November 15-én egy különleges rendezvénysorozat keretében emlékeztek meg a Diabétesz Világnapjáról a berettyóújfalui Nadányi Zoltán Művelődési Központban.
A Diabétesz Világnapot minden évben november 14-én ünnepeljük. Ezen a napon született ugyanis Frederick Banting, akinek Charles Besttel közös gondolata vezetett az inzulin 1922-es felfedezéséhez.
Ez alkalomból világnapot először 1991-ben szervezett a Nemzetközi Diabetes Szövetség (IDF) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Azóta népszerűsége folyamatosan nő, ma már több mint 350 millió embert kapcsol össze a világon, köztük az egészségügyi ellátás szakembereit, ápolókat, cukorbetegeket és a társadalom valamennyi tagját, akik ezen a napon a „diabétesz színébe” kékbe öltöznek, és kék fénnyel borítják el maguk körül a világot.
A Diabétesz Világnap minden évben egy, a cukorbetegséggel kapcsolatos téma köré szerveződik, valamint szervezetektől és egyesületektől függően mindig orvosi bemutatókkal, előadásokkal színesítik a napot. Mindennek célja a diabétesz megelőzésére irányul, a betegség bemutatására, a tünetek felvázolására, és a kezelés módszereinek, eszközeinek használatára és hozzáférhetőségének felvonultatására.
Berettyóújfaluban idén is minden kék színben pompázott: szalagok, lufik, karikák díszelegtek a falakon. Habár kevesebben jelentek meg, mint amekkora érdeklődésre számítottak a szervezők, a program érdekes és változatos volt. Ingyenes füzetecskék, a cukorbetegséget bemutató naplók hevertek az asztalokon, ingyenes vérnyomás, koleszterin- és vércukorszint mérésre volt lehetőség, valamint tombolasorsolást is tartottak. A hangulatot a Berettyóparti Nyugdíjasok Egyesületének Senior tánckara vezette be.
Az ÉDES Egyesület (Élet Diabétesszel Egészségesen Sokáig) elnöke, Bíró Antalné, Magdika néni köszöntötte a megjelenteket, majd megemlékezett Frederick Banting-ról, és beszélt az egyesületük céljairól, melyek a következőek:
- a cukorbetegek jogainak képviselete,
- az orvos-beteg kapcsolat jobbá tétele,
- betegoktatás, diétás tanácsok,
- szövődmények megelőzése,
- a cukorbetegek oktatáson való részvétele a Diabetes Center keretein belül,
- a 2. típusú cukorbetegek kiszűrése, és annak megelőzése.
Szólt a kezdetekről, amikor még állati eredetű inzulinokat kellett használni, melyek mára teljesen megszűntek, és sikerült sok kísérletezés, kutatás után megtalálni az állatok bevonása nélkül nyert kémiai összetételű emberi inzulin másolatát.
Tisztelettel köszöntötte a Hajdúsági Diabetes Egyesület elnökét, Balog Jánost, akivel együtt tették meg a kezdő lépéseket egyesületeik érdekében, 2010-ben.
Ezután egy videót tekinthettünk meg, melyben Dr. Fövényi József beszélt röviden magáról a baj felismeréséről, a tünetekről (zsibbadás, sebek lassabb gyógyulása, bőrviszketés), felhívta a figyelmet ezek megléténél a mihamarabbi orvoshoz történő fordulás fontosságára a kezelés megkezdése érdekében. Magyarországon kb. félmillió cukorbeteg él-tette hozzá a videóban.
A helyszínen egy egyedülálló lehetőségre nyílt alkalom; mindenki számára - aki maga, vagy rokona, családtagja, barátja bármilyen típusú cukorbetegségben szenved - ingyenesen elvihetett egy vércukorszintmérő készüléket! Ezután a jelenlévők kék lámpást ragadtak és egy „Diabétesz Stop!” feliratú táblával a kezükben átsétáltak egyik fő támogatójukhoz, a Bihari Múzeumba. Bíró Antalné vezetésével megismerkedtek a korabeli és jelenlegi diabétesz eszközök kiállításával, oklevelekkel, megtekintették a folyóiratokból, fényképekből összeállított Diabétesz múltja és jelene kiállítást.
Ezután a Szent István téren körben állva, egymás kezét összekulcsolva, együtt kiáltották a táblán lévő szöveget: Diabétesz Stop!, majd a kiindulási helyszínen folytatódtak a programok, melyet Hevesi Tamás koncertje zárt.