Jubileumi év, növekvő termelés, alacsonyabb profit, kisebb létszám, kitüntetések és országos átlagon felüli béremelések - a Tama Hungary 2024-es éve is eseményekben gazdag volt. Győrfi Sándor, a vállalat ügyvezetője az idei évükkel kapcsolatban kendőzetlenül beszélt azokról a problémákról, amelyek közeljövőbeli megoldása nélkül a vállalat képtelen lesz sikeresen működni, ezzel párhuzamosan pedig arról az előre menekülésről is, amit saját dolgozóik védelméért folytatnak. Az ügyvezető elmondta, milyen üzenetet látnak a közelmúltban a Tama Hungary és a személye számára átnyújtott elismerésekben. Bizakodásának hangot adva a jövő évtől már a vállalat megerősödését reméli.
Milyen évet tudhat maga mögött a Tama Hungary 2024-ben?
Ha egyetlen szóval kellene összefoglalni az idei évünket, akkor azt mondanám: küzdelmes. Az előző két év energiaválsága 2024-re is rányomta a bélyegét, a megemelkedett költségeinket a talpon maradás érdekében kénytelenek voltunk beépíteni a termékeink árába, amikből éppen ezért a korábbi évekhez képest idén még mindig kevesebbet tudtunk értékesíteni.
Az áremelés sajnos világjelenség, egy bizonyos ponton túl egyetlen piaci szereplő sem tudja kikerülni. Ennek okán súlyponti kérdés az is, melyik vállalat mit tesz a költséghatékonyabb működéséért, hogy árszínvonalban ütőképes tudjon maradni. A Tama Hungary milyen innovációkhoz nyúlt ennek érdekében?
Természetesen nekünk is a versenyképesség a legfontosabb, Magyarországon, Európában és a világpiacon egyaránt. Ennek érdekében első lépésként az árainkat igyekeztünk a piaci viszonyokhoz alakítani, az adott mozgásteret tekintve elmentünk a végletekig. Következő lépésként pedig a cégen belüli innovációkhoz nyúltunk. A kisebb energiaköltségek érdekében napelemeket telepítettünk; megkerestük, honnan vásárolhatunk kedvezőbb áron alapanyagokat; nagyobb hangsúlyt fektettünk a termelőmunka automatizálására. Ez utóbbi lépés magával vonta a létszámracionalizációt, a korábbi “csúcsidőszakhoz” képest, amikor 330-an dolgoztak nálunk, jelenleg 260-an vagyunk.
Ezek a változtatások mennyire váltották be a hozzájuk fűzött reményeket?
Azt mondhatom, a stratégiaváltásunk sikeres volt, az előzetes számításaink visszaigazolódtak. A tavalyi évhez képest idén már 13-14 százalékkal több terméket tudtunk piacra juttatni, mint tavaly. Ez az eredményességünkben még nem látszódik meg, jelenleg alacsonyabb profittal dolgozunk - a következő lépés nyilvánvalóan ennek a növelése kell legyen. Az biztos, hogy rajtunk nem fog múlni, keményen dolgozunk azért, hogy a bevezetett innovációk a végeredményben, azaz a profithányadban is megmutatkozzanak.
Ez a célkitűzés jövőre megvalósíthatónak látszik? Milyen konkrét tervekkel lépnek a 2025-ös esztendőbe?
A következő évben szeretnénk ismét 10-15 vagy akár 20 százalékkal is növelni a termelésünket. Ekkora mennyiségű eladásnövelés már a termék előállítását is jóval költséghatékonyabbá tenné, nagyot lendítene a versenyképességünkön - és ettől kezdve a magasabb profit is realitás lenne. Ehhez az eredményhez mindenképpen szükséges lesz új munkaerő felvétele - és itt érkeztünk el egy másik sarkalatos ponthoz. A rendelkezésre álló szabad munkaerő kapacitás enyhén szólva sem bőséges, a merítési lehetőségeink rettentően korlátozottak. Sajnos állandó jelenség, hogy a munkaerőpiacon vagy a szakképzettséggel, vagy a motiváltsággal, hozzáállással van a baj. Megfelelő, rátermett embert találni nagyon nehéz, sőt! A legtöbb esetben egész egyszerűen lehetetlen.
Ezzel a kihívással folyamatosan küzdünk, így biztos, hogy ennek a problémának a megoldása cégünk szempontjából a közeljövő egyik legfontosabb kérdése lesz. Gondolkodtunk külföldi munkaerő behozatalán is, óvatosan körbejártuk ezt a kérdést és megnéztünk több multinacionális vállalatot, akik már sikeresen alkalmazták ezt a megoldást. Így jutottunk arra a döntésre, hogy jövő februártól egyelőre 8 fő indiai munkavállalót alkalmazunk egyszerű betanított munkára. Nagy kihívás lesz ez a cégünknek, de minden tőlünk telhetőt megteszünk a sikeres integráció érdekében.
A létszám változásával módosult-e a műszakrend?
Nem, a megszokott három műszak maradt. Annyi változás történt, hogy a hálóüzemben a dolgozók kérésére átálltunk 12 órás munkarendre. Ennek inkább generációs okai vannak, ebben az üzemben javarészt fiatalok dolgoznak, akiknek ez a felállás jobban megfelel. A hosszabb munkaidőt jobban bírják, két 12 órás műszak között pedig több szabadidejük marad. A zsinegüzemben maradt az eredeti munkarend, az itt dolgozó idősebbek már nem szívesen váltanák le a hosszú évek alatt bejáratott 8 órás munkaidőt.
Maradva a munkavállalóknál: a cég korábban prioritásként kezelte saját dolgozói jutalmazását, illetve kompenzálását- ilyen volt például az infláció elszabadulásának időszakában adott kiegészítő kereset. Idén is volt ilyen intézkedésre példa?
Mivel a stratégiánk továbbra is az, hogy a mi dolgozóink magas szintű megbecsülésben részesüljenek, így természetesen voltak ilyen lépéseink. A kormány által 2025-re tervezett béremelést mi már idén július 1-től megléptük. És ha már megléptük, akkor tartva magunkat ahhoz, hogy nálunk az átlaghoz képest magasabb fokon legyenek megbecsülve a munkavállalók, a törvény által előirányzott 7% helyett mi összességében 10 százalékban emeltük a fizetéseket. Természetesen az időnkénti juttatások sem maradnak el, legutóbb például, a vállalat 15 éves születésnapja alkalmából rendezett családi napon is ajándékban részesültek a dolgozók.
Családi- és élethelyzetüknek megfelelően választhattak TV-t, telefont, okosórát, forrólevegős sütőt vagy medencét. Nem könnyű a mostani gazdasági helyzet, ez biztos, de pontosan ezért kell előre menekülve minél jobban értékelni a saját értékes embereinket. Ezt a vállalat erejéhez mérten meg is tesszük.
Hogy mennyire így van, azt a Tama Hungary nemrég kapott elismerései is mutatják. Novemberben a Vállalkozók Országos Szövetségétől Felelős Multinacionális Vállalat kategóriában megkapták az “Év vállalkozója” díjat....
Mondanom sem kell, óriási elismerés számunkra. Ebben a díjban az elmúlt 15 évünk működése lett valamilyen szinten visszaigazolva. Többek között az, hogy olyan meghatározó szereplői vagyunk a térségnek, akik a helyi kis- és közepes vállalkozásokkal is kiegyensúlyozott viszonyt ápolnak, kölcsönösen segítjük egymást. Helyi és környékbeli munkavállalókat alkalmazunk, helyben adózunk, helyi beszállítóktól rendelünk árut, szolgáltatásokat, és CSR programunkon keresztül a helyi közösséget támogatjuk.
.......és szintén novemberben pedig Ön, Győrfi Sándor, a Tama Hungary ügyvezetője részesült a vármegye által adományozott Bocskai-díjban, amit azoknak az embereknek ítélnek oda, akik több évtizedes munkásságukkal hozzájárulnak Hajdú-Bihar vármegye fejlődéséhez.
Szintén óriási megtiszteltetés számomra, de hangsúlyozom, ez is ugyanúgy a vállalat sikere. Ezekhez az erkölcsi elismerésekhez közel 300 ember munkája kellett - köszönöm is minden kollégámnak - , és ezek a díjak ugyanúgy nekik is szólnak, ahogyan nekem. Az üzenete számunkra az, hogy elismerik a térségben végzett munkánkat, CSR tevékenységeinket, és ez nagyon jó érzés.