Katona, focista, nem mellesleg menekült - és rajongtak érte az emberek. Bazánt János úgy érkezett meg gépkarabéllyal a vállán Berettyóújfaluba, hogy előtte még a település nevét sem hallotta - hogy aztán ellentmondást nem tűrően, viharos gyorsasággal váljon a település elsőszámú kedvencévé. A BUSE hátvédjeként, háborús hősként, vagy a nők kedvenceként, de mindenki beszélt róla- éppen ezért volt különösen fájdalmas, amikor egy szürreálisnak tűnő szerencsétlenség miatt lett az áldozata mindannak, ami egyúttal az egész ország tragédiája volt.
Legutóbbi cikkünkben egy olyan menekültkatasztrófával foglalkoztunk, ami alapjaiban változtatta meg az ország életét. A Trianoni „földrengés” okozta migráció annak is változást hozott az életébe, akinek egy centit nem kellett elmozdulnia lakhelyéről, hát még annak, aki egyik pillanatról a másikra, életét tízkilónyi cuccba belepréselve indult útnak a semmibe. A történetet tehát felülnézetből már ismerjük, most jöhet a szemmagasság: olyan hús-vér menekültek története, akiket itt, Berettyóújfaluban dobott le a nagybetűs élet-express, és bizony abból a viharból is hoztak magukkal, ami idesodorta őket.
Ha azt mondom Bazánt János, akkor… akkor mély csönd és pislogás - egy ismeretlen név a sok közül. Pedig ha van olyan sztori, ami -kellemes értelemben- jobban felforgatta a település életét mint egy komplett román hadsereg vagy egy tomboló spanyolnátha, akkor az Bazánt Jánosé. Mai szemmel nézve persze nem üti majd ki a szemünket egetverő szenzáció-érzet, nem csap le rá a nemzeti filmalap, de még Frei Tamás sem veszi be a következő regényébe. Mégis, ami nekünk lényeges az ő történetében, az egy az egyben ott van:
...annyira kirakatként köszön benne vissza az egész lenullázott, jobb sorsra érdemes, a semmiből csakazértis büszkén felálló, mégis tragikus sorsú kisbihar története.
Egy fehér holló, viharos lendülettel
De ki volt ez a fura nevű ember? Először is: egy befogadott menekült. Nyilván, nem csupán abban az értelemben befogadott, hogy a lakcímkártyáján Berettyóújfalu szerepelt, és nem igazoltatta le egy nap féltucatszor „húzz innen” tekintettel egy csendőrjárőr. Hanem a helybeli társadalom által is befogadott, sőt! Ha akkoriban rendeztek volna helybeli népszerűség versenyt, vagy létezett volna díszpolgári cím, nem kérdés, hogy Bazánt Jánost fényképezik a díjátadón.
És hogy ez a tény már önmagában miért hord ki lábon egy szenzációt? Mondjuk azért, mert akkoriban Magyarországon és úgy en bloc a világban az idegenekre vonatkozó befogadás és vendégszeretet körülbelül ugyanazok a fogalmak voltak, mint a rádió vagy a telefon - tudták hogy létezik, egyesek már ismerték is, de széles tömegnek még nem volt alkalma kipróbálni. A messziről jött emberben még ma sem bízunk, száz évvel ezelőtt pedig egyenesen rühellték- két olimpia között a faluba a szomszéd településről bemerészkedő legényt is inkább üdvözölték egy péklapáttal tarkóra, mintsem natúr hátbaveréssel. Na szóval ezért szólt már önmagában nagyot: egy menekült, akit mindenki ismert, elismert és szeretett!
Mondhatnánk, toleranciából Újfaluban száz évvel ezelőtt is jeles, de nyilván volt itt még valami, ami miatt ez az ember villámgyorsan fehér hollóvá kupálódott. Bazánt János ugyanis katona volt, és azon belül sem akárhol: a székely hadosztály tagja. Mint ismert, a székely hadosztály volt az, akik hol nyíltan, hol bozótharcos gerillaként harcoltak a román hadsereggel Erdélyben - végül ugyan a fegyvert letették és szétoszlottak, de a hírnevüket nemhogy az országban, de Európában is bőven megismerték. Amolyan honvédő betyárokként, jóindulatú brigantikként tekintett rájuk a nép, presztízs volt tehát közéjük tartozni.
Katonai tempó Újfaluban is
Így amikor Bazánt János 1919-ben megérkezett Berettyóújfaluba, vállán gépkarabéllyal, háta mögött sok-sok ellőtt tölténnyel, érthető, hogy a helybeliek sem egy átlag tucatmenekültet láttak a sok közül, sőt. Inkább látták benne a kissé félelmetes, ismeretlen, de mégis cefetül érdekes egyenruhát, mint egy vagonlakót. A kíváncsiságnak hála pedig a híre hamarabb járta be a települést, minthogy egyáltalán megszólalt volna, természetesen minden utcában más és más verzióban tudva „biztos forrásból”, Bazánt János kicsoda, hány románt ölt meg és honnan jött. (A családjáról nincs információnk, de az biztos, hogy egyedül jött a településre.)
Hogy ez mennyire igaz, jól mutatja, Berettyóújfaluban mindenki csak „székely ifjúként” emlegette, utalva háborús múltjára. (Eredetileg Kolozsváron született, származásilag tehát nem volt székely, de hát nem is ezért kapta a becenevét.)
A BUSE időszak - a vízcsapból is Bazánt János
Bazánt János tehát pozitív hendikeppel indult, és a népszerűségi indexe ezután kezdett csak üstökösként felfelé ívelni. Katona, ráadásul a székely hadosztályból, fiatal, jóvágású; ez már önmagában is szimpatikus önéletrajz, és még lehetett fokozni. Hősünk ugyanis berettyóújfalui letelepedése után kedvenc sportjában, a labdarúgásban kezdte kibontakoztatni tehetségét. Amire csakhamar fel is figyeltek: pár meglátogatott edzés, egy-két leszerelt csatár, és máris a BUSE középhátvédjeként találta magát a kezdőcsapatban - le se tagadhatta volna a katonai tempót.
És mivel kis hazánkban már száz évvel ezelőtt is több millió futballszakértő tevékenykedett, így nem meglepően a foci már akkor is a legnépszerűbb sportok közé tartozott, természetesen Berettyóújfaluban is. Egy jóképű, fiatal focista, aki még katona is volt: ha létezett tökéletes prototípusa a társkereső oldalakon való bemutatkozásnak, akkor Bazánt Jánosé bőven kimaxolta - na, nem mintha szüksége lett volna társkeresőre. Keresték őt anélkül is elegen!
Így hát ha ebben az időszakban Berettyóújfaluban valaki esetleg nem hallott volna Bazánt Jánosról, a „ háborús hős székely ifjúról”, akkor az garantáltan hallott Bazánt Jánosról, a „BUSE betonkemény hátvédjéről”, ergo, nemhogy a piacon vagy a presszóban volt téma, kábé azzal is szembejött aki a kő alatt lakott.
Amikor a pokol egy pillanat alatt érkezik
A futball mellett egy ideig katonaként szolgált, majd az egyenruhát szögre akasztva a helybeli hivatalban helyezkedett el, mint közalkalmazott. Civil életre váltott, focizott, csajozott, népszerű volt - szóval összességében jól mentek a dolgai. A háború nyomasztó emléke lassan-lassan távolodott, ő pedig nyugodtan élhette az életét. Vagyis, sajnos élhette volna. Merthogy bármennyire is sikertörténet az övé, a tragédia az, hogy mindezt elkeserítően rövid ideig élvezhette.
Történt ugyanis 1921. novemberében, egy teljesen átlagos hazai bajnokin Bazánt János sérülést szenvedett, le is kellett cserélni. Egy sérülés, na bumm, van ilyen - nem is foglalkozott vele különösebben senki, Bazánt sem. Csakhogy a lábán lévő seb olyan gyorsan és alattomosan fertőződött el, ami napok alatt ágynak döntötte, egyre súlyosabb állapotot előidézve. Kórházba kellett volna szállítani, csakhogy ekkor még Biharban nincsen kórház. Azt a részt ugye, ahol van - például Nagyvárad - azt elcsatolták Romániához.
Így Bazánt Jánosnak a háziorvosok segítsége maradt, akik ugyan mindent megtettek, de ehhez az állapothoz már kevesek voltak, egy kórházat ők sem pótolhattak. A székely ifjú állapota pedig - ahogyan az egész életére és habitusára jellemző volt - viharos gyorsasággal, „katonásan” változott, csak éppen nem a jó irányba. Gyakorlatilag pár nappal sebe elfertőződése után Bazánt János óriási megdöbbenésre eltávozott az élők sorából.
Mondani sem kell, a hír hallatára a település egy pár napig nem tért magához. Senki nem akarta elhinni, hogy mindenki kedvence, a strapabíró katona, a szívós hátvéd, az érinthetetlennek hitt ifjú titán egy ilyen „semmiség” miatt hagyta itt az életet. Temetésén nemhogy a ravatalozónál, de még a környékén sem lehetett egy gombostűt sem leejteni, csaknem egész Berettyóújfalu a tiszteletét tette, halála mellett a helyi újság sem ment el szó nélkül.
Mindenki tragédiája
Bazánt János jött, látott, és győzött - megkockáztatom, nincs még egy olyan „bevándorló”, akit ennyire megszerettek volna Berettyóújfaluban. Amilyen viharos sebességgel hódította meg a települést, olyan gyorsan kellett távoznia, sorsából pedig Csonka-Bihar, de körülbelül egész Magyarország története kiolvasható. Harcolt a szülőföldjéért, majd sok más emberhez hasonlóan neki is menekülnie kellett, olyan helyre, amiről előtte valószínű még csak nem is hallott. Hogy aztán magányosan Berettyóújfaluba érkezve, barátok, kapcsolatok és kilátások nélkül, de mégis töretlen életerővel, citromból limonádét csinálva rekordgyorsasággal nője ki magát helybeli celeb közönségkedvenccé. Majd ugyanilyen gyorsan váljon a megtestesült áldozatává minden rossznak, amit Biharral megtettek. És kirakat-példaként szenvedje el azt, amit Bihartól elvettek.
Ha 1921-ben lett volna kórház a településen, Bazánt János valószínűleg megmenekül, és tovább éli az életét, persze erről már értelmetlen lamentálni. A lényeg: az az idő, amit a településen töltött, mindenki számára felejthetetlen maradt.
Érdemes tudni róla, és emlékezni rá!
