artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Sokan még az ágyba is magukkal viszik okostelefonjaikat, táblagépeiket, még egy kicsit pötyögnek rajta, vagy elolvasnak egy-két cikket, netán nagyobb terjedelmű írásokat. Azt eddig is lehetett tudni, hogy ez a szokás nem igazán jó, mivel egy idő után rossz alvókká válhatunk, de most egy új kutatás szerint ennél súlyosabb probléma is felütheti a fejét.

 

A kutatást egy Boston-i kórházban végzeték el, alátámasztva már a korábbi feltételezéseket, hogy bizony az elalvás előtti képernyő-nézegetés, amely történhet bármilyen hordozón, káros az egészségre.

Az ilyen készülékekből kiáramló fény elnyomja a melatoninnak nevezett alvási ciklust szabályozó hormont, így az elalvás sokkal nehezebben fog bekövetkezni, illetve az alvás minősége is romlani fog, jóval éberebben, zaklatottabban fog elaludni az, aki még egy kicsit olvasgat, cseveg az ágyban, a laptopján.

Dr. Anne-Marie Chang neurológus szerint ezek az eredmények egyértelműen bizonyítják azt, hogy negatív hatással bírnak, ha a számítástechnikai eszközöket elalvás előtti használjuk. A szakember szerint ezért egyértelmű különbség van az hagyományosan nyomtatott könyvek, vagy az elektronikus formában lévő könyvek olvasásakor, hiszen ez elalvás szempontjából egyáltalán nem mindegy.

Akik úgy merülnek álomba, hogy azelőtt még jó pár percig a telefonjuk képernyőjét bámulták, azok másnap gyakran úgy érezhetik magukat, mintha zombik lennének. Nem tudnak odafigyelni a munkájukra, fáradtnak, kimerültnek érzik magukat.

A megfelelő alvás nagyon fontos a szervezet számára, hiszen ha nem pihenjük ki magunkat eléggé, akkor hosszabb távon olyan betegségekkel nézhetünk szembe, mint az elhízás, a cukorbetegség, vagy pedig a keringési problémák, amelyek akár végzetesek is lehetnek. A kutatás két hétig tartott, és 12-en vettek részt benne.

A jelentkezők 4 órán keresztül bámulták a képernyőt, mielőtt lefeküdtek volna, ez 5 napon keresztül folyt. Ezután pedig hagyományos könyvek olvasása következett, szintén ugyanilyen időintervallumban. Akik az iPad-en olvastak, sokkal nehezebben tudtak elaludni, mint azok, akik egy könyv igazi lapjait forgatták. Annak ellenére, hogy mindkét csoport képes volt 8 órát aludni, az iPadesek másnap mégis sokkal fáradtabbak, ingerlékenyebben voltak, mint az igazi könyvet olvasó társaik.

A legjobb, ha egyáltalán nem használunk ilyen kütyüket elalvás előtt, azoknak, akiknek mégis ez a munkájukból kifolyólag elengedhetetlen, szerezzenek be szűröket, amelyek a kisugárzott kék színű fényt felfogják.

Forrás:

You have no rights to post comments