Muzeológus, szerző, pedagógus egy személyben. Kutatásainak köszönhetően folyamatosan gyarapodik városunkról alkotott ismeretünk. Dr. Krajczárné Sándor Máriával a múzeumról, a családról és az oktatásról beszélgettünk.
A Bihari Múzeum és Sinka István Városi Könyvtár muzeológusaként dolgozol. Mi vonzott a múzeumok életébe?
Családi szálak vezettek a muzeológia világába. Az anyai nagymamám, Dr. Sándor Mihályné tanítónőként dolgozott, emellett pedig Berettyóújfalu és a környező települések hagyományait, köztük a népi hitvilágot kutatta. Városunkban 1960-ban alakult az első falumúzeum, tájház, ami az ő nevéhez kötődik. Ezt a „néprajzi házat” a Bihari Múzeum elődjének is tekinthetjük. ’70-ben lebontották, a gyűjteménye pedig később bekerült a ’74-ben alapított múzeumba. Tavaly, amikor a nagymamám születésének 100. évfordulójára rendezett kiállítást szerveztem, találtam egy dokumentumot, amely szerint már az 50-es években megyei fórumokon szorgalmazta, hogy Berettyóújfaluban létrejöhessen a múzeum. Emellett 1954 és ’56 között a járási kultúrház igazgatója volt, valamint jól ismerte a környékbeli szőttes mintákat, szakkört is vezetett. Az anyai üknagyapám, Szeremlei Császár Sámuel szintén a múlttal foglalkozott, Hódmezővásárhely történetét jegyezte le öt kötetben. Ez a két vonal az, ami az én kutatási területemhez is vezetett. Ennek egyik fele a néprajz, másik pedig a helytörténet.
Egyenes ágon örökölted a múlt iránti érdeklődést. Mikor döntötted el, hogy ezzel szeretnél foglalkozni?
Középiskolás koromban részt vettem a Bihari Honismereti táborban, amelyet a múzeum igazgatója, Kállai Irén szervezett. Itt ismerkedtem meg a néprajzi gyűjtés módszertanával, Vajda Mária, a Déri Múzeum etnográfusának segítségével. Az érettségi után a Debreceni Egyetem néprajz szakán folytattam tanulmányaimat. Már akkor tudtam, hogy ha lehetőség nyílik rá, a Bihari Múzeumban szeretnék dolgozni. Az egyetem keretein belül megismerkedtem a múzeumpedagógiával. Akkor úgy éreztem, hogy ez egy nagyon jó lehetőség arra, hogy a diákok körében népszerűbbé tegyük a múzeumokat. A néprajz szak elvégzése után helyettes korrektorként dolgoztam a Hajdú-bihari Naplónál, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, másoddiplomás képzésként elvégeztem a múzeumpedagógia szakot. Édesanyám nagyon szerette volna, hogy tanár legyek, mint ahogyan ő. Végül az lettem, csak kicsit másképp.
Közel tíz éve dolgozol a múzeumban. Mi az a terület, ami leginkább érdekel?
Amikor idekerültem a múzeumba, akkor elsősorban a két világháború közti Berettyóújfalu keltette fel az érdeklődésemet. Ez az a korszak, ami nemcsak az országnak, hanem Biharnak is egy nagy tragédia. Trianon, Bihar vármegye csonkolásához is vezetett, közel háromnegyed része a határon túlra került. Ez a terület város nélkül maradt, így fordulhatott elő, hogy Berettyóújfalu annak ellenére, hogy közjogi állása község volt, mégis a csonka Bihar megye székhelye lett. Abban az időben épültek azok a középületek, amelyek ma is megtalálhatóak, gondolok itt a leventeházra, a megyeházára, de sok iskola is ekkor készült el. Mindig érdekeltek Berettyóújfalu épületei, látva azt, hogy az állandó kiállításon a látogatók is érdeklődnek feléjük, elkezdtem utánajárni, milyen képeslapok, fényképek maradtak fönt a két világháború közti Újfaluról. A településen több nyomda is működött, ennek köszönhetően számos képeslapot is adtak ki. Viszont ennek, mint kutatásaim során kiderült, csak töredéke található meg a Bihari Múzeumban. Az Országos Széchényi Könyvtár kisnyomtatványtárában, valamint a szerencsi Zempléni Múzeumban található egy képeslapgyűjtemény, ahol nagyon sok berettyóújfalui képes levelezőlapot leltem. 2003-ban találkoztam Bogya Pál fotográfussal, aki korábban szintén a múzeum munkatársaként tevékenykedett. Azokat, az Újfalu épületeit ábrázoló fényképeket, amelyeket különböző gyűjteményekben felkutattam, megpróbálta hasonló szemszögből lefotózni, a mai állapotukban. Az elkészült anyagból 2008-ban Séta a faluvárosban – Berettyóújfalu egykor és ma címmel egy könyvet is megjelentettünk, majd kiállítás is született belőle.
Említetted, hogy már az egyetemen töltött évek alatt tudtad, hogy a Bihari Múzeumban szeretnél dolgozni. Milyen volt ide kerülni?
Amikor ide kerültem, elsőnek a gyűjteményt szerettem volna megismerni. A képzőművészeti gyűjtemény revíziójával kezdtem az ismerkedést. Később a néprajzi gyűjtemény kerámiáival foglalkoztam, amely közel ötszáz darabból áll. Akkor tűnt föl, hogy mennyi mezőtúri van köztük. Egyetemi tanárom, Szalay Emőke biztatására írtam a múzeumban fellelhető mezőtúri kerámiákról, amely az intézmény évkönyvében jelent meg. A revízióban Magyar Zita fazekas népi iparművész is a segítségemre volt. Biharban nagyon sok olyan fazekasközpont volt, amelyről nem sokat tudunk. 2008-ban Török Péterrel egy projekt keretein belül kutattunk a nagyváradi levéltárban, ott bukkantam rá a margittai fazekasok céhjegyzőkönyvére. Ennek a kutatásnak az egyik eredménye az Emődi Jánossal és Wilhelm Sándorral közösen készített, Berettyóújfalu határon túli testvérvárosának, Margittának fazekasságát bemutató könyvünk. Ebben néhány magángyűjteményben található edény alapján próbáltam a margittai fazekastermékek jellegzetességeit meghatározni.
Az elmúlt évtizedből mire vagy a legbüszkébb?
Nagyon büszke vagyok a 2008-ban megjelent Séta a faluvárosban kötetre, a Makk Károllyal készített interjúmra, a múzeumi foglalkozásokra. A Bihari Múzeumban nem új keletű a múzeumpedagógia, már a régi épületben is tartottak foglalkozásokat a munkatársak. Az intézmény 2001-ben költözött át az egykori községháza épületébe, ahol két év múlva nyitotta meg kapuit az új állandó kiállítás, ami újabb lehetőségeket adott. A következő évben elkészült a kiállítás második, néprajzi üteme, amelyben én is részt vettem: a Női munkák a ház körül című kiállítási egység megrendezésének a feladatát kaptam. Sok időszaki tárlatra is büszkén gondolok vissza. A kórház fennállásának 80. évfordulójára az első tíz év történetét időszaki kiállításban dolgoztam föl, de ugyanígy a katolikus templom történetét is kutattam. Még nagyon sok mindent rejt Berettyóújfalu. Amire még büszke vagyok, az a Családi múzeumi délután, amit tíz éve indítottunk el. A múzeumpedagógiai képzésen a Nemzeti Múzeumban láttam történelmi játszóházakat, azt próbáltam Berettyóújfaluba átültetni. A Bihari honismereti tábor vezetését – ami idén már sorban a 38. lesz – 10 éve vettem át. A nagy múltú nyári programot 5 esztendeje közösen rendezzük meg a Kecse Gabriella magyar–néprajz szakos tanárnő által vezetett, nagyváradi székhelyű Tanoda egyesülettel.
Édesanyáddal, aki ének-zene tanár, gyakran dolgozol együtt a foglalkozásokon. Milyen vele a közös munka?
Nagyon jó anyukámmal dolgozni, sokat lehet tőle tanulni, a zenével pedig elvarázsolja a gyerekeket. A múzeumpedagógia is az élménypedagógián alapszik. Lényege, hogy egy adott témáról az életkori sajátosságoknak megfelelően olyan formában beszélgessünk a gyerekekkel, hogy felkeltsük az érdeklődésüket. Nagyon sok foglalkozásban szerepet kap a zene, de kidolgoztam egy múzeumióra-sorozatot, Múzeumi daloló – daloló múzeum címmel, ami kifejezetten azt célozza meg, hogy alsó tagozatban tanult magyar népdalok néprajzi hátterét elevenítjük fel. Ugyanis nagyon sok kifejezést tartalmaznak népdalaink, amit a gyerekek sokszor nem is értenek. A dalok megtanításában sokat segít édesanyám, de a játékokban is nagy szerepet kap, mert vannak olyan szerepjátékok, amiknél ő vállalja a betanítást, míg én a csoport másik részével foglalkozom.
Marika néni kiválóan zongorázik, ahogy mondtad, elvarázsolja a gyerekeket a zenével. Játszol valamilyen hangszeren?
Nyolc évig tanultam zongorázni a zeneiskolában, valamint egy kevés ideig citeráztam is. Édesanyám nagyon szeret zongorázni, ezért önkéntes munkában a mai napig szívesen részt vesz iskolai rendezvényeken, ahol játszik a hangszeren.
A férjed is ennyire szereti a történelmet?
Az orvos anyósom azt szokta mondani, hogy én vagyok az értelmiségi a családban. A férjem is orvos, de már több alkalommal közreműködőként részt vett a Múzeumok Éjszakáján. Érdeklődnek a múlt iránt, de a férjemnek más a szakterülete. A kiállításaim megnyitóira is el szokott jönni a férjem családja, valamint könyvbemutatóra is elkísértek már.
A munka mellett azért gondolom, marad időd a kikapcsolódásra. Mivel töltöd szívesen a szabadidőd?
Nagyon kevés szabadidőm van, mert ha tanulmányon dolgozom, vagy múzeumpedagógiai foglalkozást tervezek, arra folyamatosan készülök. Nekem erre pluszban nagyon jó a debreceni buszút, mivel ott élek és onnan járok dolgozni. Az utazás idejét is többnyire kihasználom. Szeretek olvasni, illetve táncolni járunk a férjemmel. Öt évvel ezelőtt beiratkoztunk egy társastánc-tanfolyamra, ahol nagyon sok barátot szereztünk. A férjem emellett zongorázik, ezért néhány barátjával együtt összeálltak egy kis zenélésre.
