Mi lehet a jó egészségben megélt, hosszú, boldog élet titka? Mindnyájunkban felvetődött már a kérdés, most többek között erről faggatjuk Karácsony Lőrincet - a Fényes Ház Lőrinc bácsiját – aki nemrég ünnepelte a 90. születésnapját.
Mosolygós arc, erős kézfogás, rendkívüli nyugodtság sugárzik belőle. Bakonszegen született, 1925-ben látta meg a napvilágot, négy éves koráig itt is nevelkedett, ezt követően költöztek Berettyóújfaluba.
Nem volt könnyű gyermekkora, édesanyját nagyon korán elveszítette. A hat elemi elvégzése után mezőgazdasági szakiskolában tanult. Édesapjának sokat segített a ház körüli teendőkben; otthon állatokat tartottak, szőlőskertet műveltek, miután nővére férjhez ment főzni is megtanult.
Hogyan kezdett el dolgozni? Milyenek voltak akkor egy „pályakezdő” fiatal lehetőségei?
Akkoriban már gyermekként megszoktuk a rendszeres munkát, mert munka az volt bőven - neveti el magát Lőrinc bácsi – a családi gazdaságban akadt rengeteg teendő.1944-ben, 19 évesen munkaszolgálatosnak hívtak be, ahol a háborúban megsérült telefonvezetéket javítottuk a környező településeken.
1956-ban tartalékos sorkatonai szolgálatban töltöttem három hónapot Debrecenben, ahol az aknavetőknél szolgáltam. Kemény kiképzést kaptunk, nem bántak velünk kesztyűs kézzel, az egyszer biztos, de mégis úgy gondolom sokmindent tanultam az alatt a három hónap alatt, aminek a későbbiek során hasznát vehettem. Veszélyes volt maga a feladat is, az aknavetőt tűzkészre kellett összerakni, ezt gyakoroltuk. Gyerekjáték volt az egész - meséli mosolyogva - csak nem szabadott az embernek a szívére venni; ügyesnek kellett lenni!
1959-től a TSZ-ben, majd az állategészségügyben dolgoztam, onnan vonultam nyugdíjba. Kiss Lajos doktor úrral minden évben beoltottuk a környéken az összes szarvasmarhát tavasszal és ősszel is, TBC-, száj- és körömfájás illetve lépfene ellen, a sertéseket pedig orbánc ellen. Örömmel végeztem ezt a munkát, mert egyrészt nagyon szerettem az állatokat, másrészt a munkám során nagyon sok emberrel megismerkedtem.
Hogyan ismerte meg a feleségét ?
Akkoriban leginkább csütörtöki napon, a piactéren lehetett ismerkedni – emlékszik vissza csillogó szemekkel. - A parasztlányok mindig árultak valamit, tejfölt, túrót, juhgomolyát, így ismerkedtünk meg mi is Rózsikával. 1949. május 1-jén kísértem először haza, akkortájt az volt a divat, hogy az emberek minden vasárnap a templomba jártak, délután pedig a főtéren sétáltak. November 19-én már házasságot is kötöttünk, majd 1953-ban megszületett egyetlen gyermekünk, Anikó. 63 évig éltünk boldog házasságban.
Irigylésre méltó és egyben hihetetlen; 63 év boldog házasságban, konfliktusok nélkül?
Komoly konfliktusunk soha nem volt, inkább csak viccből. Mindent meg tudtunk beszélni, együtt mindent meg tudtunk oldani. Válásra soha nem is gondoltunk, egy pillanatig sem. Sokkal értékesebbek voltak akkor ezek a kifejezések: CSALÁD, HITVES, HŰSÉG. Egész héten dolgoztunk szorgalmasan, hogy meglegyen amire szükségünk van, aztán minden vasárnap elmentünk a templomba, utána otthon finom húslevest ebédeltünk, ezzel teljes volt a harmónia…63 éven keresztül.
Lőrinc bácsi a mai napig is rendszeresen jár Anikóval, a lányával a templomba. Mondja el nekünk, miért jó templomba járni?
Egyrészt abba nőttem bele, a családomban, a környezetemben ez volt a szokás. Másrészt utána másképp érzi magát az ember, sokkal nyugodtabb. Mindenkinek ajánlom ebben a zűrzavaros, rohanó világban. Hetente legalább egyszer álljon meg egy pillanatra és látogasson el az Úr házába.
Hogyan szórakoztak akkoriban?
Sokat dolgoztunk, csak ritkán szórakoztunk. Évente három-négy alkalommal voltak az iparos bálok az egykori Levente házban vagy a Gazdakörben, ott kapcsolódtunk ki a barátokkal, munkatársakkal. Néha ellátogattunk a Lisztes vendéglőbe is, a kedvenc ételem a birkapörkölt volt.
Az ünnepek közül, a karácsonyt szerettem a legjobban. A karácsony az nagy ünnep volt. Régen mindenki disznót vágott olyankor, összegyűlt a család, az asszonyok finomabbnál finomabb hagyományos süteményeket készítettek. Igazi melegséget és szeretetet jelentett ez az ünnep.
Sportolt-e valamit Lőrinc bácsi?
Sportoltam hát!.... a kaszanyélen, meg a kapanyélen – érkezik a frappáns válasz. - Meg aztán zsákoltunk is sokat. Nem volt akkor még olyan nagy divat a sportolás. Azt hiszem, sok fiatal megemlegetné, ha csak egy évig csinálná azt, amit én. Volt egy szőlőskertünk, így egész évben volt mit csinálni. Hajnali négy órától este nyolcig, kilencig dolgoztam. Este, ha az ember hazajött a határból, az volt az első dolga, hogy megfejje a teheneket és szaladjon a csarnokba a tejjel. Azért kaptunk pénzt. Vasárnap nem dolgoztunk, csak reggel és este elláttuk a jószágokat, közben egy kicsit lehetett pihenni.
Hogyan telnek nyugdíjas napjai? Hogy érzi magát a Fényes házban?
Gyorsan telnek a napok! Vannak foglalkozások, van társaságunk, ellátásban, gondoskodásban sem szenvedünk hiányt, de az otthoni élettel mégsem hasonlítható össze. Nagyon hiányoznak a hétköznapi teendők, a hosszú évek alatt felépített, sok szép emléket örző otthon. Azt semmi sem pótolhatja.
Mit gondol Lőrinc bácsi, mi lehet a titka annak, hogy ilyen jó egészségnek örvend még 90 éves korában is?
Én csak azt mondhatom, hogy a sok munka. Volt egy 102 éves szomszédom, aki még 95 éves korában minden reggel megkapálta az udvarát. Soha nem diétázott, minden nap sült szalonnát evett, reggelente egy kupica pálinkát is ivott. A másik fontos dolog a mértékletesség. Étel, ital, munka, szórakozás…mindent csak mértékkel!