Két év után Európa-szerte és hazánkban is megszűntek a veszélyhelyzet miatt bevezetett korlátozások. Ennek apropóján kértük Princzinger Pétert, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány (MTSZA) elnökét a turizmust leginkább "megrángató" időszak tanulságainak értékelésére.
2020. február 1-jén még együtt ünnepelt a szakma, aztán minden megváltozott. Közeli még, de már lehet értékelni az elmúlt két évet.
Pontosan emlékszem, 2020 február 1-jén a Turizmus Gálán, a Kongresszusi Központ színpadán az MTSZA terveiről, az elindítani tervezett szolgáltatásokról beszéltem a szakma reprezentánsai előtt. Alig három hét múlva már válságkezelő üzemmódban voltunk. Azóta kimaradt két február 1-jei gála és két Turizmus Summit. Az idén márciusban, az Utazás kiállítás megnyitóján találkozhattunk újra személyesen.
Sok szempontból lehet vizsgálni, sokféleképpen lehet értékelni az elmúlt két évet, sokan, sok mindent elmondtak már erről az időszakról. Jómagam, bármi történik, azt keresem, mit kellett tanulnom, tanulnunk belőle. Az én értelmezésem tehát, hogy a Covid-válság is egyfajta, kényszerű tanulási folyamat volt.
Hogy látja, mi mindenre tanított meg bennünket két év alatt ez a soha nem látott válsághelyzet?
Mindenekelőtt megtanultuk másképp szervezni az életünket, a munkánkat, sokan rájöttek arra, hogy nem csak Budapesten lehet élni és dolgozni, adott esetben vidéken is lehet lakni, és onnan is el tudjuk látni a munkánkat. Megtanultuk másképp működtetni a kapcsolatainkat, megtanultuk pótolni, kiváltani a személyes találkozásokat, amennyire lehetett online megoldásokkal.
Másfelől, tartalmi szempontból, megtanultuk, hogy mennyire sérülékenyek a vállalkozásaink, és felértékelődtek olyan témák, mint például a válságmenedzsment, a reziliencia, a szolidaritás, a vállalkozásaink hibernálása, a túlélési technikák, majd az újraindítás. (Sajnos, azóta kiderült, hogy ezektől a fogalmaktól egyelőre, a szomszédunkban kialakult háborús válság miatt, nem szabadulhatunk meg, de bízunk abban, hogy hamarosan helyreáll a béke.)
Nem akarnám bagatellizálni a dolgot, de nekünk, közép-európaiaknak, akiknek az egész történelmünk leírható megrázkódtatások és talpra állások sorozataként, ez az igazi formánk. A vérünkben van az alkalmazkodás, amint ez látszik is a szakmában minden szinten, a turizmusirányítás, a vállalkozások és a munkatársak, egyéni vállalkozók szintjén egyaránt. Nem véletlen, hogy a 2030-ig szóló Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia célrendszere lényegében nem változott, hanem a célhoz vezető utakat gondoltuk újra, a megvalósítás módját korrigáltuk.
Mindez nyilván általában mindenkire érvényes. Mi vonatkozik speciálisan a turisztikai ágazat szereplőire?
Három dolgot emelnék ki. Az egyik, ami a turisztikai keresletet és a kínálatot illeti, mind a szolgáltatók, mind a vendégek megtanultak egy új mottót, nevezetesen, hogy „a belföld az új külföld". A válság látszólag paradox módon kifejezetten „jót tett" a belföldi, ezen belül is a vidéki, és kiváltképp az aktív turizmusnak.
A szolgáltatók oldaláról nézve ezt azt jelentette, hogy a belföldi keresletet kellett hatékonyabban megszólítani, hiszen náluk volt (van) elkölthető pénz. Ugyanakkor nem kis feladat (volt) az átmenetileg nem elérhető, nem látogatható külföldi úti célokkal versenyképes hazai ajánlatokat kínálni. A vendégek, akik az élményeket korábban elsősorban külföldön keresték, örömmel fedezhettek fel Magyarország rejtett kincseit is. A szakma jól vizsgázott, egyes vidéki desztinációk forgalmi mutatói 2021-ben túlszárnyalták a „minden idők rekordévében", 2019-ben mért adatokat. Szerintem ez a tendencia folytatódik 2022-ben is.A másik dolog, hogy „ez a turizmus már nem az a turizmus". És soha többé nem is lesz ugyanaz. A Covid-helyzet alapvetően alakította át a tájékozódási és a döntési szokásokat, a biztonsággal kapcsolatos elvárásokat, ezeken keresztül hatással volt a szolgáltatások tartalmára is. És ami hosszú távon legalább ilyen fontos: az újraindulás után a szektor jelentősen megújult kínálattal várja a vendégeket, a megújulás az infrastruktúrát és a szolgáltatási minőséget egyaránt érinti. Bár a pandémia ellehetetlenítette a folyamatos üzemelést, ám nem akasztotta meg a legtöbb fejlesztést. Új szállodai kapacitások, megújult panziók és magánszálláshelyek, újjászületett fürdők és strandok – a leglátványosabb példák.
Ezek mellett ne felejtsük el az innovációs kényszer által felgyorsított digitalizációs előrelépést, vagy például a minden szálláshely-szolgáltatóra kötelezően kiterjedő, országosan egységes szálláshely-minősítési rendszert.
Ugyanakkor talán nincs olyan szektor az ágazatban, ahol ne tartanának a kiszolgálás színvonalának csökkenésétől a válság következményeként jelentkezett súlyos munkaerőhiány amiatt. Ezt miként látja kezelhetőnek?
A felméréseink szerint körülbelül 125 ezer ember hagyhatta el a turisztikai szektort. Ez egyfelől jelentős vérveszteség. Másfelől megengedhető az a következtetés, hogy ha kevesebb munkaerővel elérhető nagyjából a korábbi bevétel, akkor volt a rendszerben hatékonysági tartalék. Biztos vagyok benne, hogy mint minden válság, hosszú távon a Covid is a rendszer hatékonyabbá válását kényszerítette ki, a minőségi megújulást segítette elő.
Fotó: Vanik Zoltán
