont kénytelen-kelletlen igent mond, mert elveszíteni azért mégsem akarja a másikat. Hol vannak a reszkető térdű férfiak, akik gyöngyöző homlokkal várták, hogy szívük hölgye vajon igent mond-e a romantikus leánykérésre? Manapság már mintha inkább remegő térdű nőket látnék, akik tűkön ülve várják, mikor kéri már meg a kezüket a másik. Aztán megköttetik a házasság, és sok esetben nem egy férj és egy feleség áll egymással szemben, hanem egy anyuka és egy rosszcsont kamasz.
A nőben ugyanis a házasság hatására sokszor beindul a fészekrakó ösztön, és elvárja, hogy valami gyökeresen megváltozzon. Hogy férje most már esetleg ne hetente menjen el hajnalig tivornyázni, vagy hogy esetleg most már ő legyen az első férje életében, és ne a barátok. Hogy több közös program, több közös cél legyen, hogy valóban megosszák egymással az életüket. Eközben a férfi - szintén joggal - hirtelen azt kezdi érezni, hogy a nőnek semmi sem elég. Nem elég, hogy összeköltöztek, nem elég, hogy elvette, nem elég még akár a gyerekvállalás sem. Ráadásul folyton veszekszik, és az érzelmi zsarolás szinte mindennapossá vált. Eközben pedig bezárva érzi magát, és alig várja, hogy az elvárásokkal teli, frusztráló közegből menekülhessen. Mondjuk, hajnalig tivornyázni a haverokkal.
Egy kicsit az az érzésem, mintha a fő probléma az lenne, hogy a nők nem mernek/nem tudnak nők lenni manapság, a férfiak pedig szintén nem mernek/nem tudnak férfiak lenni. Nyilván nem mindenkire érvényes ez a megállapítás, és rengeteg jól funkcionáló kapcsolat van, de a fentebb vázolt jelenség sokaknak ismerős lehet. Mi a megoldás? Sajnos erről - legalábbis nekem - fogalmam sincs. De az biztos, hogy egy olyan nő, aki egy kapcsolatban folyton azt érzi, vágyai nem találnak megértésre, és valódi intimitásra való igénye kielégítetlen marad, nem boldog. És az is biztos, hogy egy olyan férfi, aki azt érzi, nem szabad, és hogy más akarja meghatározni helyette, mi a jó neki, szintén nem boldog.
Talán meg kellene próbálni valahogyan megszüntetni azt az ördögi kört, hogy egy férfi azért nem hajlandó férfiasan viselkedni, és felelősséget vállalni cselekedeteiért, mert a másik egy rosszcsont kisfiúként bánik vele, a nő pedig azért nem hajlandó igazi hölgyként viselkedni és kivívni az őt megillető tiszteletet, mert a partnere nem akként bánik vele. Szóval, egyik félnek, egyik nemnek el kéne kezdeni?
