Hazánkban évről évre emelkedik a diabéteszben megbetegedettek száma. A helytelen életmód, a mozgáshiány egyik kiváltó oka lehet a betegség kialakulásának. A cukorbetegség megelőzéséről és a vércukorszint mérés szükségességéről a Bihari Diabétesz Egyesület elnökével, Pap Sándorral beszélgettünk.
Kérem, mutassa be a Bihari Diabétesz Egyesület munkáját. Mik a célkitűzéseik?
A Bihari Diabétesz Egyesület 1993-ban alakult a Területi Kórház kultúrtermében. Megalakulását az egyre nagyobb számban, diabéteszben megbetegedettek összefogását tette szükségessé, ezáltal létrejött egy beteg érdekképviseleti civil szervezet, mely a bíróság által jóváhagyott alapszabályban rögzíti célkitűzéseit, feladatait. Legfontosabb célunk, hogy a területünkön (régiónkban) élő betegeinknek közvetett és közvetlen szakmai tartalmú segítséget adjunk a betegség kezeléséhez, figyelembe véve a legfontosabb célkitűzéseink egyikét, a szövődmények kialakulásának késleltetését, illetve meg nem történtét, ezáltal a cukorbetegek életminőségének és életkilátásának javítását.
Feladatunk, hogy egy civil szerződés keretein belül, hogy a cukorbetegekkel megismertessük a diabétesz lényegét, annak érdekében, hogy betegeink mindennapjaiban a már megszerzett ismeretek révén alkalmassá váljanak betegségük kedvező befolyásolásában. Nagyon fontosnak tartom az önnevelést – melynek hatékonyságát kiegészíti a Bihari Diabétesz Egyesület, mint civil szervezet, mely klubfoglalkozások formájában (betegedukáció) és tudományos igényű rendezvények keretében (Diabétesz világnap) ad segítséget és támogatást konkrét problémák megoldásában. Ilyen segítség a fokozott fizikai aktivitásra való nevelésük (a fizikai terhelés növeli az inzulin hatékonyságát) valamint a diéta és a terápia pontos betartása (gyógyszeres és inzulinos kezelés).
A mi régiónkra mennyire jellemző a cukorbetegség?
Sajnos a környékünkön nagyon sok cukorbeteg él és számos olyan ember van, aki nem is tudja, hogy magas a vércukorszintje, de olyanok is akadnak, akik nem akarják ezt feldolgozni, tudatosítani magukban. A diabéteszesek száma egyre magasabb, helyi viszonylatban az országos átlagot tükrözi a megbetegedettek száma. A fiatalkorúak 5-6%-ának magas a cukra, a felnőtteknél ez az arány 10%, Magyarországon a lakosság körülbelül 10%-a érintett lehet a cukorbetegség előfordulásában. Nagyon fontos dolog, hogy a diabétesz szűrést évente megcsináljuk, lehetőség szerint akár többször is. Olyan helyeken végezzük ezeket a szűréseket, ahol több ember megfordul, mint például az áruházak előtere. Ide próbáljuk megszervezni ezeket a vérnyomásméréssel egybekötött szűréseket. 1993 óta végzünk vércukorszint meghatározást, célkitűzésünk többek között a rejtett cukorbetegek kiszűrése.
Hogyan zajlik a vércukorszint meghatározás?
A szűrésnek megvannak a technikai eszközei, a vércukorszint mérő, a vérnyomásmérő. Jobbnak szoktuk tartani, ha az alany éhgyomorra jön. A megfelelő érték ebben az esetben egészséges embernél 4,5 – 5,5 mmol/l körül van, étkezést követően másfél órával szintén ehhez hasonló értéket mérhetünk. A felső értékhatár, ami még normális tartományba esik az 6,5 mmol/l. A vércukorszint mérésekor megszúrjuk az ujjbegyet és a vért egy tesztcsíkra tesszük, ezt a vért kapilláris vérnek nevezzük, a csíkot belehelyezzük a vércukorszint mérő készülékbe, ami pár másodpercen belül kimutatja a mért eredményt. Ezek a vércukormérő eszközök nagyon pontosan mérnek, a gyártók arra törekednek, hogy ezek az értékek a laborértékkel azonosak legyenek. Ha azt tapasztaljuk, hogy magasabb az érték, akkor feljegyezzük a beteg adatait és elküldjük a megfelelő szakorvosi ellátásra, illetve a háziorvosához. A szűrést általában négyen szoktuk végezni, minden szűrésen jelen van a diabétesz egyesület vezetője, jómagam személyében, én vizsgálom a vércukorszintet, Nagy Smaranda a vérnyomást méri, Nagy Imre pedig a szűrésen részt vevő személyek az adatait és jelenléti íveit kezeli, valamint velünk van még Domokos Jánosné, aki a beléptetési iratokat intézi, adminisztrációt végez. A mérést végzők közül hárman cukorbetegek vagyunk.
Mennyien szoktak megjelenni egy ilyen szűrés alkalmával?
Egy korábbi szűrésünkön, amit szintén egy bevásárló központban tartottunk, kilencvenen jelentek meg. A megjelenési számokat több tényező is befolyásolja, akár az időjárás is, mivel az a tapasztalat, hogy esős időben az emberek nem szeretnek kimozdulni, kevesebben jönnek a bevásárlóközpontba, ahol a szűréseket tartjuk.
Milyen jelei, tünetei vannak a diabétesznek?
Az I. típusú cukorbetegségre (inzulin függőség) a fokozott szomjúságérzés, a vizeletürítés gyakoriságának és mennyiségének növekedése jellemző, a fokozott éhségérzet mellett testtömeg csökkenés következik be, levertség, fáradékonyság, súlyos esetben kiszáradás is felléphet, melynek következménye lehet a szapora, mély légzés.
A II. típusú cukorbetegségre (nem inzulinfüggő, hanem gyógyszeres kezelés) is jellemző esetenként a fokozott szomjúság- és éhségérzet, a vizelet mennyiségének növekedése, továbbá a szeméremtest viszketése, különböző bőrfertőzések és furunkulusok kialakulása. A II. típusú cukorbetegség előfordulása gyakoribb, mint az I. típusú.
Mit lehet tenni a betegség megelőzésének érdekében?
A helyes életmód és a helyes táplálkozás segíthet megelőzni a diabétesz kialakulását. Nyilvánvaló, hogy az elhízott emberek a legveszélyeztetettebbek, egy túlsúlyos ember nem mozog, nála hamarabb kialakul a cukorbetegség, nagyon magas a helytelen életmód miatt kialakult diabéteszesek száma. A genetika hajlam az öröklődik, akinek a családjában cukorbetegség van azt az utódok is örökölhetik, az ő esetükben is létfontosságú a rendszeres szűrővizsgálat elvégzése.
A diabétesz egyesület klubfoglalkozásokat is szokott tartani. Ezek milyen gyakorisággal kerülnek megrendezésre?
A klubfoglalkozások vidéken mindig egy előre megbeszélt időpontban történnek, a betegoktatáson részt szokott venni Dr. Nagy Bertalan diabetológus főorvos, Balogh Sándorné dietetikus, az egyesületet pedig én képviselem. Berettyóújfaluban is szeretnénk kialakítani egy olyan rendszert, hogy minden hónapban legyen legalább egy klubfoglalkozás. Ehhez szükség van a betegekre, vagy a betegséget megelőzni kívánó személyekre. Mi mindig azt mondjuk, hogy nem csak az jöhet, aki beteg, hanem az is, aki szeretné megelőzni a diabétesz kialakulását. Mindenkit szeretettel várunk.
Milyen szakmai támogatást kap az egyesület?
Itt szeretném megemlíteni a Belgyógyászati Osztály orvosainak, dolgozóinak önzetlen segítségét, akik színvonalas előadásaikkal járultak hozzá az év végi Diabétesz világnapi rendezvényünk sikeres lebonyolításában. Köszönetemet fejezem ki a kórház vezetésének, személy szerint Dr. Muraközi Zoltán főigazgató úrnak, aki az egyesület részére a megfelelő szakmai hátteret biztosítja.
A Bihari Diabétesz Egyesület elérhetőségei:
Pap Sándor: 06 (30) 320-5154
e-mail: