artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

2024. április 20. szombat

Katalin Motel és Étterem

Berettyóújfalu, Király-Hágó u. 22.

06 (54) 401-537

06 (20) 421-9411

HETI MENÜ ÉS ÉTLAP

A Kormányinfón is téma volt, hogy tényleg utazhatnak-e a keleti vakcinával oltottak, akik felvettek egy uniós engedélyezésű oltást is. Gulyás Gergely szerint a tagállamok szuverénebbek annál, hogy egységes szabályt kövessenek a keleti vakcinák elfogadásával kapcsolatban.

Ujhelyi István, az Európai Parlament (EP) közlekedési és turizmus bizottsága alelnöke online sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az a magyar állampolgár, aki egy keleti vakcina után második oltását, illetve két keleti vakcina után a harmadik emlékeztető oltását az Európai Unió által elfogadott oltóanyagok egyikéből kapta, teljes jogú tulajdonosa lesz az egységes, uniós Covid-igazolványnak. Szavai szerint erről hivatalos jogértelmezést kért az Európai Bizottságtól.

Az MSZP politikusának bejelentése szerint Didier Reynders uniós igazságügyi biztos világossá tette számára, hogy minden EU-tagállamnak kötelező a korlátozásmentes beutazás feltételeként elfogadni az egy-, vagy két keleti oltóanyagra beadott uniós vakcinákat az érintett magyarok esetében.

greenpass 123rf

Egyelőre mégsem kapnak egységesen zöld lámpát a keleti vakcinával oltott utazók az EU-ban?

Fotó: 123rf.com

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a bejelentést követő kormányinfón vitatta, hogy a keleti és a nyugati oltások kombinációjával egységesen be lehetne utazni tesztelés nélkül az uniós tagországokba. A keleti oltások uniós elfogadottságában nincs egység, a tagállamok ennél szuverénebbek – hangsúlyozta a miniszter. Gulyás Gergely károsnak tartja azt, hogy miközben a Szputnyik a lehető legjobb védettségi adatokat produkálja, a Sinopharmot pedig a WHO engedélyezte, az Európai Gyógyszerügynökség és az uniós hatóságok nem fogadják el a keleti vakcinákat. Szavai szerint ebben nincs változás. Amíg ez nem történik meg, teljes egyenlőségről nem lehet beszélni – tette hozzá. A miniszter azonban hozzátette azt is, hogy értékelik a szocialista EP-képviselő erőfeszítéseit az ügyben.

Gulyás Gergely példaként Franciaországot hozta fel, ahova most sem lehet beutazni repülővel két keleti oltással meg egy Jansennel PCR-teszt nélkül. Megjegyezte, hogy ha autóval be is utazik valaki így az országba, egy étterembe akkor se tud beülni, mert nem fogadják el a keleti oltásokat.

Erre egyébként Ujhelyi István is kitért, amikor felhívta a figyelmet arra, hogy az EU intézményei csak a beutazást könnyítették meg a keleti és nyugatival vakcinával is oltott magyarok számára, az adott tagállamok határain belül egyedi korlátozások vannak érvényben az étterem, tömegközlekedés, szociális terek használatára vonatkozóan.

Lapunk a hír kapcsán tegnap megkereste az Osztrák Idegenforgalmi Hivatalt, ahol azt a tájékoztatást kaptuk, nincs tudomásuk arról, hogy Ausztriában változna a korábban bejelentett, február végéig érvényes szabályozás. Azaz a beutazáshoz ugyan a kínai oltást elfogadják, de szállodában, étteremben csak az Európai Gyógyszerügynökség által elismert oltóanyagokat fogadják el. A Szputnyikot pedig változatlanul egyáltalán nem ismeri el Ausztria.

Szerkesztőségünk tanácsa, hogy utazás előtt mindenki tanulmányozza a Konzuli Szolgálat oldalát, ahol országokra bontva találja meg a legfrissebb beutazási szabályokat.

*

Frissítés:

Ujhelyi István közleményben reagált a Kormányinfón elhangzottakra, amelyben újfent megerősítette február 2-án tett bejelentését, miszerint az EU igazságügyi biztosának hivatalos jogértelmezése szerint a hatályos európai szabályok alapján minden uniós tagállamnak korlátozásmentesen el kell fogadnia azok Covid-igazolványát, akik egy, vagy két keleti oltásukra legalább egy európai engedélyezésű vakcinát is felvettek.

"Reynders biztos állásfoglalása és az Európai Bizottság mai sajtótájékoztatóján szintén elhangzott megerősítés után egy fél éve tartó jogértelmezési vitára került végre pont" – írta az EP-képviselő.

Közölte azt is, hogy hivatalos feljegyzést küldött a mai napon minden uniós tagállam uniós nagykövetségének is, amelyben felhívta a figyelmüket a vonatkozó szabály biztosi értelmezésére és annak betartására.

You have no rights to post comments