Az államtitkár a TÁMOP pályázat keretén belül megvalósuló projektet a felzárkóztatási programok zászlóshajójának nevezte, kiemelve komplexitását, ugyanis 29 bihari településen a gyerekek születésétől, egészen 18 éves korukig átívelő, több területet is érintő feladatok megvalósításáról van szó.
Az „Esélyt a bihari gyermekeknek” című projektet Csörszné Bagdi Ildikó projektmenedzser mutatta be. A tájékoztatóból kiderült, a program 29 település bevonásával, 599.999.964 Ft-os összköltséggel, 100%-os támogatási intenzitással 2013. március 1. és 2015. február 28. között kerül megvalósításra.
Programban érintett területek: korai képességgondozás, közoktatás, egészségügy, szociális és gyermekjóléti szolgáltatások, foglalkoztatás, helyi gazdaságfejlesztés, közösségi tevékenység, helyi kisebbségekkel végzett munka, információs társadalom, ifjúság, civil szféra.
A program keretében Biharkeresztesen a legkisebb gyerekek (0-3/5 éves) és szüleik fogadására Biztos kezdet gyerekházat alakítanak ki, Komádiban pedig közösségi házat, ahol a városban élő családokat várják majd rendszeres programokkal. Az épületeket az önkormányzatok bocsátották ingyenesen a projekt rendelkezésére.
A többi településen - együttműködve a gyerekház, illetve a közösségi ház tevékenységével - szakmai-pedagógiai programokkal, informatikai képzéssel, közösségi terek biztosításával segítik a hátrányos helyzetű gyerekek, fiatalok felzárkóztatását.
Komplexitását az adja, hogy minden, célcsoportot érintő szakterületen történnek programok, a megvalósításban részt vevő szakemberek szakmaközi hálózatokat alakítanak és együttműködnek. Így biztosított a párhuzamosságok elkerülése, a programelemek egymást erősítő hatása, a szakemberek közötti párbeszéd szükségessége.
A projekt megvalósításában, munkaviszonyban, főállásban 26 főt, munkaviszonyban, részmunkaidőben 19 főt, megbízási, vállalkozási jogviszonyban közel 400 főt tudnak foglalkoztatni.
Kovács Zoltán államtitkár beszéde Berettyóújfaluban (Forrás: www.kormany.hu):