Már nem először jártok Berettyóújfaluban. Vissza tudsz emlékezni mikor jártatok itt először?
Igen, vissza. Pont itt van Labi, aki a zenekarnak annak idején az alapító basszusgitárosa volt és vele beszéltük most, hogy először ugyanebben a művházban voltunk. Nagyon sok punk zenekar lépett fel egy este, vagy egy délután. Valami fesztivál volt, vagy valami ilyesmi lehetett. Minden zenekar 2-3 számot játszott. Ez ’89 augusztusában volt, ennek 24 éve már.
Legutóbb 2007-ben játszottatok itt. Milyen érzés ide visszajönni? Jól sikerülnek a bulik?
Jól, igen. Igazából nem túl gyakran játszunk itt, mondjuk évente biztosan nem, de néhány évente egyszer-egyszer játszunk Berettyóújfaluban. Régebben is jó bulik voltak, nemcsak itt a művházban, és nemcsak a Tankcsapdának, hanem más zenekaroknak is. Volt például egy Pokol Bár nevű hely a főutcán. Szóval voltak erre jó kis bulik mindenféle kisebb-nagyobb helyeken és persze időnként szívesen visszajövünk.
Mi az oka, hogy ebbe a turnéba bekerült Berettyóújfalu is?
Egyrészt, mert régen voltunk már itt, másrészt pedig ez a mostani turné egy kimondottan olyan típusú, ahol szándékosan kis helyszíneken igyekszünk játszani. Nem feltétlen a városokat értem a kis helyszín alatt. Tegnap például Szegeden játszottunk, ami egy jóval nagyobb város, de ott is egy 400 fő befogadására alkalmas kis klubban léptünk fel. Ez most szándékosan egy ilyen turné és éppen ezért kézenfekvő volt, hogy ebben a mostani koncertsorozatban Berettyóújfalu is benne legyen. Például tavaly ősszel, amikor a Rock a nevem nevű arénaturnét csináltuk, más magyar rockzenekarok társaságában, akkor kimondottan nagyvárosok nagy helyszínein játszottunk. Annak a turnénak az volt a menete, ezért egy ilyen típusú település nem került be a turnéprogramba. Ez a mostani viszont pont az ellenkezője, ezért vagyunk ismét itt.
Szerintem tök jó dolog, hogy a nagyobb városok mellet, gondoltok az ilyen kisebb városokra is.
Persze! Igazság szerint szeretünk koncertezni, szeretünk turnézni, és nyilvánvalóan nem lehet mindig csak Budapesten, vagy Szegeden, vagy Győrben játszani. Mi annál sokkal jobban szeretünk zenélni, koncertezni, hogy évente 5-10 bulival megelégedjünk. Igazából ez a mostani kéthónapos turné is 24 koncertet foglal magába, és ahogy ennek a turnénak vége lesz, az azt követő héttől kezdődően jönnek a fesztiválok. Nem állunk le, turnézunk október közepéig folyamatosan.
Tavaly jelent meg legújabb lemezetek Rockmafia Debrecen címmel, viszont ha rátok nézek, nem tűntök alvilági alakoknak, inkább a rock’n’roll jut rólatok eszembe. Mi az oka, hogy ez lett a címe?
A lemez címében a mafia szó nem a szervezett bűnözésre utal, ezért is nem két F-el írjuk, hanem csak egyel és ezért van a rockmafia egybeírva. Úgyis mondhatnám, hogy rockcsapat vagy rockbrigád, érted mire gondolok. Igazából a zenekarra, illetve a zenekar köré szerveződött és az évek során összekovácsolódott ”brigáddá” érett csapatra vonatkozik ez a rockmafia kifejezés. Debrecent nyílván nem kell magyarázni, hiszen a zenekar szülővárosa. Ha valaki a lemezt meghallgatja, pontosan hallhatja rajta azt, hogy semmiféle maffiatéma nincs rajta. Magyarul, ha a szervezett bűnözés és a maffia szavakat egyenlőségjellel kötjük össze, akkor az valójában egy szicíliai, olasz eredetű történet, de nálunk ez inkább jelenti egy F-el írva, ezt a mafia szót, mint a csapatot, aki együtt mozog, együtt dolgozik, együtt turnézik már sok-sok éve.
Akik az eddigi lemezeiteket hallgatták, azóta felnőttek, de legalábbis mindenképpen idősebbek lettek. Hogy érzed, a fiatalabb generációt mennyire érinti a zenétek?
Figyelj, sose gondolkoztunk azon, hogy a zenénk kinek szól. Az a helyzet, hogy a Tankcsapda jövőre lesz 25 éves. Ez egy fontos dolog egyébként, mert van egy csomó olyan zenekar, aki tart mindenféle 30 meg 40 éves jubileumi koncerteket, de mondjuk 10-20 év telt az életükben, úgy, hogy nem készítettek lemezt, nem turnéztak, nem csináltak semmit. A Tankcsapda jövőre úgy lesz 25 éves zenekar, hogy folyamatosan koncerteztünk, folyamatosan lemezeket készítünk, magyarul mindig dolgoztunk, nem voltak inaktív éveink. Az az igazság, hogy mióta a zenekar elindult, értelemszerűen mi is 24-25 évvel idősebbek lettünk időközben, ez kétségtelen. Amikor elkezdtem, én is a húszas éveim legelején jártam, most meg nem régen 45 múltam, de ez egy teljesen természetes folyamat. Azt szokták erre mondani, hogy az életkor nem dicsőség, az csak egy állapot.
A Tankcsapda megalakulása óta nem egy generáció nőtt fel, hanem legalább három. Valójában mi ezzel ilyen értelemben soha nem foglalkoztunk. Mindig is olyan zenét játszottunk, meg olyan szövegeket írtam, ami az adott időszakban rám, vagy ránk jellemző volt. Soha nem azon gondolkodtunk, hogy az adott új lemez dalai az aktuális új generációnak szólnak-e, vagy nem, megértik-e, vagy nem. Nem ez a cél. A cél sokkal inkább az önkifejezés. Azt gondolom, hogy a Tankcsapda népszerűségében, sikereiben, meg egyáltalán abban, hogy 24 éve a zenekar töretlenül tudja csinálni azt, amit csinál, nagyon sokat számít az, hogy amit képviselünk sokkal általánosabb érvényű, sokkal globálisabb, ha lehet ezt mondani, minthogy be lehetne határolni azt, hogy a 19 évesek, vagy a 35 évesek zenéje.
Nagyon sok olyan srác van a koncertjeinken, akik kívülről fújták a szövegeket. Ugyanúgy ott vannak a koncertjeinken az 50-60 év körüli korosztály tagjai, akiknek nyilvánvalóan teljesen mást jelent a Tankcsapda, másképp értelmezik a szövegeket, mint egy 10 éves kölyök, aki teljesen mást ért és érez meg az egészből. Úgyhogy igazából nemigen szoktunk azon a kérdésen gondolkodni, hogy az aktuális lemezeink, vagy aktuális dalaink a fiatalokat elérik-e, vagy sem, mert mi nem kimondottan egy rétegnek igyekszünk zenélni, hanem nagyjából mindenkinek, aki kíváncsi ránk, aki megtisztel minket a figyelmével.
Hogyan szoktatok kijönni az éppen aktuális előzenekarral például Szeg, Neck Sprain?
A srácok a Szegből, vagy a Neck Sprainből azért más kategória, mint több más vendégzenekar egy Tankcsapda turnén, mert hozzájuk sok-sok éve már személyesen is jó barátság fűz. A Szeg zenekar tagjaival, és most elsősorban Szilágyi Pistit mondom, mert a Necropsiában is velünk turnézott a kilencvenes évek első felében, tehát igazság szerint, mi a Szeg dobosával, Pistivel, korábbi zenekarával is, és a Szeggel is számtalan kilométert megtettünk, számtalan koncerten és közös turnén vagyunk túl. Azt hiszem.
Éppen ezért a velük való viszonyunk nyilvánvalóan egészen más, mint egy-egy olyan fiatal zenekarral, akik valamilyen úton-módon a Tankcsapda-turné részévé válnak. Velük értelemszerűen távolságtartóbb a viszonyunk, mint azokkal a srácokkal, akikkel 15 éves jó barátság köt össze minket. Túl vagyunk egy csomó bulin, adott esetben személyesen is ismerjük egymást a magánéletben is. A Tankcsapda tagjai sok esetben lehet, hogy nem könnyű esetek, megvannak a magunk rigolyái, olykor szeretünk a bulik előtt félre húzódni, eltűnni, rápihenni az adott esti koncertre. Egész egyszerűen kell, hogy az ember időnként regenerálódjon. Éppen ezért nem feltétlenül leszünk minden vendégzenekar minden tagjával világi nagy cimborák, de én azt gondolom, hogy ha olyan zenekarokat említek, mint például a Road, akik szintén játszottak a Tankcsapda előtt az elmúlt években, velük például tök jó emberi viszonyt alakítottunk ki.
Igazából egy vendégzenekar egy Tankcsapda-turnén, egy Tankcsapda koncerten azért fontos része az egész produkciónak, mert ha egy megfelelően játszanak, akkor az megfelelő előmelegítést tud adni a zenekar koncertjéhez. Nekünk is az az érdekünk, hogy ők is jól érezzék magukat, mert ha jó produkcióval tudnak előállni, akkor mire a Tankcsapda színpadra lép, a közönség már egy kellő hőfokon mozog, így aztán nekünk is könnyebb a dolgunk. Úgyhogy én azt gondolom, hogy a Tankcsapda vendégzenekarának lenni egyáltalán nem nehéz dolog.
Magánéletedben mennyire követed a mai zenei történéseket, eseményeket?
Elsősorban azokat a zenei eseményeket, stílusokat követem, amelyek engem érdekelnek. Mondjuk a dub, reggae, hip-hop dologban kevésbé vagyok otthon, mint mondjuk a heavy metalban, vagy a rockzenében. Ettől függetlenül az előbb felsorolt műfajokat is igyekszem figyelemmel kísérni, tehát tisztában vagyok azzal, mi az a Punnany Massif, vagy mi az Akkezdet Phiai, mert érdekel szakmai értelemben véve is, meg zenerajongó vagyok a mai napig. Próbálom nyomon követni a friss dolgokat, de nyílván elsősorban a rockzenére összpontosítok, hiszen ez a műfaj érdekel leginkább.
Szerencsére vannak Magyarországon jó új zenék, meg zenekarok. Vannak olyanok, akik méltán lesznek híresek és vannak persze olyan zenekarok is, de leginkább előadók, akik érdemtelenül kerülnek a reflektorfénybe. Itt elsősorban azokra az előadókra gondolok, akiket a kereskedelmi csatornák üres lufiként jó nagyra felfújtak. Hozzáteszem, hogy a közönség hosszútávon szelektál, igazából a közönség az ezerfejű cézár, az egyetlen igazi mérce. Hogyha a közönség valakit szeret, megszeret és létjogosultságot biztosít neki, akkor hosszútávon az a zenekar, vagy előadó fenn is marad. Ha meg nem, akkor nyomhatnak bele mindenféle menedzserek mindenféle pénzeket, meg betolhatják mindenféle mondvacsinált műsorokba, úgyis ki fog pukkanni a lufi előbb-utóbb. Például a Punnany Massif anélkül lett népszerű zenekar, hogy a menedzserek álságos módon egy nagy üres lufit fújtak volna fel. Ők azért népszerűek, mert jó, amit csinálnak.
Hál’ Istennek, hogy vannak ilyen zenekarok még ebben a műfajban is, de említhetem az újabb rockzenekarok közül például a Burnout-ot. Ők egy fiatal székesfehérvári brigád, akik egyre izmosabb koncerteket és egyre jobb hangulatú bulikat játszanak, a mostani turnénkon is néhány helyen vendégzenekaroskodnak. Ha azon az úton járnak, mint amelyiken elindultak, és elég kitartóak, eltökéltek, akkor néhány éven belül oda érhetnek, ahová az utóbbi években a Depresszió, a Road, vagy az Alvin és a mókusok.
Elköszönésképpen, mit üzennél a berettyóújfalui zenészpalántáknak?
Fú! Az ilyen "mit üzensz" típusú kérdésekre nem nagyon szoktam tudni válaszolni, de hogyha mindenképpen mondanom kell valamit, akkor annyit üzenek csak, hogy ha valaki szereti a zenét, meg a hangszerét, akkor attól ne menjen el a kedve a zenéléstől, ha azt látja maga körül, hogy sokan nem feltétlenül értékelik ezt. Hogyha senki más nem hallgatja azt, amit az ember zenészként zenél, csak te saját magad otthon a szobádban, már akkor sokkal többet tettél a világért, mint mondjuk, ha nem zenélnél.
Fotók: Szőke Richard, Tankcsapda hivatalos
