A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából városunkban is megemlékeztek a totalitárius rendszer áldozataira a Nadányi Zoltán Művelődési Házban rendezett előadáson, valamint az ezt követő gyertyagyújtáson.
Lisztes Éva, a Nadányi Zoltán Művelődési Ház vezetője köszöntötte a vendégeket és felolvasta Wass Albert idézetét: „Az igazságot, a békét, és a megértést mindig csak azok keresik a Földön, akiket legyőztek, vagy eltapostak.” idézetet.
Egy nép kiáltott címmel színpadi játékot láthattak a megemlékezés résztvevői Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos, a Kiss Stúdió Színház művészeinek előadásában.
Ezt követően a népligeti kopjafánál Kocsis Csaba népművelő, énekmondó énekes-gitáros előadása után gyertyagyújtással emlékeztünk a totalitárius rendszer áldozataira.
Rövid összefoglaló az Emléknapról és annak történetéről:
„A jövendő nemzedékek előtt kötelességünk feljegyezni a 20. század bűneit és biztosítani, hogy azok soha nem ismétlődhetnek." /George W. Bush/
Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozatával minden év február 25-ét a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjává nyilvánította. 1947-ben ezen a napon Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet hatóságok jogellenesen letartóztatták, majd a Szovjetunióba hurcolták. A mentelmi jogától megfosztott képviselő nyolc évet töltött börtönökben és munkatáborokban. Kovács Béla 1959-ben, 51 évesen halt meg. Bronzszobra ma mementóként áll a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium épülete és az Országház közötti téren. Letartóztatása az első állomása volt annak az eltervezett folyamatnak, amely során a kommunista párt az ellenszegülők kiiktatásával a totális egypárti diktatúra kiépítése felé haladt. A képviselő önkényes fogvatartása a demokratikus jogok lábbal tiprásának jelképévé vált, amely a pártállami rezsim majdnem fél évszázados uralmát jellemezte. Sorsa egyfajta típuspéldája lett azoknak, akiket ma a kommunizmus áldozataiként tarthatunk számon.
„Egy ember halála tragédia. Egymillióé statisztika.” /Joszif Visszarionovics Sztálin/
A kommunista diktatúrák halálos áldozatait világviszonylatban 100 millióra becsülik. Kelet-Közép-Európában a számuk eléri az 1 millió főt. Ennyien vesztették életüket éhínségben, kényszermunkatáborban, vagy kegyetlen kivégzés által. Jóval többre tehető azonban azok száma, akiket a diktatúra hétköznapi valósága testileg és lelkileg megnyomorított. A rendszer áldozata volt az is, akit vallattak és kínoztak, akit megbélyegeztek, akit kirekesztettek vagy börtönbe zártak, akit csoport- vagy vallási hovatartozása miatt üldöztek; mindenki, akit megfosztottak a szabad cselekvés és választás lehetőségétől. Február 25-én emlékezzünk a több tízezer, családjától elválasztott és kényszermunkatáborba hurcolt honfitársunkra, a koholt vádak alapján mészárszékre küldött emberekre, az ellenállóként mártírhalált halt hősökre. Ezen a napon idézzük mindazok emlékét, akik az erőszakrendszer áldozataivá váltak, családtagjaikra és szeretteikre, akiket a kommunista rezsim meghurcolt és kiszolgáltatott. És ezen a napon emelt fővel emlékezhetünk minderre, mert egy letűnt rendszer bűneit emlegetjük, amelyet a nemzet kitartása és a szabadság iránti olthatatlan vágya örökre eltemetett.
„Soha többé nem tűrjük el, hogy ilyen történhessen velünk!”
Forrás: