Ettől függetlenül el tudnék képzelni egy villamos vonalat Bihar fővárosában: a vasútállomástól indulna, az Ady Endre utcán, majd a Dózsa György úton haladna tovább a Polgármesteri Hivatal felé (ahol csilingelne egy kicsit), majd jobbra letérve a Bajcsy-Zsilinszky Endre utcán, és a Tardy úton át betérne a végállomásra, az Orbán Balázs térre. (Ugye valami ilyesmi útvonalon történik a városi népvándorlás? Faluból be, a vasútállomásra, vagy a buszvégre, aztán indulás a Papóhoz, a Kórházba…) Visszafelé pedig a Lenkei, Kisfaludy, Kinizsi utcákon (ó Istenem végre lennének szilárd burkolatú utak azon a környéken is!) tenne egy kört és valahol a „Berettyóujfalu’s Shopping Center” (Lidi, Tápbolt stb.) környékén csatlakozna ismét városunk főutcájára.
Tegyük fel, hogy a városvezetés elhatározza, igenis legyen villamosvonal Újfaluban (az EU különösképpen támogatja manapság a városi közlekedés ezen környezetkímélő módját, tehát még talán gempa is lenne rá), szóval megszületik az „ELHATÁROZÁS”. Mivel Magyarországon élünk, és itt igencsak gördülékeny az ügymenet, három-négy éven belül már ki is írják az első ilyen-olyan pályázatokat, aztán eltelik még néhány év, és megnevezik a győztest, a kivitelezőt!
A „gördülékenység” a továbbiakban is a folyamat része marad, hiszen a vesztes pályázó megtámadja a határozatot. Majd újabb kiírás, majd még néhány pezsgő hangulatú futsal bajnoki döntő (természetesen a helyi csapat részvételével), és mire a város lakossága elfelejtené, hogy tervben volt édes kis városunkban egy villamosvonal építése, megjelennek az első árokásó gépek a református templom előtti kereszteződésben, vagy bárhol, ahol sok a közlekedő gépjármű, és mérhetetlen káoszt okozva az autósoknak, megkezdik a pálya építését.
A bihari polgár örül, a Városvezetés már azt tudakolja, a következő helyhatósági választásokra biztosan elkészül-e a pálya, a mezőpeterdi Mamóka pedig már azt nézegeti az interneten, hogyan is kell közlekedni ezen a villamosizén (ha bemegy ugye Papóhoz a kórházba), azaz néhány hétig minden klappol, egyszer csak azonban, mint derült égből Zámbó Krisztián, a munkások levonulnak az építési területről, és minden leáll.
Marad a feltúrt főutca, a betemetetlen, életveszélyes árkok sokasága, a balesetveszélyes fémhulladék szétszórva a munkaterület környékén, egyszóval a pusztítás, teljes valójában, úgy ahogyan még nem láttuk drága városunk központját. Ha esik az eső sár van, ha süt a nap, por, ha még a szél is fúj, porfelhő. Telnek a napok, a hetek, a hónapok, burjánzik a gaz, szárba szökken a parlagfű, mi meg csak tüsszögünk, és várjuk a folytatást.
A Városvezetés gőzerővel tárgyal, mi meg arról suttogunk egymás között, ki mennyit „húzott” ezen a „villamosbizniszen”…
No persze ez, mint néhány sorral feljebb írtam is, csak feltételezés…
Berettyóújfaluban nem történhet meg ez, ha meg máshol megtörtént már, magukra vessenek az ott lakók.
