Szilágyi Péter, a Városi Zeneiskola egykori igazgatója és karmestere harminc évig dolgozott az intézményben, szobrát – mely közadakozásból épült – május 31-én, halálának első évfordulóján avatták fel.
A zenés köszöntő után Muraközi István, városunk polgármestere szólt a szépszámú hallgatósághoz, aki egy Wass Albert-idézettel emlékezett. „Az élet olyan, mint a víz: csak folyik, egyre folyik, soha nem áll meg egy pillanatra sem, hanem magával ragad mindent, ami beleesik, magával ragadja valahová, amit az ember úgy hív, hogy örökkévalóság.”
Berettyóújfalu polgármestere hozzátette, Szilágyi Péter büszke lenne arra, hogy mennyien megtisztelték a szoboravató ünnepséget. „Évtizedeken keresztül vezette a Városi Zeneiskolát, s irányítása alatt mindig szombaton délelőtt népesült be az iskola udvara, mert akkor voltak a zenei próbák. Most is szombat reggel van, azt hiszem, ha látná, nagyon boldog lenne, hogy ismét ennyien vagyunk. Halálunk után nem az marad utánunk, amit a sírkövünkre vésnek, hanem az, amit életünk során mások szívébe szőttünk. Péter igazi szövőmester volt, aki itt, a zeneiskola udvarán kapott hallhatatlanságot a szobrának formájában” – mondta.
Szilágyi Pétert Ember Csaba, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének az elnöke, a Magyar Kultúra Lovagja méltatta. Elmondta, az emberi kiválóság sokféleképpen megmutatkozhat, Szilágyi Péter pedig azzal tűnt ki a többiek közül, hogy bár több fizetésért hívták belföldre és külföldre egyaránt, ő mindvégig hű maradt Berettyóújfaluhoz, harminc évig dolgozott ebben a kis Hajdú-bihari városban. Mint mondta, „nem ő ment el, hanem ő hozta ide a nagyvilágot, ő minden, ami Berettyóújfalunak a zene.”
A szobor leleplezése és megkoszorúzása után a hallgatóság tagjai közül többen egy-egy szál virággal emlékeztek a néhai igazgató-karmesterre.
Szilágyi Péter 59 évet élt, szobrának avatásán hozzátartozói, egykori pályatársai, diákjai, barátai tisztelegtek emléke előtt.
