Tette ezt azért, hogy nekünk, a felnövekvő generáció tagjainak az „önkormányzat”, a „hivatal”, vagy a „polgármester” ne távolian csengő, megfoghatatlan fogalmak legyenek, mint jellemzően a mai ifjúsági társadalom körében, hanem ezen túl humánusabb, közvetlenebb képzettársításaink legyenek magáról a közélet világáról is.
Diákújságírói őszinteséggel bevallva előrevetítettem magamban a rám váró órák „filmkockáit”, ahogyan december 4-e reggelén a Polgármesteri Hivatal felé tartottam. Tudtam, hogy jóval a megbeszélt időpont előtt oda fogok érni, mégis úgy siettem, mintha késésben lennék. A hűvös, csipkelődő szelet szinte vágtam haladásomban, melyet inkább a gondolataimban őrlődő izgatottság hajtott. „Hulladéktársulási megbeszélés, állampolgári eskütétel” voltak a délelőtt programjának palettáján. Arra számítottam, hogy végtelennek tűnő, unalmas tárgyalások, megbeszélések csendes tanúja leszek, s hogy az elhangzott dolgokból valószínűleg semmit nem fogok érteni a számomra ismeretlen szakmai nyelvezet miatt. Igen, jó magyar szokás szerint közvetlen tapasztalat nélkül általánosítottam. Ami engem is meglepett, az egy kellemes érzés volt, ami a délelőtt végén úrrá lett rajtam, immár konkrét élményekkel vértezve.
Polgármester úrtól semmi olyat nem kaptunk, amit a vezetőkkel kapcsolatos előítéletek alapján „várhat” az ember. Nem volt távolságtartó, tekintélyt parancsoló velünk szemben, akik ettől függetlenül természetesen tiszteljük személyében azt, hogy ő Berettyóújfalu első embere. Már az első perctől közvetlen, baráti hangon szólított meg minket, VIP vendégekként bánt velünk, és szabad akaratunktól tette függővé, mit és hogyan szűrünk le a vele töltött délelőttből. Már a nap első állomásán, a pályázatokkal, pénzügyekkel kapcsolatos megbeszélésen készségesen mutatott be minket diákokat a hivatal más vezetőinek, találékony szófordulatokkal élve, melyek egyértelműen oldották az esetleges feszültséget, izgatottságot bennünk is.
„A közélet iránt érdeklődő fiatalok végigkísérik a napi maratoni futásunkat, hogy lássák, mit csinálunk mi itt az önkormányzatnál, ha egyáltalán csinálunk valamit.”- mondta némi önironikus mosollyal, jelezve, hogy tisztában van a negatív előítéletekkel is. Polgármester úr a nála alacsonyabb pozícióban lévő kollégáit sem lekicsinylő hangnemben szólította meg, mint „nagyfőnök”, hanem igazi „csapatjátékosként”, aki tudja, hogy habár a tárgyalóasztal fő helyén ül, vezetőként sokkal inkább a feladatai, mint a kiváltsága mérvadó. A feladat, hogy összetartson egy egységet, hogy egy utcai STOP táblától a kórház költségvetéséig mindent koordinálnia kell, mindenről tudnia kell, mindennel kapcsolatban naprakésznek kell lennie. Felmerül a gondolat, hogy a sajtó „árgus” szemei mellett másképp nem is viselkedhetett volna, de tisztán átlátható, ha valami – mindegy miért- másképp működik, mint ahogyan általában szokott, és ez a megbeszélés nem tartozott a „látszatszínházak” közé.
Minden napirendi pont után volt pár perc „pihenő” polgármesterünk irodájában, ahol egy kávé elfogyasztása mellett mindig elmondta nekünk, következőleg mi vár ránk. Egy könnyed, de nem könnyelmű, laza, de nem felelőtlen jellem benyomását keltette bennem, olyanét, aki képes hétköznapi emberként megszólalni függetlenül attól, milyen messzire jutott karrierjében.
A soron következő esemény sem olyan volt, mint amilyennek gondoltam. egy meghitt, fennkölt ünnepség, ahol nem csak a gyengébb nem törölgeti szeme sarkából a meghatottság könnycseppjeit. Rádöbbentem, hogy nem mindenki olyan szerencsés, mint én, nem mindenkinek olyan természetes és egyértelmű a magyar állampolgárság birtoklása, mint nekem. Sőt, ezentúl nekem sem az, mivel láttam, hogy hány ember született újjá a polgármesteri hivatal házasságkötő termében, miközben a Bánk bánból közismert, gyönyörű ária szólt az aláírások kísérőzenéjeként. A határainkon túl élő, vagy eddig más állampolgároknak számító magyar embereknek ez a ceremónia éppoly fontos volt az életükben, mint egy frigy megkötése. Érdeklődésünkre a frissen avatott magyar állampolgárok elmondták, hogy ez számukra nem csak egy papírdarab, hanem a teljességük jelképe. Polgármester úr naptárát lapozva azt mutatta nekünk, hogy szinte minden szerdán van állampolgári eskütétel, esetenként naponta kettő is. Sok embernek vágya, hogy ne csak lélekben tartozzanak anyaországukhoz, s a számukra fordulópontot jelentő alkalom színhelyéül Berettyóújfalut választották.
Ezek után a HUKE Kft. vezetőségének tagjaival is találkozhattunk. Berettyóújfalu egy olyan innovatív hulladékfeldolgozási rendszernek készül a tagja lenni, amelynek pozitív hatásait hosszútávon a lakosság is megérzi majd. Tudva azt, hogy az embereket mindig a kézzel fogható, látványos eredmények motiválják még a környezettudatos életmódra is. Ez azt jelenti, hogy ez a hálózat idővel a szemétszállítási díjakon is enyhíteni fog. De ehhez sok munka, hatékony együttműködés kell. Polgármester úr szorgalmazza, hogy városunk is csatlakozzon a sárvári központú cég jótékony tevékenységéhez, s velünk együtt fokozott érdeklődéssel hallgatta az ezzel kapcsolatos tájékoztatást.
A Kft. vezérigazgatója, Wiedner Rudolf maga is a ranglétra legalsó fokán, hulladékszállítóként, majd válogatóként kezdte. Nem „félt” a munkától, kitartó volt, új ötletekkel teli, melyeket hangoztatott is, és melyeket ma is szívesen, lelkesen megoszt bárhol, bárkivel. Elmondása szerint ő maga több ezer háztartást meglátogatott a népszerűsítés, tájékoztatás céljával. Forradalmi hulladékfelhasználási módszerével új munkahelyeket is teremt. Az újrahasznosítás keretén belül többek között műanyag üvegek kupakjából használatra alkalmas, jó minőségű tetőcserepet gyártanak. Mi lehet nagyobb eredmény annál, mintha jobban odafigyelünk hulladéklerakási- és tárolási szokásainkra? Az „anyag nem vész el, csak átalakul”, s megőrizzük körforgását. Egyszerűbb út, ha egyik káros szeméthegyet a másik után emelnek, s ezt nevezik „tárolásnak”, de az egyszerűbb út sokszor nem a jó út. Az élet semmilyen területén sem célravezető, ha csak halmozunk, de érdemben nem hasznosítunk. Ne legyünk érdektelenek és semlegesek környezetünk egészsége iránt, mert gyermekeink, unokáink, dédunokáink is megérzik majd a legkisebb kárt is, amit ma okozunk az ökoszférában.
Muraközi úr maga is hozzájárul a városban működő karitatív szervezetek munkájához. A tervezett délelőtt koradélutánra ért véget, amikor is a Családsegítő Szolgálathoz mentünk, mert polgármester úr ruhaneműket ajánlott fel. Az irodában nem először fogadták összegyűjtött adományát. A helyi egyházszervezetnél pedig csatlakozott az ún. „Kék vödör programhoz”, melyben a vödröket tartós élelmiszerekkel kell megtölteni a rászorultak javára.
A nap végén polgármester úr kifejezte felénk, hogy a közeljövőben is szívesen fogad minket, valamint, hogy más érdeklődő diákok számára is lehetővé tenné, legyenek tanúi hétköznapjainak.
Mi még egyszer köszönjük a lehetőséget főszerkesztőnknek, Gulyás Lenkének, és Muraközi István polgármester úrnak.
