Ha a Vissza a Jövőbe című filmet annak idején Berettyóújfaluban forgatják, aligha lehetett volna alkalmasabb helyszín a kocsmajelenetekhez, mint a település emblematikus szórakozóhelye, a Vigyorgó, gyermekkori nevén Kis- vagy Hármas presszó. A Vigyorgó volt ugyanis az az ikonikus bisztrója a településnek, ahol nyugodtan úgy lehetett volna húsz-harminc éveket ugrálni az időben, hogy minden korszakban ugyanazt a lényegi képet találjuk: a település színe-javát, ahogyan keljfeljancsi üzemmódban éli pezsgő hétköznapjait a méltán szimpatikus lokálban. /Fotó: BPJ/
Ha lett volna akkoriban sikeres uniós projekt közösségi házak megnyitására, a Vigyorgó esete valószínűleg Újfalu mindkét határában óriásplakáton hirdette volna a végeredményt, működését tekintve ugyanis inkább hasonlított egy non-stop üzemelő búcsúra, mint egy sima kocsmára. Merthogy ezen a helyen valóban minden is volt: burkolt piactér, kihelyezett sajtóosztály, osztályfőnöki órák, harmadik félidők, mesteremberek szakmai konferenciája, jogászfórum, gazdagyűlés…
Ami külön ökölpacsi, hogy ez a hely nem csupán egy-egy kaszt törzshelyeként szolgált, a komplett társadalom képviselte magát tokkal-vonóval. A gépsor mellett várda keserűt gargalizáló, Vikidál Gyula-bajszot büszkén imitáló munkás ugyanúgy a hely törzsvendége volt, mint a két tárgyalás között kisfröccsért átugró „entellektüel” bíró, vagy az orvosi konzíliumot hogy-hogynem pont a Vigyiben megtartó doktorok.
Fotó: BPJ
És persze mint minden rendes ember, serdülőkoromtól kezdve jómagam is látogatni kezdtem a helyet, hogy aztán az évek alatt minimum kisregényre való élményt szerezzek (utólag nagy kár hogy nem vittem diktafont, könyvben kiadva tuti bestseller). Hogy milyen komoly élményeket, azt jól jelzi, több órás selejtező válogatást kellett tartsak, hogy megtaláljam azt a történetet, ami a legjobban adja vissza a hely különleges „esszenciáját”, de végül rátalálva a jackpotra, úgy érzem, sikerültJ Íme:
Egy körülbelül 20 éves, de mégis örökzöld sztori, ami azóta is töretlenül nagyon üt:)
Szokásos bulis estén történt, amikor a társaság nagy része a "még bulizik, de már mátrixban" állapotba került. Látogatta a helyet egy velünk egykorú, nagyszájú srác, amolyan HVCS, az a típus, aki mindig szerette felhívni magára a figyelmet, imádott szerepelni, leginkább mások kárára. Jó pár ital után gondolt egy merészet, és egy másik asztalnál beszélgető hölgytársasághoz indult. Kinézett magának egy csendes, halkszavú lányt, aki abban az időben látványosan "hegyes" mellei miatt a szokásosnál akaratlanul is jóval több figyelemben részesült. Odalépett a lányhoz, egyetlen szó nélkül megfogta a lány mellbimbóit, és csavargatni kezdte, közben ezt mondogatta: "KOSSUTH, PETŐFI..EGYIK ADÓT SE FOGJA..." A zenegép, direkt kiszámolni se lehetett volna pontosabban, ebben a pillanatban hallgatott el, egy másodperc alatt az egész hely ezt a jelenetet figyelte.
Fotó: BPJ
Ami pedig ezután jött, az mindenkit állva hagyott. A kedves, visszahúzódó "kislány", sírógörcs vagy pofonvágás helyett, egyik kezében az italát megtartva, valami bérgyilkos hidegvérrel abban a pillanatban a másik kezével rámarkolt a srác fa...ra, és arcába belehajolva a képébe vágta: HAHH! ILYEN ANTENNÁVAL??! A hely egy emberként, üvöltve vágódott hasast a röhögéstől, nagypofájú hősünket pedig diszkrét harminc perc lefagyás-bootolás után tetszhalott állapotban kaparták össze a padlóról.
A haverom pedig aki mellettem állt, rám nézett, és fuldokló hiéna vihogás közben a lényeget összefoglalva ennyit mondott: IMÁDOM EZT A HELYET! Hát mi tagadás, tényleg imádtuk!
