Nagyon komálom és tisztelem magát; sőt felnézek magára, mert olyan embert már láttam ezret, aki a kókuszlikőrt, a homoki olaszrizlinget meg a barna sört külön-külön tölti magába, de olyat még egyet sem aki összeönti mindhármat, és úgy küldi le. Emlékszem úgy járt az ádámcsutkája fel-le, mint ahogyan az a Csalogány Szilveszter keringett a gyűrűn valamelyik olimpiás játékokon! Annak meg külön örültem, hogy nem engem, hanem azt a bolond Puci Pistát rókázta le a vizeldében a tisztelt körzeti megbízott úr! Jó kis buli volt az biztos!
Na de miért is kereslek Jóskám (ugye nem haragszik meg a körzeti megbízott úr, hogy így szólítom meg, hiszen-nem tudom emlékszik e rá-, a kocsmában pertut is ittunk, bár elég pocsék íze volt)!
Szóval Jóskám! Nem nagyon futunk össze mostanában, ha meg összefutunk megbüntetsz, mert az árokparton éjszakázom a biciklim mellett, a szondádat meg tönkreteszem, mert mindig szétrobban, ha megfújom. Büntetsz, pedig még láthatósági mellényem is van, igaz otthon az üveges almáriumban összehajtogatva, de ez téged nem érdekel, mindig rajtam akarod látni, már kezdek gyanakodni, hogy tetszem neked, és szeretnél valamit kezdeni velem... Mondjuk, az jólesik, hogy minden húsvétkor eljössz hozzám meglocsolni; ilyenkor milyen nehezen szoktunk feltápászkodni az asztal alól ugye?
Na ennyit a régi emlékekről! Hogy miért is kereslek ilyen levélformában? Jóskám, tudod, hogy nincs telefonom, mer' a mobilomat töltő nélkül nem tudom használni. Még a Kese Sanyi vitte el, amikor, megkérdezte tudok e kölcsön adni töltőt a disznóvágáshoz.... Inkább írok, és Jolika néni elviszi ezt a kis levélkét, amikor megy gázért a cseretelepre, pont ott hajt el előtted, majd beviszi, ha addig nem robban fel, mármint a palack, meg Jolika néni! No de ennyit az öregasszonyról! Ez egy olyan kis beadványféle tudod, azért, hogy ha időd engedi, nyomozz már ki valamit nekem, mint ahogyan annak idején a Szan Franciszkó utcáiban az a Derik. No de nem húzom tovább az idődet Jóskám, biztosan most is sok bűnöző rohangál a faluba', te meg rohangálsz utánuk a niváddal, szóval rátérek a lényegre.
Tudod, van nekem a Maris, az asszonykám. Egyszerűen nem találom. Szőrén-szálán (inkább szőrén, de ezt most inkább nem részletezem!), eltűnt! Köd előtte, köd az agyába'! Jó négy hónapja láttam utoljára, neocitránt hozott a patikából a szopós malacnak, mert az állandóan kehegett! Aztán nyugovóra tértünk, utána fel se tűnt, hogy nem sertepertélt ott körülöttem. Tudod csendes asszony a Maris, az „igent” is csak úgy mondta ki hallhatóan a menyegzőnkön, hogy apósom kétszer tarkón vágta a moslékkeverő lapáttal. Nem nagyon volt még olyan, hogy eltűnt volna. Illetve mégiscsak volt, úgy húsz éve nem láttam vagy öt évig, de jól elvoltam akkor, csak a disznóólban gyűlt a trágya a végtelenségig...
De most más a helyzet tudod, Jóskám!! Megrohannak az emlékek. A megismerkedésünk jut
eszembe. Ahogyan megpillantottam azt a gyönyörű karcsú asszonyt a bálba', egyből tudtam, hogy Ő kell nekem; aztán megtudtam, hogy már férjnél van, és így maradt nekem a nővére a Maris...
Emlékszem még csak 47 éves volt, az édesanyjával élt, mennyire örült, hogy hozzám jött feleségül. Aztán eszembe jut a nászutunk... Felejthetetlen napok voltak. Tulajdonképpen akkor tanultam meg, hogyan is kell úgy igazán érzékien bánni a nővel, és hogyan is tehetem boldoggá testileg lelkileg... Csak egy kicsit rossz volt, hogy a Maris a tarlóhántás miatt nem tudott eljönni! Na mindegy...
Leírom, hogyan néz ki az asszony. Különös ismertetőjele az egész feje! Az olyan furcsa tudod; a szemöldöke sűrű, és összeér a tarkóján. A szemei különböző színben pompáznak, attól függ milyen kedvvel jövök haza a kocsmából. A haja...na a haja az gyönyörű; karácsonykor kapta tőlem: tudod a szomszédom fia kellékes a városi színházban, így szereztem. A füleibe szerettem bele tulajdonképpen, azokba tudtam a legjobban megkapaszkodni, amikor olyan erotikus kedvem volt.
Az orra olyan kis pisze, amióta a láncfűrész odakapott rönkvágás közben; pedig mondtam neki menjen arrébb... Kis vékony testalkatú amúgy. Ápdét vizet, meg ápdét kenyérhajat eszik általában, soha nem kér a csülökpörköltből, meg a tyúkhúslevesből. Az alakja? Nos az olyan babérlevél alakú oldalról nézve. Azt is le szokták írni ezekbe' a beadványokba', hogy milyen ruhát viselt az eltűnt utoljára, igaz? Megnéztem a szekrényét, teljesen üres; ezek szerint csak azt a mustársárga pendelyt viselhette vászonszürke kendővel, amit én vettem neki születésnapjára; meg a kékeslila rakott szoknyát, a lábán meg barna titokzokni lehetett fekete mamusszal. Mivel mehetett el? Szerintem a lábaival, a talicska ugyanis itt van, nem hiszem, hogy el tudta volna tolni magát. A biciklit meg nem használta (egyszer próbálta, de amikor a kisbaltát meglátta a kezemben, hirtelen leszállt), szóval nem biciklizett, nem is nagyon tudta hova kell felülni, mit kell hajtani, szóval gyalog ment minden reggel a szomszéd faluba borér' meg húsér', mert ott azért olcsóbb minden.
Sok detektívregényt olvastam, ezért úgy gondoltam, ha már eltűnt a Maris, megpróbálom
megkeresni. Ezt valahogy így kikomplikáltam, hogy ez a következő lépés! Először ott kerestem, ahol az éjszakáit szokta tölteni a tyúkól mellett a szenes kamrában, de nem találtam. Aztán oda siettem, ahol nappal van a legtöbbet, de a mosóteknő meg a sparhelt körül sem volt. Mondom magamba', megbolondult ez a Maris? Sehol nem volt ilyen jó helye, én karoltam föl, mondjuk utána le is dobtam, mert elég ápolatlan volt. Még szappant is vettem neki, meg extra erős pengéjű borotvákat, hogy hozza rendbe magát. Egyszer még egy kényeztető vellnessz hétvégére is elvittem a Marist Hajdúszoboszlóra. Péntek este befogtuk az öszvért a taliga elé, szombat délre már a fürdővárosban is voltunk! Ott vettem neki egy egygombócos fagyit mer' ugye kényeztetést ígértem, utána meg megnéztük kívülről a vellnessz-szállodát, mer' azér' ilyen takarmányárak mellett nem nagyon fussa luxusdolgokra!
Istenem az emlékek! Emlékszem vettünk egy kis hízót az első házassági évfordulónkra. Én hordtam neki a takarmányt. Öt év múlva mikor már olyan gömbölydedebb volt le is vágtuk. Az a bolond sógorom majdnem megölte akkor a Marist, összetévesztette a félhomályban a hízóval. Pedig akkor már használta a szappant az asszonykám. No mindegy, nem kesergek itt mert még megjelenik egy könnycsepp a szememben. Annyit meg azér' nem ér a Maris, hogy kötőhártyagyulladásom legyen. De azér' jó lenne, ha itt lenne! Szinte magam előtt látom őt libatépés közben; amikor egy testesebb gúnár úgy fejen csippentette, hogy ömlött a vér a szeme helyéből! Még mentőt is hívtam hozzá pár nap múlva!
Istenemre hiányzik! Most minden olyan szép és jó, ha itt lenne biztosan nem így lenne! Képzeld Jóskám még gyermeket is akartunk! Sokszor összebújtunk (azt hiszem háromszor a 16 év alatt), de csak nem akart összejönni! Még olyan lombikot is hozattam a szomszédom fiával a városból, de aztán mégsem kezdtünk bele a programba...
Szóval kerestem a feleségemet becsülettel. Feltúrtam az egész hátsó udvart, benéztem a kotlósok alá, a góré mögé. A latrinában nem kerestem, oda nem engedtem be soha, azt én tartottam tisztán, meg különben is minek nézegetné a szamantafoxos falinaptáramat ott! Az istállóba is benéztem, a Marist is félretoltam, hátha ott búvott meg a szalma alatt. Ja a Maris persze nem az asszony, hanem a szamarunk, akit még a sógorkomámtól kaptunk nászajándékba. Pusztán tiszteletből neveztem el Őt az asszonyról, tudod olyan forma-forma a nézésük, meg a fülük állása...Felhívtam a 112-őt, a 113-at, satöbbi egészen 200-ig minden számot (amikor még nem vitte el a töltőt a Sanyi), de senki nem tudta megmondani hol van a Maris. Még a különleges tudakozóban is érdeklődtem, de ott meg azt mondták hangosan, hogy az „anyád”, de én hiába mondtam, hogy most nem az anyámról van szó, hanem a feleségemről, lecsapták a kagylót...
Nyomravezetői díjat is felajánlok tisztelettel, ha lehet. Mivel elég sok idő (majdnem három nap) telt el azóta, hogy megkaptam az e havi kis nyugdíjamat, nem sok pénzt tudok felajánlani. Hetvenhat forintom van megspórolva a baracklekváros üvegben, kétforintosokban. Nem tudom Pistám ez elég lesz-e ahhoz, hogy fontos információkat kapj az asszony hollétéről. Ha kell a baracklekváros üveget is odaadom (bár azon tanultam csókolózni legénykoromban), hátha így vonzóbb a pénzjutalom! Van ugyan még 78ezer forintom elrakva, de azt be kell vinnem a Bandinak a Döglött Patkányba!
Na szóval ennyi! Keresem a feleségemet, de nem találom. Néha olyan lelkiizém, olyan furdalásom van, tudod? De hamar elmúlik mer' én mindig jó voltam a Marishoz, csak ő ezt nem értékelte, meg aztán lefőzettem vagy húsz liter szilvóriumot, az is enyhít egy kicsit a hiányán.
Ha tudsz valamit, akkor jelezd nekem; küldhetsz egy levelet is a Jolika nénivel, amikor jön vissza a gázzal a cseretelepről, majd ideadja nekem, ha addig fel nem robban!
Üdvözöl cimborád, Karcsi!
