artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

My message for Day 24

Az idő megszépíti a dolgokat - közhelytől átitatott, de mégis örökzöld igazság. Na meg általában fel is nagyítja: nincs az a röszkei határzár, gondolatrendőrség vagy csúcs algoritmus, ami az emberi fantázia útjába állhatna. Történjék bárkivel bármi, a környezetében mindig beindulnak a szorzók. Így lehet pár évtized múltán Lada Niva-ból BMW, néhány barátnőből több tucat, vagy kacsaúsztatóból delfin show. Ergo, a túlzás hozzánk tartozik.

Miért lett volna ez másképpen bő száz évvel ezelőtt?

Hogy a homo sapiens akkori és mai működése között az égadta világon semmi különbség nem volt, alighanem itt áll a legjobb bizonyíték. Íme:

1915. január 18. Hosszú sorok kígyóznak a Berettyóújfalui Református Templom előtt. Bent már több százan préselődtek össze, de még így is rengetegen szeretnének bejutni. Sok száz ember egy templomban - ezt a jelenetet nemhogy 2023-ban küldetés elképzelni, már 108 évvel ezelőtt sem volt éppen megszokott.

reformatus templom03

Ünnepi istentisztelet 2021. december 25-én.

Forrás: Berettyóújfalui Református Egyházközség

És valóban nem egy átlagos nap volt ez Berettyóújfaluban: a református templomban ugyanis aznap ravatalozták fel azt a Kerekes Ferenc hadnagyot, aki az ekkor tomboló I. világháborúban halt hősi halált. Kerekes Ferenc tősgyökeres berettyóújfalui lakos volt, hivatásos katona, és nem mellesleg Kerekes Gyula akkori főjegyző második gyermeke, közismert személyiség tehát.

reformatus templom02Mint azt említettem, ravatalára óriási tömeg gyűlt össze: a református templom történetében alighanem ezen a napon döntött rekordot a „látogatottság”. A szertartás lezajlott, Kerekes Ferencet az akkori Jerikó temetőben helyezték örök nyugalomra - és a történet itt egy ideig le is zárult. Rengetegen voltak, mindenki szerette volna leróni kegyeletét a hős katona előtt - az esemény után ez a narratíva élt a köztudatban, és ez valóban így is volt. Aztán eltelt pár év, és a történet bizony elmozdult a nulláról. Ekkor már úton-útfélen az visszhangzott vissza: a ravatalon konfliktusok, szóváltások, veszekedések is voltak, mert nem mindenkinek sikerült bejutnia. Éppen lehetséges, de ez azért már szorzógyanús.

Majd megint eltelik pár év, és mi kezd el fénysebességgel terjedni? Annyian zsúfolódtak be a templomba, hogy leszakadt a karzat! Hmm… (Kiváló clickbait cím lenne bármelyik bulvársajtó Facebook oldalán.) Szóbeli evolúció a javából: egy nem hétköznapi eseményből pár évtized alatt így gyúrt pletykát, majd csúcskategóriás legendát a kollektív közszáj. Olyannyira masszív legendát, hogy pár évvel ezelőtt a leszakadt karzat forgatókönyvét még mindenki kész tényként kezelte.

Ma már tudjuk, ha ebből a legendából a szenzáció és thriller részeket lefaragjuk, akkor már legendánk sem lesz, helyette a puszta tény, és egy tanulság, ebben a sorrendben:

Kerekes Ferenc hadnagyot 108 évvel ezelőtt nagy tömeg előtt búcsúztatták el - és ennyi. Ez az írás az ő emléke előtt tiszteleg.

Az egyszerű de nagyszerű tanulság pedig szerény véleményem szerint az, hogy a szenzációra való éhség jóval több mint unaloműzés, és nem is egyszerű pótcselekvés. A pletyka, a nagyot mondás az emberi jellemnek körülbelül az egy lándzsával egyszerre három mamut levadászását bemutató őskori barlangrajzok óta kiírthatatlan tartozéka.

A bulvárhírekkel teli pletykalapok talán jóval előbb érkeztek meg hozzánk mint azt gondolnánk- lehet hogy mindig is velünk voltak?

Bagdi László, történész

You have no rights to post comments