artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

A Gróf Tisza István Kórház új MRI-készülékének ünnepélyes átadására sajtótájékoztató keretén belül került sor 2022. március 28-án a kórház Dr. Böszörményi Nagy Géza-termében. KÉPGALÉRIA

Dr. Muraközi Zoltán főigazgató elmondta, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságával történt 2017-es egyeztetéseken megállapították, hogy számos  - a BV számára szükséges – ellátási és diagnosztikai eszköz, többek között MRI-készülék nem áll rendelkezésre az intézményben. A berettyóújfalui betegek legközelebb Debrecenben vehetik igénybe ezt a vizsgálati formát. Ezen okok miatt mind a kórház, mind pedig a BV számára előnyösnek bizonyult egy MRI-készülék helyi elérhetősége. Ennek révén a civil betegek is hamarabb kaphatnak időpontot a vizsgálatra és a debreceni központ leterheltsége is csökken, valamint a fogvatartottak szállítása is komoly anyagi ráfordítást és emberi erőforrást igényel.

Ezt az elképzelést mind az Emberi Erőforrások Minisztériuma, mind pedig a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága támogatta. Ennek eredményeként 2020. december 9-én az operatív törzs jegyzéket adott ki, melyben a Gróf Tisza István Kórház részére engedélyezte egy komplett MRI labor beszerzését. A beruházás bruttó összértéke 457.494.025 Ft.

Átadták az MR készüléket07Átadták az MR készüléket04

2021. március végére leszállításra és beépítésre került egy MRI-készülék a kialakított helyén és megérkeztek azok az MRI kiegészítő eszközök, melyek a műszer használatához szükségesek. Két hozzáértő szakembert sikerült a kórházhoz igazolni, akik az MRI elindításában, működtetésében nagy tapasztalattal rendelkeznek. A próbavizsgálatok és a munkatársak betanítása is megtörtént. A többletkapacitás befogadási eljárás elindult, ezt 2022-ben el is fogadták, a működési engedélyt megkaptuk és 2022. március közepére minden feltétel adott lett ahhoz, hogy a készüléket használatba vehessük. 2022. március 29-től az előjegyzés megnyitásra kerül – közölte Dr. Muraközi Zoltán főigazgató

Átadták az MR készüléket06Átadták az MR készüléket08

Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő beszédében visszaemlékezett a berettyóújfalui kórház indulására, történetére, valamint a „börtönkórház” tervének, majd megvalósításának állomásaira. Ennek fontos kitétele volt a megfelelő műszerezettség, valamint az épületek felújítása. Dr. Vitányi István kiemelte, a BV egészségügyi intézet csak úgy valósulhatott meg, hogy mellette a Gróf Tisza István Kórház függetlensége megmarad és az együttműködés révén kórházunk mind személyi, mind pedig műszerezettség terén fejlődik, az ellátások színvonala nő. Továbbá a gazdasági stabilitás is biztosítva lett. Az itt dolgozók megérdemlik a méltó munkakörülményeket, a betegek pedig a magas szintű ellátást.

Átadták az MR készüléket11Átadták az MR készüléket15

You have no rights to post comments